Mert alig foglalkozik velük valaki. 

A koronavírussal kapcsolatban szinte minden percre jut egy hír, rosszak és reménykeltőek egyaránt, Duyi Han tervező legújabb munkájában viszont azokról az egészségügyi dolgozókról emlékezik meg, akik életüket kockáztatva is segítik a betegeket, és akikről méltánytalanul kevés szó esik.

A projektje a kínai Hubei tartományba kalauzol bennünket, ahol a járvány kezdődött: egy ősi templom falán és mennyezetén fehér védőruhába öltözött embereket jelenít meg – írja a Designboom. A Saints Wear White című munkát a régi templomfestmények és freskók ihlették, de bibliai személyek vagy jelenetek illusztrálása helyett azokat az egészségügyi dolgozókat ábrázolja, akik saját testi épségüket veszélyeztetve önzetlen segítségükkel nap mint nap segítik a betegek felgyógyulását. 

A vírusról egyszer már írtunk az Octogonon, amikor a kínai kormány bejelentette, hogy tíz nap alatt felépítenek egy 1000 ágyas, 25 000 négyzetméteres kórházat a Vuhan városának nyugati részén fekvő Caidian kerületben.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Málnai, a díszletek mestere – az I. világháború utáni évtized

Málnai, a díszletek mestere – az I. világháború utáni évtized

Díszlettervezéstől a villaépítészetig. 

Meglepő a LEED-minősítésű projektek országonkénti toplistája

Meglepő a LEED-minősítésű projektek országonkénti toplistája

Közzétette a LEED-minősítésű épületek országonkénti toplistáját a WGBC (World Green Building Council). Kína első helye talán kevésbé meglepő, de bőven vannak érdekességek a mezőnyben.

Végiglapozhatjuk Paul Klee jegyzetfüzeteit

Végiglapozhatjuk Paul Klee jegyzetfüzeteit

A Zentrum Paul Klee ingyen elérhetővé tette a svájci grafikus 3900 oldalnyi jegyzetinek jelentős részét. Klee ezen jegyzetek alapján tanított a Bauhaus-iskolában az 1920-as években.
Hirdetés