Panorámás budai lakás szelíd minimállal.

A csendes budai utcában, egy újépítésű társasház földszintjén található ez a minimalista stílusban berendezett lakás, amiben az egyedi tervezésű bútorok és ikonikus design darabok tökéletes harmóniában vannak a megörökölt vagy épp utazások alkalmával beszerzett tárgyakkal. A cikk eredetileg a DECO 2018/4-es lapszámában jelent meg.

Kitti, férjével és fiukkal 2017 augusztusában költözött a budai, Fazakas György irodája tervezte modern ház alsó szintjére. „Mindenképpen földszinti lakást szerettünk volna, egyrészt mert van egy kutyánk, másrészt mert egy régebbi társasház harmadik emeletéről költöztünk ide, ahol nem volt lift” – meséli.

Mikor még csak a ház alapjait ásták, megtetszett nekik a telek fekvése és a kilátás. „Nagyon szeretjük, hogy a földszint ellenére is, vagy inkább mellett csodálatos a panoráma” – mutatja Kitti, aki eredeti szakmáját tekintve közgazdász, de jó pár éve főleg egyedi gyerekbútorok gyártásával és egyéb kiegészítőkkel, textilekkel, tapétákkal, szőnyegekkel foglalkozik. Az építészeti tervekbe minimálisan szóltak bele, így megmaradhatott az eredeti elrendezés. A belsőépítészeti tervek elkészítésében nagy segítségükre volt Váncza László, a lakberendezést viszont Kitti maga végezte. Itt minden bútordarab, függöny és tapéta átgondoltan, tervezetten került a lakásba.

„Reggelente úgy kelek fel, hogy átfutom kedvenc külföldi tervezőim és néhány lakberendezéssel foglalkozó üzlet Instagram oldalát, ezekből rengeteg inspirációt merítek. Azt is határozottan tudtam, hogy mi az a stílus, amit képviselni szeretnék” – mondja Kitti.

Nem a rideg minimálra vágytak, sokkal fontosabb volt, hogy a letisztultságot puha otthonossággal ötvözzék. Az elrendezésnél és a bútorok kiválasztásánál az átláthatóság, áttekinthetőség volt a fő szempont, illetve az egységes, harmonikus megjelenés.

A lakás hangulatát nagyban meghatározzák az amerikai diófából készült, beépített bútorok, amelyek különleges lámpákkal és design darabokkal kiegészülve teret engedtek a család számára kedves, örökségből származó és az előző lakásból hozott historikus daraboknak is. Így, megőrizve a tágas tereket alapvetően modern, higgadt és elegáns, mégis személyes és barátságos enteriőröket alakítottak ki.

Az art deco tálaló az étkezőben családi örökség, ami most ledszalagokat kapott így harmonizál a könyvespolc világításával. A szürkéskék fal a Dulux Denim Drift árnyalatát kapta, ami 2017-ben az év színe volt. 

A konyhaszigettel kialakított, modern konyhabútor fehér üvegfrontokkal egyedi, nyitott polcos beépítéssel egészül ki, ami a Barlang Műhely munkája, ahogy a fa ráültetés is.

A reggelizőpult ugyanabból az amerikai dióból készült, mint a többi beépített bútor, de a lámpák is gondoskodnak róla, hogy a hófehér konyha harmonikusan illeszkedjen a többfunkciós tér egészéhez.

A lakás közösségi tereit a letisztult formák, és az áttekinthető elrendezés jellemzi, amihez a szürke, a szürkéskék és fehér tónusok társulnak. Mindezt a természetes fa felületek teszik elegánsan otthonossá, és a régi bútorok mellett az egzotikus utazások emlékei avatják igazán személyes térré.

Az intim terek, mint a hálószoba és a gyerekszobák padlóburkolata puha szőnyegeket kapott. Ezek valójában minőségi szőnyegpadló darabok, amiket nem kell beszegni, bármilyen formában és méretben elérhetők.

A diófa franciaágy már a harmadik lakásba költözik együtt a családdal. A kárpitos részt időközben átalakították, így természetes anyagával melegséget visz a visszafogott színvilágú hálószobába. A skandináv hangulatú szürke-fehér gyerekszobát, az egyedi bútorok, az élénk piros függöny és a vagány tapéta teszi nagyfiússá. A gyerekszobához tartozó minimalista, letisztult felületekkel kialakított fürdőszobát csak egy grafiti mozgatja meg a szemközti falon.

A család hosszú távra tervezett: a gyerekszobák berendezése és a hozzájuk tartozó saját fürdő még jó ideig biztosítja majd az önállóságot és az intim zónát a gyerekeknek.

Az egyedi konténerekbe ültetett növények az oldalsó szomszédok irányában is biztosítják a nyugalmat a kényelmes, kivételes panorámával rendelkező teraszon és kertben egyaránt.

További képekért kattints a galériára!


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Baldachinos álmok privát kikötője
  • 2023-07-05 09:00
  • Deco

Baldachinos álmok privát kikötője

Villa Balatonlellén

Elkészült a V&A Fotográfiai Központja

Elkészült a V&A Fotográfiai Központja

Az új galéria terek a fiatalok számára demokratizálják a gyűjteményt

Szemirámisz modern függőkertje
  • 2023-06-27 09:00
  • Deco

Szemirámisz modern függőkertje

Nyaraló a Duna felett

Hirdetés