Cikkünk a Deco bookazin 2024/1-es lapszámából közöljük.
Sokfelé menekül a pénz Magyarországról, de Marokkó nem egy tipikus emigrációs, vagy befektetői célország. Legalábbis a legtöbb magyarnak. A Gauder testvéreknek azonban van múltjuk Észak-Afrikában, Marrakesh pedig a Maghreb legszebb gyémántja. Nem science fiction, nem Rejtő Jenő: budai értelmiségiek Marrakesh óvárosában nyitottak riadot.
A riad tulajdonképpen kertet jelent – így hívják Szaúd-Arábia fővárosát is – bővebb értelemben kertes házat, azaz villát, melynek belső udvarában dísznövények is vannak. Az arisztokrácia és a felsőbb osztályok építettek ilyeneket – ki tudja, mióta. A műfaj eredete egy másik korba és egy másik kontinensre nyúlik vissza: amikor a muzulmán arab hódítók a hetedik században megismerkedtek a perzsa kultúrával – értsd: meghódították – lenyűgözte őket a perzsa kertkultúra. Valóban, Perzsia építészei és költői már az ókorban tökéletesítették az ideális kert koncepcióját mint a paradicsom földi mását, a Paradaihda – azaz paradicsomkertet.
A paradicsomkerteket csatornák osztják négyfelé a négy égtáj mentén, középen kis medencével, csobogóval. A perzsa paradicsomkertek egyszerre szimbolizálták az elveszett édent, a világ teljességét és jelentették magát az életet a sivatagos Iránban – hűs, csobogó oázisként. Nem csoda, ha a beduin sátrakhoz szokott arabok azonnal magukévá tették a koncepciót, és attól fogva kalifák és győztes hadvezérek efféle kerteket építettek maguknak és győzelmeik emlékére a boldogításra mindig rászoruló népnek.
Észak-Afrikát az arabok már ezzel a kert (és öntözés) koncepcióval a farzsebükben foglalták el, és itt ismerkedtek meg a Római Birodalom átriumos-patiós-kerengős villaépítészetével, amit szintén utánzásra méltónak találtak és lelkesen kombinálták Perzsia ideális paradicsomkertjeivel. De mivel Afrikában nem olyan balzsamos a klíma, mint Itáliában, ezért a római villák kifelé nyíló ablakait a por és a hőség elleni védekezés végett az évszázadok alatt várszerű fallal helyettesítették, és meg is érkeztünk a riadhoz, azaz marokkói kertes villához, ami vértestvére a mesés andalúziai kerteknek. Évezredek és letűnt kultúrák letisztult és filozofikus eleganciája, a perzsa diwan költészet finom rezzenései, egy büszke, gazdag és elegáns humanista kultúra emléke vesz körbe minket a riadban, nem csoda hát, hogy ebben a térben a lélek nyújtózkodni kezd és könnyűségében az égnek emelkedik.
A riad szót ma mégis egész más értelemben használja a világ. A marokkói szálláshelyek hagyományosan két végleten helyezkedtek el. Az egyik végleten a koloniális stílusú királyi luxust kínáló nagyszállók, a másikon pedig a backpackereknek szánt, fillérekért bérelhető szakadt, csótányos szerájok helyezkedtek el. Csakhogy a hatvanas évek óta a backpackerek családot alapítottak, elkényelmesedtek és szívesen fizetnének többet jobbért, és az ő igényeik kielégítése végett született meg a kétezres évek elején az a vendégház, ami nem kolonialista, hanem inkább hagyományos marokkói esztétikával felszerelve hűs szobákat, tetőteraszt és finom reggelit, azaz kellemes polgári komfortfokozatot kínál egy régi riadban, és erről az a szállásforma is a riad nevet kapta. Ma uszkve 700 riad működik Marrakeshben.
A Riad al Massarah építési ideje ismeretlen, de annyit tudunk, hogy egy gazdag kereskedőcsaládé lehetett, amit a két udvaros – egy nyilvános és egy privát – elrendezés is alátámaszt. A házat 2005-ben vette meg egy nyugat-európai pár, hogy elegáns, minimalista stílusban felújítva riadként üzemeltesse. A minimalista errefelé egész mást jelent, mint nálunk. Leginkább azt, hogy a helyi dekorációs hagyományokból ízlésesen és szűkszavúan válogatva alakították ki a belső teret.
Ízléses kis medence, felette masribíjja („apácarácsos” alkóv, amin eredetileg arra szolgált, hogy a nők kiláthassanak az utcára anélkül, hogy maguk látszódnának), puritán fehér falak és délszaki dísznövények. A Covid csapásait azonban rosszul viselték és a riadot eladták Gauder Milánnak, aki pár évvel ezelőttig a Mastercard globális alelnöke volt, mielőtt a multis világot otthagyva kulturális projekteknek (lásd: Átrium Színház) civil szervezetkenek és startupok felfuttatásának szentelte volna a napjait.
Mivel idén bátyja, a több mint egy évtizede Indonéziában élő Márk is csatlakozott hozzá és megvásárolták az eredeti kereskedőház második udvarát is, amit most a nulláról újítanak fel, van szerencsénk bepillantani egy ilyen hagyományos építkezésbe.
A ház alapszerkezete adott, a burkolás azonban kardinális feladat. Nem kérdés, hogy csempézve lesz, hiszen Marokkóban a csempe mindent visz. A kérdés az, hogy milyen arányban és milyen mintákban kombinálják a zelizs – azaz mázas – csempét a bizsmat – azaz nyers terrakotta – csempével. A csempét és a járólapok alá kerülő homokot azonban Fezből kell hozni, mert a jó minőség onnan származik. Minden mást megcsinálnak a helyi szakemberek. Például a masribíjját vagy a tadelaktot, ami egy cementfal, amit gömbölyű kavicsokkal addig súrolnak, amíg csillogó tömör felületet nem képez, ami egyben vízhatlan is.
A helyi szakemberek apáról fiúra szálló szakértelme kulcsfontosságú az effajta hagyományos építészeti értékek megőrzésében. Gauder Márk szerint, noha a marokkóiak többsége már új-építésű városokban lakik, és kínai gyártású műmárvány padlólapot használ, egyre több tehetős marokkói fordul a hagyományos csempék és építészeti megoldások felé, miután Európa érdeklődése ráébresztette őket lokális ősi értékeikre.
Budai értelmiségiek lévén Gauderék korántsem pusztán vendéglátási vagy pénzkereseti projektként tekintenek a riadjukra. Építész szüleik gyerekeként pár évet Algériában töltöttek a nyolcvanas években, ezért a marrakeshi lét bizonyos értelemben hazaérkezés számukra. És egyben csúcsa egy évtizedek óta lappangó kulturális hídépítő koncepciónak is, mely nem a kelet és a nyugat közt akarja elhelyezni az európai embert, hanem felkínálja az univerzális dél opcióját mint alternatív tudatállapotot. És mindezt nem tartják meg maguknak: az Al-Massarah egyben alkotóházként is funkcionál magyar művészek számára, akik heteket tölthetnek el ebben a tudatállapotban alkotva, egy hűs csobogó kertben, az Atlasz hegység lábánál.
Írók, költők, forgatókönyvírók, drámaírók, - a riad ingyenes tartózkodást biztosító rezidencia programjáról érdeklődjetek a honlapon.
További képek a cikk végén található galériában!
Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.
