Hybrid titánok

Kiállítás-lehetőség pályázat a HybridArt Space szervezésében.

A Galamb utcai HybridArt Space kiállítási-lehetőség pályázatot hirdet – ezentúl évente kétszer (a tavaszi és az őszi szezon során) bemutatkozási lehetőséget biztosít pályakezdő művészek és művész-csoportok számára.

A Hybrid titánok open call folyamán egyéni és csoportos művész-portfoliókat várunk.
A pályázók közül kikerülő nyertes alkotó vagy művész-csoport szeptember folyamán egy kiállítás keretében mutatkozhat be a galériában.

A portfoliókat és az egy oldalban összefoglalt kiállítás-terveket illusztrációkkal 2017. szeptember 1-ig (12:00) várjuk, a szerencsés nyertes nevét 2017. szeptember 4-én tesszük közzé Facebook-oldalunkon és honlapunkon.

A pályázat nyertesét a Beke Lászlóval kiegészült Hybridart csapat választja ki.

/Beke László művészettörténész, egyetemi tanár. 1995-től öt évig a Műcsarnok főigazgatója volt. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja. Kutatási területe a XIX–XX. századi művészet, különös tekintettel a fotó-, film-, videotörténetre és elméletre. Az 1960-as évek óta vesz részt a kortárs konceptuális művészet szervezésében, a neoavantgárd mozgalmak megismertetésében és munkájában./

A nyertes alkotó/csoport kiállítása szeptember 18. és október 1. között valósulhat meg a galériában. A pályázat nyertese anyagi támogatásban nem részesül.

Ki pályázhat?
- 35 év alatti alkotó vagy alkotó-csoport
- az, aki a megadott dátumig elküldi porfolióját és az egy oldalas, illusztrált kiállítás-koncepciót

A pályázati anyagokat a következő e-mail címre várjuk:
r.t.szilagyi@hybridart.hu

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Megnyílt a Fény Architektúra kiállítás

Két alapvető építészeti elv is megjelenik egy 3D-s gömbmátrixban.

Ember Sári nyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat

Ember Sári nyerte a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat

A díjat kétévente adják át és a magyar művészek nemzetközi szerepvállalását segíti.

Fókuszban a fürdőszobák
  • 2019-06-14 09:00
  • Deco

Fókuszban a fürdőszobák

Komoly, vicces, modern vagy rusztikus - válogatás a frankfurti ISH kiállítás legjobb fürdőszobáiból.  

Hirdetés