​A 17. FINA Világbajnokság budapesti megnyitójára készült először, Magyarországon eddig még soha nem látott méretben, fényfestés a budai Várra. 

A 17. FINA Világbajnokság budapesti megnyitójára készült először, Magyarországon eddig még soha nem látott méretben, fényfestés a budai Várra. A különleges látványt három, nemzetközileg is elismert hazai csapat, a kivetítéssel foglalkozó Visualpower és két világhírű mapping tartalomgyártó, a Maxin10sity és a Bordos.ArtWorks valósította meg.

A világon elsőként a Visualpower rendezett mapping versenyt 2010-ben, mellyel hazánkban meghonosította ezt a műfajt, de a budai Vár Duna felőli fényfestése így is igazi technikai bravúrnak számít. Már az előkészületek során több külföldi szakértő is úgy nyilatkozott, hogy a Vár speciális elhelyezkedése miatt kockázatos a projektet kivitelezni. Az ország mindezidáig legnagyobb mappingjének, azaz épületfestésének technikai megvalósítása több szempontból is komoly kihívást jelentett. Ilyen volumenű vetítés eddig még nem volt Magyarországon: 9 000 négyzetméteres (300 m széles) gigantikus panorámakép, amit 50 db 30 000 ANSI lumenes projektor 1,5 millió ANSI lumen össz-fényerejével vetítettek 8 db „házméretű” vetítőtoronyból, melyeknek egy részét extrém módon, a hegyoldalra kellett installálni. „Csapatunk büszke arra, hogy ezt a mindenki számára óriási kihívást jelentő, világszínvonalú feladatot, a Maxin10sity és a Bordos.ArtWorks vizuális tartalomgyártókkal együttműködésben, a Visualpower tervei és kivitelezése alapján, hibátlanul sikerült megvalósítanunk.” — mondta Riegler László, a Visualpower Kft. ügyvezetője.
A megnyitó fényfestésének vizuáltechnikai tervezése fél évig zajlott. Mivel hazánkban nincs olyan cég, aki rendelkezne az ehhez szükséges mennyiségű és minőségű technikával, ezek egy részét külföldi partnerektől szerezték be. A vár fényfestésének vetítési feladatait – a tervezéstől a megvalósításig — a Visualpower szakemberei végezték.

A videó itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=Ni9xANhIimc

A fiatal, magyar szakemberekből álló Maxin10sity egyedülálló, nagyívű produkcióival már a világ számos országban találkozhattak a nézők, de Budapesten most mutatkoztak be először.
„Számunkra nagy megtiszteltetés, hogy egy olyan ikonikus épületre vetíthettünk, mint a budai Vár. Fontos volt, hogy tiszteletben tartsuk a történelmi örökséget, de egyben újszerű, izgalmas látványvilágot hozzunk létre, amely méltó a FINA Világbajnokság eszméjéhez is. Izgalmas kihívás volt a vetítés szempontjából, hogy a budai Vár nem egyenletes felület, sokat dolgoztunk rajta, hogy a kiugró épületrészekkel együtt is egy egységként működjön az animáció.” – magyarázta Vaspöri Tamás, a Maxin10sity ügyvezetője és a projekt producere a feladat összetettségét.

A projekt művészeti kialakításában részt vett a műfaj úttörője, Bordos László Zsolt (művésznevén Bordos.ArtWorks) is. A ma már világszerte elismert művész így nyilatkozott az eseményről: „Fontos, hogy Magyarországon is létrejöhetett egy ilyen monumentális projekt, mert vetítéstechnikai szempontból alig van tíz-tizenöt cég a világon, amely egy ilyen nagyméretű produkciót meg tud valósítani. Bátran kijelenthetjük, hogy a budai Vár megvetítésével világszínvonalú projekció jött létre. Bevallom, a budai Vár homlokzatának mappingelése  nekem is — mint mindannyiunknak, akik ezzel foglalkozunk — régi nagy álmom volt. Örülök, hogy a Maxin10sity bevont a projektbe.”

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Visszaépítik a levéltár épületét a budai Várban

Visszaépítik a levéltár épületét a budai Várban

Az 1945-ben felrobbantott épületet a Várkapitányság építi vissza.

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Mátyás király uralkodása alatt épült zsinagógát tárnak fel

Kezdődik a budavári nagyzsinagóga feltárása.

Átadták a felújított Mátyás kútját a budai Várban

Átadták a felújított Mátyás kútját a budai Várban

A „magyar Trevi-kúton” teljes körű rekonstrukciót végeztek.

Hirdetés