Hirdetés

Az 1945-ben felrobbantott épületet a Várkapitányság építi vissza.

A kormány döntése alapján a Várkapitányság építi vissza a Magyar Nemzeti Levéltár Nándor utcai épületének második világháborúban megsérült tornyát, amelyet a helyreállítása helyett 1945-ben felrobbantottak – írta a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldala.

Látványterv: Várkapitányság

„Megépítjük azt az épületszárnyat is, amelyet a Levéltár korabeli építésze, Pecz Samu tervezett, de az első világháborút követő pénzhiány miatt végül nem készült el – írja az oldal. – Az új épületrészben a Magyar Nemzeti Levéltár látogatóközpontja és információs pontja kap majd helyet, mellette egy rendezett parkot is kialakítunk.

Egy hosszú évtizedek óta elhanyagolt, az emberek elől elzárt területet újítunk meg modern tartalommal, de az eredeti környezethez illeszkedő külsővel a budai Vár kiemelt pontján.”

A Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósuló fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy a Levéltárba látogatók egy modern, a 21. századi igényeket kielégítő környezetben ismerkedhessenek meg a nemzet értékes írásos emlékeivel és az ott dolgozók áldozatos munkájával.


Fortuna utca a Bécsi kapu tér felé nézve, szemben a Magyar Országos Levéltár épülete, 1945 – Fotó: Fortepan / Schermann Ákos




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Előkerült Sisi pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

Előkerült Sisi pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

Állapotfelméréssel és régészeti feltárással indult a Budavári Palotanegyed parkjainak megújítása.

Látványos drónvideó készült a megújuló Citadelláról

Látványos drónvideó készült a megújuló Citadelláról

A Citadellára tervezett szerethető közpark még távol van, de a Várkapitányság felvétele így is roppant látványos.

Öt elvárás mentén újulnak meg a Budavári Palotanegyed kertjei és parkjai

Öt elvárás mentén újulnak meg a Budavári Palotanegyed kertjei és parkjai

A Nyugati kertek átalakítását a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda tervezi.

Hirdetés