Külső-belső megújulás és közel teltház az idei „mérleg”. (x)

Az év végéig befejeződik a Váci úti River Estates irodaház műszaki és esztétikai felújítása. A fenntarthatóság szempontjából a legfontosabb beruházás az új gépészeti rendszer telepítése, amelynek révén jelentősen javultak a létesítmény energetikai jellemzői. Idén eddig közel 4500 négyzetméterre köttettek bérleti megállapodások a házban, ennek köszönhetően 96 százalék fölé emelkedett a kihasználtság.



Korszerű gépészet, hatékonyabb működés

A 2013-ban kezdődött folyamat során elsőként teljes gépészeti rekonstrukciót végeztek, mintegy 2 millió eurós beruházás keretében. Az új HVAC (hűtő–szellőző–légkondicionáló)-rendszernek modern, hőszivattyús berendezések is részét képezik, a megújuló energia hasznosítása révén számottevő mértékben javult az épület energiahatékonysága. Hasonló célt szolgál a liftek korszerűsítése, amelyeket új vezérléssel látnak el. A fenntarthatóság a kezdettől fogva kiemelt szempont az üzemeltető S IMMO számára, ennek objektív igazolására a BREEAM-minősítés megszerzését is célul tűzték ki.



Esztétikai frissítés kívül-belül

A munkálatok 2015 első negyedévében fordultak látványosabb szakaszba. Ekkor kezdődött el a homlokzati felújítás, amelynek során a burkolatok cseréjén és a festésen túl a bérlők számára új megjelenési felületeket is kialakítanak. Az épületen belül elsősorban a közös területeket, a recepciót és a liftek előtereit érintették a beavatkozások. Az új recepciós pult kialakítása, a festés és a burkolatcsere mellett új látványelemekkel – dizájn fényforrás, egyedi tervezésű Voronoj-installáció – is gazdagodtak a helyiségek. A bérlők nyugalma és a házban működő szolgáltatóegységek zavartalan működése érdekében a munkák jelentős részét munkaidőn kívül végezték, így nyerte el fokozatosan új arcát az épület. Érdekesség, hogy a cég nem csupán a projektmenedzsmentet vállalta magára, de a fogadótér újragondolása is a bérbeadásért felelős egyik kollégájuk nevéhez fűződik.

Növekvő kihasználtság

Az idei évben csaknem 4500 négyzetméternyi területre szóló bérleti megállapodást kötött a River Estates-ben az S IMMO csapata, ezzel 96 százalék fölé emelkedett a 21 ezer négyzetméteres, 10 szintes épület bérbeadottsága. Az irodaházban működő cégek elégedettségét jelzi, hogy közülük többen 10 évnél régebb óta itt működtetik központjukat. A bérlők visszajelzései alapján a műszaki-esztétikai megújulás elnyerte a tetszésüket, a River Estates pedig méltó versenytársa lett az újonnan épült fővárosi modern irodaházaknak is. A mutatók tanúsága szerint a létesítmény újrapozícionálása egyértelmű siker, a ház ennek megfelelően szerepel Az Év Irodaháza Bérlői díj jelöltjei között, a közönségszavazás jelenleg is zajlik.

Az S IMMO bérbeadásért felelős munkatársainak tapasztalatai szerint a kiváló elhelyezkedés mellett a hatékony területkihasználás, a helyi üzemeltető csapat felkészültsége, valamint az épületen belül elérhető számos szolgáltatás (bankfiók és ATM, étterem, fitneszközpont, kerékpártároló, öltöző, zuhanyzó, belső kert, panorámás tetőteraszok) azok a tényezők, amelyek leginkább befolyásolják a bérlők választását. (x)

forrás: sajtóközlemény

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Minimalista elegancia: a Concorde HillSide-i irodája

Minimalista elegancia: a Concorde HillSide-i irodája

A belső elrendezés kialakításakor a tágasság mellett fontos szempont volt a panoráma is.

Elkészült Európa legnagyobb zöld homlokzata

Elkészült Európa legnagyobb zöld homlokzata

Düsseldorfban, a főszerepben pedig a gyertyán.

A HSBC épülete rakta fel Norman Fostert a világtérképre

A HSBC épülete rakta fel Norman Fostert a világtérképre

Az 1985-ben átadott épülethez külföldről szállították az előregyártott elemeket.

Hirdetés