Hirdetés

Szépvölgyi Viktória 2009-ben készített interjút Wolf D. Prix-szel.

Hirdetés

Csendes külkerület, jól ápolt gyárcsarnok. A vörös téglán szolid fémtábla jelzi CoopHimmelb(l)au architects. Második emelet, loft tér, óriás portré a bejáratnál – legalább hamar megfigyelheti az érkező, hogy fest a főnök. Dinamikus léptekkel a tárgyalóba érkezik Wolf D. Prix, a beszélgetés előtt és után is részletekről egyeztet, minden munkatárs a megfelelő ritmusban perdül ki és be a tárgyalóból, finoman érezhető a feszültség. Az interjút Szépvölgyi Viktória készítette.

Rajta fekete mokaszin, zokni nélkül, úgy hintázik a design karosszéken, mintha 27, nem 67 éves lenne. Kivételesen bátor és kutató fiatalként döntést hozott 41 éve, úgy fogja működtetni irodáját társával, hogy csak akkor épít, ha már rátalált az útra, a gondolkodó, sémákat kerülő építészeti nyelvre, mellyel az emberi akciók, gesztusok alapján alkot tereket. 15 év telt el az első házig. Erről az időszakról és motivációjáról mesélt beszélgetésünk első részében, kihangsúlyozva, hogy Budapest nincs rajta a nemzetközi építészet térképén. 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Az irodájuk megalapítását követő években olyan gondolatokat fogalmaztak meg, melyek helyenként egyeznek az azonos időben alakult és működő Superstudio és Archigram néhány alapelvével (az építészet egyfajta akció, mozgás stb). Ez a párhuzam tudatosult? Ismerték egymást?

Nem volt köztünk kapcsolat. Gondoljon bele, hogy a ’60-as évek végén még nagyon fejletlenül működött az információáramlás, nem tudtunk egymásról. Az Archigramról egy berlini könyvesboltban szereztem tudomást! Egy 4 oldalas fénymásolt, ügyetlenül összetűzött füzetecske került a kezembe, és akkor még kiforratlan képet mutatott az egész. Amikor diplomáztunk és megnyitottuk az irodát, csak a francia építészeti magazint találtunk meg a tanszéken, a L’ Architecture d’Aujourd’huit, amiből egyetlen példány jutott az egész iskolának. Egy későbbi lapszám hátsó borítóján láttam egy fotomontázst a Superstudiotól. Utaztunk, amikor csak tehettük és olyan 1970-ben, egy kirándulás során találkoztam Peter Cookkal, a ’70-es évek végén pedig egy sráccal a Superstudioból. Szóval tényleg nem úgy festett, mint manapság, amikor bárki munkásságát nyomon lehet követni a neten keresztül. 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Mi volt a helyzet a ’88-as MoMa-beli, New York-i Deconstructivist Show-val?

Na, az egy másik történet. Akkor láttam először Gehry és Zaha munkáit. Ott mesélte Zaha, hogy ő már ismer bennünket, mert egy korábbi kiállításon találkozott a projektjeinkkel, sőt, járt az irodánkban, de én nem hallottam róluk korábban.
 
Érdekes, hogy azt mondja, elszigetelten működtek, miközben Hans Hollein épp azt mesélte egy korábbi beszélgetésben, neki milyen természetes volt, hogy a Memphisszel, Sottsassal és Isozakival dolgozott együtt, különböző kontinensekről.

Engem sose érdekelt Sottsass és a Memphis. Az design, nem építészet. Inkább új tereket szerettem volna alkotni, mintsem új felületeket, anyagokat.

Miért döntött úgy, hogy nem a saját nevén alapít irodát és csinál karriert, hanem egy fantázianevet választ?
 
Elég ósdi nézet, hogy az építésznek feltétlen a saját neve alatt kéne irodát nyitni és befutnia. Általában a csoportban dolgozók is mind hisznek az egyénben és az ő kreatív erejében. De így sokkal több kreativitási szint adódik össze és komplexebb az eredmény. Tudja, hogy miként írt a Beatles vagy a Rolling Stones dalokat? Valaki elmondta egy nap egy ötletét. A többiek reagáltak erre, hozzátették a saját gondolatukat és megszületett a sláger. Nem egy valaki találta ki őket. 18. századi az a megítélés, hogy egyetlen ember hozza létre a házakat, ő az építész, és ilyen emberek alkotják az építész szakmát. 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Mesélne egy kicsit a társáról, Helmut Swiczinsky-ről, akivel együtt alapították az irodát 41 éve? Bár mindenütt társigazgatóként tüntették fel, keveset tudni róla. Mi volt a munkamegosztás Önök között?

A kreatív tervezési folyamatot együtt csináltuk végig, de nem akarok többet beszélni róla. Nyugdíjba vonult. Ez van.
 

A CoopHimmelb(l)au működésének első 10-15 évében nem épített, csupán teoretikai munkát végzett. Nem jöttek megrendelések, vagy eredetileg is úgy tervezték, hogy keresik a hangjukat az építészetben, kísérleteznek és ráérnek építeni, ha készek rá?

Szerettük volna feltérképezni, hogy mi számunkra az építészet lényege. A tervezés új metódusát kerestük. Olyan integrált gondolkodást, teóriát alakítottunk ki, ami több mint az építészi tervezői szabályrendszer vagy a térkezelés általános gyakorlata. 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

A 2008-as Velencei Biennálén bemutatott munkájuk egy 1968-as projekt volt. Szomszédosan szerepelt Hani Rashid installációja. Rashid azt mondta, lát egyfajta teoretikai folytonosságot és kapcsolatot a két kiállított anyag között. 

Nem tudtam, hogy Haninak van teóriája… Amúgy azt érzem, hogy a mai számítógép orientált tervezők sokkal inkább design központúak, mint ahogy mi működtünk és valaha működni fogunk. A kortárs építészet fejlődése valahol Mies van der Rohe és Le Corbusier között képezhető le. Mies volt az designer indíttatású építész, aki a részletek megtervezésének örömét élvezte a legjobban, Le Corbusier pedig a szobrász karakterű építész. Mikor a mai kompjúterrel generált formákat nézem, mindig designtárgyakra emlékeztetnek, térértelmező tárgyakat látok bennük. Olyanok, mintha nagy vázák, hamutartók vagy cipők lennének. Ezzel nincs semmi baj, de ne tegyünk mögé teóriát, és ne említsük egy napon azzal, amit mi csinálunk. 

Ki biztosította azt a „teoretikai bölcsőt”, akivel szívesen állítja magát párhuzamba, vagy akitől eredezteti munkásságát?

Constantin Brâncusi. És bár ő szobrász volt, szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem szobrászati ihletettségű designtárgyakat szeretnénk gyártani! 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Miért döntött úgy, hogy ezt az 1968-as Felhő elnevezésű projektet állítják ki a biennálén?

Megkaptuk a felkérést, hogy a Túl az építészeten (Beyond architecture) címre reagáljunk egy installációval. A legjobb alkalomnak kínálkozott arra, hogy bebizonyítsuk, a 40 évvel ezelőtti ötleteink most is megépíthetők és aktuálisak. Amikor 1968-69-ben kitaláltuk és megvalósítottuk ezeket a különös tárgyakat, senki sem gondolta, hogy ez építészet volna. Tárgyaknak vagy valamilyen környezetnek hitték őket. Mi azt mondtuk, hogy ez egy szelet építészet, kiragadott része az egésznek. Teoretikailag – és ez a legfontosabb a dologban – azt állítottuk, hogy az építészet nem befolyásolja az emberi lényt, hanem az emberi lény hozza létre az építészetet. Hogy az agyad hullámai és a szívdobbanásod létrehozhatnak egy teret! Ezt a teret pedig másképp érzékeled. A mai napig ezt a gondolatiságot követjük. 

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Ez úgy hangzik, mint az interaktív építészet víziói a jövőről, ahol a környezet adoptálja az ember szokásait és e szerint alakul ál, ehhez igazodik, erre reagál. 

Valóban hasonló, de amiről én beszélek, azt nem egy központi számítógép irányítja, hanem az emberi gondolatok és aktivitás. Nem technológiai és technikai, hanem érzelmi alapú a megközelítésünk.
 

Mégiscsak technológia működteti a mesterséges intelligenciát, amivel minderre reagálni tudunk. 

Ez még egy álom. A nagytöbbség épp az ellenkező irányba halad, mint mi. Higgye el, hogy senkit, az égvilágon senkit nem érdekel egy olyan tér, ami tőled, rólad tanul! Az embereknek tévé kell és autó! Ennyi. Időrabló marhaságokkal, olcsó showkkal telik az idejük, kényelemben, egyszerű nyaralók talmi luxusával. Nézze csak meg, hogy merre fejlődik a társadalom! Álmodhatunk mi szépeket, de ez soha nbem fog valóra válni! Vagy talán az oligarchák, akik jachtokon utazgatnak, talán ők biztosítanak némi táptalajt az elszabadult álmoknak.

Fotó © Coop Himmelb(l)au

Mennyire követi figyelemmel Budapest építészeti képének változását és a magyarországi pályázatokat?

Fogalmunk sincs, hogy mi folyik Önöknél. Sajnálatos tény, hogy Magyarország nincs rajta a nemzetközi építészet térképén.  Rejtettek a kortárs építészeti értékek – ha egyáltalán vannak. Pár éve tartottam két előadást Budapesten, úgyhogy kaptam egy kis ízelítőt. Persze a város adottságai rendkívül előnyösek, gyönyörű hely, de nem ismerem igazán, úgyhogy nem mondanék ítéletet. Vannak Önöknél egyáltalán nemzetközi pályázatok?

Igen. Kettő is zajlott mostanában. 

És ki nyert?

Erick van Egeraat a városházára kiírt pályázatot, és Kengo Kuma Janesch Péterrel a kormányzati negyedet. 

Ezt én nem hívnám nemzetközinek! Egeraat?! Üzemeltet itt-ott irodát, de én nemzetközi alatt nemzetközi színvonalú párbeszédet értek. Kengo Kumáról hallottam egyébként. 

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON architecture&design 2009/6. számában. 

Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 69 - 2009/06. lapszámában

A lapszám tartalmából:


Megnézem Előfizetek



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Legszívesebben kolostort építenék - Mario Botta

Legszívesebben kolostort építenék - Mario Botta

"Számomra az építészet a banalitással szembeni ellenállás eszköze" Kay von Westersheimb beszélgetése Mario Bottával.

Vannak Pesten magas házak? - Susan Sontag

Vannak Pesten magas házak? - Susan Sontag

Susan Sontaggal Bojár Iván András beszélgetett.

Profán illeszkedés - A Barneveld Noord vasútállomás

Profán illeszkedés - A Barneveld Noord vasútállomás

Didaktikus, funkcionalistán esztétizáló építészet ez, amely ha időnként megenged magának építészeti túlkapásokat, azokat is tisztán a felhasználói élmény gazdagítása vezéreli. 

Hirdetés