Rosta S. Csaba interjúja Tuomo Siitonen finn építésszel.
Jelenleg Ön napjaink egyik kiemelkedő finn építésze. Diákéveitől kezdve, amikor többek között állami pályázatokat nyert el, építészetének alapját a lehető legjobb megoldások, lépték és méretek keresése képezte. Egyszer Ön azt mondta nekem, hogy „az építészet egy racionális műfaj”. Évente több száz munka- és lakóhelyet tervez az eljövendő finn generációnak, nagy kifinomultsággal és humánummal. Milyen „emeleteket” emel építészetének alapjaira?
Számomra az építészet valóban gondolatokkal való építkezés és fogalmazás: a gondolatok épülete. Szükség van egy vezérfonalra, ami az egész történeten végigfut, és helyén kell lenniük az építőköveknek. Ez viszont nem a dolgok ismétlését jelenti. Változik a társadalom, új anyagok jelennek meg, az új ismeretek megváltoztatják a régihez való hozzáállásunkat. De egy építész számára minden feladat egyedi, minden „tillane” egyedülálló (a „tilanne” finn szó, amely magában foglalja a tér és idő jelentését is). Ha le vannak rakva a szilárd alapok, az adott helyzet egyedi értelmezését már rájuk lehet építeni. Ez egy kimeríthetetlen inspiráció forrása és a „következő emeletek” építőkövei.
Az emberek mindennapi életének két alapvető eleme az otthon és a munka, amelyek egy építész gyakorlatában a legnagyobb kihívást jelentik. Az új technológiák új lehetőségeket vetnek fel, átalakítva a mindennapi élet tartalmát és formáját. Az építészeknek ezeken a területeken is új megoldásokat kell találniuk az újonnan megjelenő problémákra. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy ugyanazokra az időtlen kérdésekre új válaszokat keresünk.
Milyennek képzeljük például a jövő munkahelyét? Amikor Finnországot is elérte az első számítástechnikai hullám, minden nagyon gyorsan történt. Hatalmas volt az új irodaépületek iránti igény és a konjunktúra „derült égből villámcsapásként” érte az építészeket. (Nem sokkal azelőtt, a 90-es évek elején, az építőipar abszolút mélyponton volt és a munkanélküliség a diplomások közül az építészek között volt a legmagasabb.) Most, hogy tíz év elteltével már rendelkezünk az építészet akkori helyzetéből nyert tapasztalatokkal, ideje, hogy leszűrjük a tanulságot.
Milyenek legyenek az új generációs irodaépületek?
Sok más európai társadalomhoz hasonlóan Finnország is egy rohamosan öregedő társadalommá alakul át. Eddig még senki nem vette kellőképpen számításba az ezáltal kialakuló, hétköznapi környezetet érintő problémákat. Az egyetemi munkám kapcsán komolyan részt veszek az életkörülményeket tanulmányozó kutatásokban, főként az idősekkel kapcsolatban. Bár a testi és szellemi gyengülés miatt az időseknek egyre nehezebb saját otthonukban élni, ez mind az egyénnek, mind a társadalomnak javára válik.
Hogyan segíthet ebben a helyzetben az új technológia? Hogyan lehet a lakáshelyzetet úgy megoldani, hogy elősegítsük az emberek egymás iránti kölcsönös támogatását?
Tulajdonképpen az épületek mindig valamilyen funkció betöltésére épülnek. Az Ekono, a vantaai Külügyminisztérium és a NOKIA központ irodaépületei mindig egy racionális, rugalmas és semleges vázként jelennek meg. Az ember viszont mindig valami meleg, emberi légkört akar létrehozni a belső térben, amit „méhnek” is nevezhetünk… Az ilyen közösségi helyek soha nem lesznek olyanok, mint egy szobor, és következésképpen mindig raszterszerűek maradnak.
De hogy lehet a szükségszerűséget és az irracionalitást összekapcsolni?
A „szükségszerűség” és az „irracionalitás” közötti ellentmondás megkérdőjelezhető. Annak örülök, ha az építészetem egyaránt képes érzelmi, esztétikai és intellektuális örömöt okozni.
A szénszálból készült széktől kezdve, a hollolai uszodán és a joensuui könyvtáron át mindig valamilyen technikai újítást alkalmazott. Az új anyagok, az elegáns illesztések, az emelt padlós számítógéptermek, új tetőablak rendszerek, duplafalú üveghomlokzatok stb. Milyen mélyen él az Ön lelkében az alkotó mesterember, aki a mindennapok hőse? Mennyire fontos a NOKIA és a Fiskars hazájában az innováció?
Az ökológiai és gazdaságossági fenntarthatóság mellett az esztétikai fenntarthatóságra is törekednünk kell. Csodálom a régi finn népi építészetben fellelhető zseniális megoldásokat, ahol a szükségből erényt kovácsoltak. A funkció mellett az anyag természetes tulajdonságai, saját karaktere és az építés módja határozta meg a szerkezet esztétikai kritériumait. A finn építészetet hagyományosan az innovatív gondolkodók széles körét befogadó tökéletes kulturális miliőként tartják számon. A 20. század elejétől az egész világon elterjedt nemzeti romantikán belül Saarinen, Gesellius, Lindgeen, Sonck Finnországban különleges helyeket hoztak létre. A finn függetlenséget nagyban meghatározza egy erőteljes kultúra, amely sokáig politikai elnyomás alatt állt. Azt hiszem, ezért van az, hogy a modernizmus és a függetlenség Finnországban párhuzamos jelentéssel bír. Aalto és Revell felkeltette a nemzetközi érdeklődést a modernizmus finn megközelítése iránt, és mindketten külföldön is építettek. A 80-as években Pietila organikus szóhasználatával újraértelmezte a finn építészetről kialakult képet.
A legújabb tendenciák ismeretében Ön szerint milyen nemzetközi hatás éri a finn építészetet? És a korszerű finn építészet hogyan hat a világ építészetére? Mennyire változtatta meg a finn építészet jellegét az, amikor nemzetközi építészek, mint például Steven Holl, Finnországba érkeztek és ott építettek?
Azt tartják, hogy a finn építészet mindig is megpróbált olyan nemzetközi lenni, amennyire csak lehetett. Ha az építészek maguk nem bővelkedtek a józan kritikában, a szűkös anyagi lehetőségek szabtak korlátot az ötletek importjának (a finn építészet szűkösebb periódusaira általában a magasabb színvonal jellemző). A finnek alaptermészetéből adódik, hogy egyszerre nyitottak és gyanakvóak a külföldről jövő hatásokkal szemben.
A porvooi új faházakból álló falut szigorúan helyreállított és védett környékre tervezte, a híres ALKO téglaépület átépített változata a Helsinki Bíróság épülete, aztán ott van a Finn Nagykövetség moszkvai hozzáépítése — ezek mind megkövetelték az adott táj és az adott helyzet gondos tanulmányozását. Úgy tűnik, hogy Ön nagyon sokféle léptéket, textúrát, és térrendet alkalmaz, mégis elsőre felismerhetőek az épületei. Mi az Ön „varázsceruzájának” a titka?
Mint már azt korábban is említettem, az építészetnek az adott helyzetben, a „tillane”-ben, és nem azon kívül kell megtalálnia egyéni jellegét.
A legtöbb esetben, vagy talán mindig, az építészetnek és részleteinek egyszerre több szinten kell működnie. Vegyünk egy egyszerű példát. A NOKIA Kutatóközpont tervezése során tanulmányoztuk az üvegfelületre selyemből nyomott mintát. Belül egy méterről vehető ki a minta, de ha kívülről nézzük, ugyanaz a minta kilométerekről is jól látszik, és ezzel a városkép részévé válik. Tehát itt egy olyan megoldást kerestünk, amely mindkét szinten működik.
Az otaniemi Építészeti Iskolában sok diáknak tanítja a lakóház-tervezést. Ön személy szerint az elmúlt évtizedek során sok színvonalas szociális lakóépületet tervezett. Következésképpen, így vagy úgy, Ön meghatározó jelentőséggel bír az új generáció életében. Finnországban mennyire áll a figyelem központjában az építészet? A média foglalkozik építészeti kritikával, vagy az építészetet, mint művészetet egyre kevésbé tartják fontosnak?
Az építészet el kell, hogy nyerje az emberek megbecsülését és méltó rangját. Az építészetben is mindig a feledés által fenyegetett és nem a média által felkapott értékekről időszerű beszélni.
Az Ön egykori partnere, Helin tervezte a Helia Hotelt. Ön is beadta gyaloghíd-pályázatát az 1996-os Magyarországi Világkiállításra. Mindig elfogadja az előadásokra és diákokkal való konzultációra irányuló magyarországi meghívásokat. Ön szerint van valamilyen szorosabb kapcsolat népeink, kultúránk és építészetünk között? Miután Magyarország újból Európa tagja lesz, Ön el tud képzelni szorosabb együttműködést magyar építészekkel?
Az EU arra késztet, hogy együttműködjünk, partnereket keressünk, és a lehető leghatékonyabb módon kapcsolatokat alakítsunk ki. Ugyanakkor igaz John Naisbitt „globális paradoxon”-ja, amely szerint minél nagyobb egy koalíció, annál több kis egységet kell benne létrehozni ahhoz, hogy a koalíció működőképes maradjon. Ennek egyik előfeltétele az, hogy a helyi jellegzetességeket és különbségeket meg kell őrizni és erősíteni.
A magyar és finn rokon nyelvek, de országainknak saját történelme, különböző vallása és éghajlata van. Ez mind természetes módon tükröződik az épített környezetben és az építészetben. Mégis a nyelv meghatározza a gondolkodásmódunkat, és talán ezért érzem magam otthonosan a rendkívül barátságos Magyarországon, és könnyen elképzelhetőnek tartom a magyarokkal való együttműködést.
Milyen vélemény alakult ki Önben, miután meglátogatta Budapest legújabb épületeit, és diákat látott a mai vidéki építészetről? Ön szerint milyen irányban haladunk?
Magyarország keresi a maga helyét az új Európában, és ez látszik az építészetében is. Az itt tapasztalt érdeklődés, a lelkesedés és a szenvedély számomra nagyon ígéretesnek tűnik.
A cikk nyomtatásban megjelent az OCTOGON 2003/5-ös lapszámában.
Ez a cikk nyomtatásban is megjelent az Octogon magazin 32 - 2003/05. lapszámában
A lapszám tartalmából:
Megnézem Előfizetek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
