Újabb egészségügyi támogatást adott át a Market

A Szent Margit Kórház számára nyújtott egymillió forint értékű támogatást.

Hirdetés

A Market Építő Zrt. újabb egymillió forint értékű támogatást nyújtott, ezúttal a Szent Margit Kórház számára. A magyar építőipari cég széleskörű támogatási programja részeként ajánlotta fel az összeget a kórház IV. számú Belgyógyászati Osztálya munkáját hatékonyan segítő eszközök és berendezések megvásárlására. 

A pénzügyi támogatást július 27-én Mikusi Róbert, a Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese jelképesen is átadta a Szent Margit Kórház főigazgatójának, dr. Nagy Mihálynak. Az eseményen az osztály részéről dr. Lenkefi Marcell adjunktus és dr. Papp Zoltán főorvos voltak még jelen. Az adománynak köszönhetően a IV. számú Belgyógyászati Osztály munkatársainak mindennapi munkavégzését támogató eszközök kerülnek beszerzésre. 

„A nagy értékű pénzadományt kórházunk IV. Belgyógyászati Osztálya kapja, melyből az ott dolgozó kollégák számára az étkezőt, a nővér- és orvosi szobát, illetve a nővérpultot fogjuk korszerűsíteni, felújítani.

A helyiségekbe új bútorok és kiegészítők kerülnek, így szeretnénk munkatársaink számára a munkakörülményeket kényelmessé, otthonosabbá varázsolni” – nyilatkozta dr. Nagy Mihály, a Szent Margit Kórház főigazgatója.

„A Market Építő Zrt. megalakulása óta rendszeresek a különböző társadalmi ügyeket felkaroló megmozdulások, ugyanakkor határozottan az is látszik, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a magyar egészségügyi szektor helyzetére. Lehetőségeinkhez mérten folyamatosan teszünk annak érdekében, hogy az egészségügyi dolgozók és intézmények munkáját segítsük. A koronavírus megjelenése óta közel 60 millió forint értékű adományt adtunk át több egészségügyi intézmény számára” – mondta el Mikusi Róbert, a Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Leszállította a Market a paksi fenékküszöb-emeléshez felajánlott 10 000 tonna terméskövet

Leszállította a Market a paksi fenékküszöb-emeléshez felajánlott 10 000 tonna terméskövet

Példamutató hozzájárulás a rendkívüli vízügyi beavatkozáshoz, amely iparági szereplőket is csatlakozásra ösztönzött.

A ROM Vándor program hetedik állomásaként újult meg a 14. századi Pusztatemplom

A ROM Vándor program hetedik állomásaként újult meg a 14. századi Pusztatemplom

Átadták a ROM Vándor örökségmentő program hetedik, megújult emlékhelyét, a Lajosmizse határában álló Pusztatemplomot. Az egyéves előkészítő és kivitelező munka eredményeként a 14. századi épületmaradvány szakszerű állagmegóvásával nemzeti kultúránk egy elfeledett, értékes darabja újulhatott meg.

Stabil árbevétel és óvatos üzletpolitika jellemezte a Market Építő Zrt. 2025-ös évét

Stabil árbevétel és óvatos üzletpolitika jellemezte a Market Építő Zrt. 2025-ös évét

A Társaság forgalma 2022 óta megszakítás nélkül éves szinten 300 milliárd forint felett zárt, s ez alól a 2025-ös év sem kivétel. A bevétel érdemi része továbbra is magán piaci beruházások mentén realizálódik, a cég üzletpolitikai céljainak megfelelően. A Társaság tavalyi év sikeres munkái között említette a Hungaroring, a Huayou Cobalt üzem és a LIDL logisztikai központ beruházásokat.

Hirdetés