Novemberben is nőtt az építőipar teljesítménye

Az építőipar termelése 2018. novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Az építőipar termelése tavaly novemberben 27,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ami július óta a legélénkebb növekedés – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. Az előző havihoz mérten 4,4 százalékkal emelkedett a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelés.

Az épületek építése az előző havi 15,7 százalékos ütemet követően 17,8 százalékkal nőtt éves összevetésben, az egyéb építményeké 40,2 százalékkal nőtt az októberi 30,5 és a novemberi 21,9 százalékos emelkedést is felülmúlva – írja az MTI a KSH jelentése alapján. Az épületeknél ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést – fűzte hozzá a statisztikai hivatal.

A megkötött új szerződések volumene 30,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az épületek építésére kötött szerződéseké 14,0, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 45,6 százalékkal volt nagyobb. Novemberben ipari épületekre, illetve út- és vasútépítésekre kötöttek nagy értékű szerződéseket.

A múlt év január-novemberében 22,9 százalékkal emelkedett az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest, az épületek építése 16,1 százalékkal a mélyépítési munkák volumene 32,5 százalékkal nőtt, ami megközelíti az előző évi 35,4 százalékos mértéket.

 
 



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Paks-Napelem 1-1

Paks-Napelem 1-1

A magyarországi napelem-összkapacitás már ugyanannyit termel, mint a Paksi Atomerőmű.

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

A koronavírus csúcsra járatja a napelemeket

Sorra dőlnek az európai rekordok, mert tisztább a levegő.

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

Az otthonfelújítási program nyomán megnőtt a kereslet az építőanyagokra

A növekedés valamennyi termékcsoportban érezhető, de legjobban a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok terén.

Hirdetés