Modern tanulóközponttal gazdagodik a Debreceni Egyetem

A legnagyobb értékű beruházás a többfunkciós tanulóközpont, a Learning Center.

Kilencmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetem (DE) campusain - közölte Bács Zoltán, az intézmény kancellárja. A fejlesztés során megújul a klinikai központ, az egyetemi könyvtár, valamint létrehoznak egy tanulóközpontot is, amelyben többek között egy központi aula, előadóterem és tanulói boxok kapnak helyet. 
 

fotó: Debreceni Egyetem


Bács Zoltán egyetemi tanár elmondta: a Debreceni Egyetem felsőoktatási infrastruktúrafejlesztése a gyakorlati és szakmai képzés megújítása érdekében című projektjük 6,225 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pályázatán. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásában 2020 márciusáig megvalósuló fejlesztések kilenc egyetemi kar mellett a klinikai központot és az egyetemi könyvtárat érintik. Az egyetem egyik legjelentősebb beruházása lesz ez a fejlesztés, amelynek keretében az érintett karokon korszerű oktatási és tanulási körülményeket teremtenek meg.

A kancellár kiemelte az Egyetem téri campuson felépülő Learning Center létrehozását, amely az egyetem emblematikus épülete lehet. A 4450 négyzetméteres épület 2,286 milliárd forint pályázati forrásból és további 2,6 milliárd forint saját erőből készül el a jövő év tavaszára. Az épület központi aulát, 295 fős előadótermet, pihenőkerteket, térfalakkal tagolt tanulói boxokat, elektronikus vizsgatermet, szeparált konzultációs tereket, imatermet és büfét is magába foglal majd. Az impozáns, modern üvegpalota a látványtervek tanúsága szerint a kémiai épület és a Sporttudományi Oktatóközpont között, a jelenlegi vegyszerraktár helyén emelkedik majd, ezzel átalakítva, új életre keltve az eddig kevéssé kihasznált területet. A központ kiviteli tervei már készen vannak, előreláthatóan 2020 nyarára készülhet el.

A karokat érintő fejlesztések során egyebek mellett korszerűsítik a sebészeti műtéttani tanszék és a szemészet épületét, a fogorvosi klinika műszereit, kialakítják a nyíregyházi egészségügyi kar szimulációs központját, megújítják az egyetemi campusok informatikai hálózatát, a mezőgazdasági, a műszaki, a természettudományi és a bölcsészettudományi karok képzőhelyeit és műszerparkját.

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elindult a Dél-Buda Városközpont Fejlesztés Újbudán

Elindult a Dél-Buda Városközpont Fejlesztés Újbudán

Az Etele Plaza és a Budapest ONE a jövőbeni növekedés meghatározó katalizátora lesz a dél-budai régióban.

Kétszeresére bővül a szegedi fül-orr-gégészeti klinika épülete

Kétszeresére bővül a szegedi fül-orr-gégészeti klinika épülete

Az új szárnyban modern műtők, kétágyas kórtermek és nyugat-európai színvonalú ambulancia kap helyet.

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Nem kell sokáig várni a gyerekeknek: hamarosan birtokba vehetik a városligeti Nagyjátszóteret

Közel 50 különleges játékelem várja ősztől a gyerekeket Európa egyik komplexebb játszóparkjában.

Hirdetés