Méret, komplexitás, korszerűség: a Telekom Székház

A mérete, a komplexitása és a korszerűsége miatt a Telekom Székház mérföldkövet jelent a magyar irodapiacon.

Urbanisztikailag kiemelt helyszínen, a kortárs hazai építészet területén szokatlan volumenben, egyedülálló műszaki tartalmakkal, esztétikai minőségben megtervezett, majd létrehozott irodaház a TIBA Építész Stúdió által tervezett Telekom Székház, mely a WING Zrt. fejlesztésében valósult meg és melynek kivitelezését a Market Építő Zrt. végezte. Ők egyébként speciális fővállalkozói konstrukcióban szerződtek, és még az elmúlt évtizedekben megszerzett szakmai tapasztalat mellett is komoly kihívást jelentett számukra az épület létrehozása. 

Telekom Székház - építész: TIBA Építész Stúdió

A hazai és nemzetközi viszonylatban is hatalmas volumenű beruházás megvalósítása teljesen speciális szervezőmunkát, a korábbiakhoz képest abszolút új rendszert igényelt. Mivel itthon még nem épült ilyen méretű irodaház, ez szervezéstechnikailag is újdonságot, bizonyos értelemben ismeretlen területet jelentett a kivitelezők számára. Emellett harmonizációs munkát is igényelt tőlük, hiszen egyeztetniük kellett a tervezőkkel, az építtetővel, miközben a bérlői oldal kéréseit is figyelembe kellett venniük. 

A Telekom Székház a maga bruttó több mint 100 ezer négyzetméteres alapterületével meghatározó a budapesti irodapiac egészét tekintve, mégis jól illeszkedik a környezetébe. Belső kialakítása teljes mértékben emberléptékű, az építészek törekedtek a wellbeing megoldások alkalmazására, ezért itt nem csupán éttermek és kávézók vannak, hanem kültéri tárgyalók, egy 2000 m2 alapterületű belső kert, melyben még egy tó is található, de van tetőszinti futópálya, biciklitárolók és elektromos autóknak való töltőállomások is. Fontos volt, hogy a dolgozói igényeket a lehető legjobban kielégítsék, így rekreációs tereket és a spontán beszélgetéseket serkentő találkozási pontokat is létrehoztak az épületben. Maximális komfortérzet, kikapcsolódási lehetőségek - itt minden adott, hogy a dolgozók jól érezzék magukat. Ilyen környezetben mi is örömmel dolgoznánk nap mint nap.

Telekom Székház - építész: TIBA Építész Stúdió

Milyen teljesítmény van az üvegfalak mögött? Mi minden kellett ahhoz, hogy ez az épület ilyen magas minőségben készüljön el?

A Telekom Székház építésénél minden résztvevőnek nehéz dolga volt, legyen az építész, kivitelező, építésvezető, alvállalkozó vagy munkás. A kivülállók mindebből csak azt látták, hogy néhány hónap alatt hatalmas oszlopok és lépcsőmagok nőttek ki a semmiből, tekintélyt parancsoló pillérek magasodtak a főbejáratnál, majd hirtelen már homlokzati elemek borították a vázat. A több futballpályányi méretű (26000 négyzetméter) üveghomlokzat előregyártott elemekből tevődik össze, ami rendkívüli módon gyorsította az építést. A kivitelezők számára elengedhetetlen elv volt, hogy minden olyan összetevő, amely előre legyártható az építési területtől távol, már korábban elkészüljön, ez segítette a kivitelezés egyes lépéseinek időmenedzsmentjét, hiszen az idővel valő gazdálkodás kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy határidőre elkészüljön a székház.

Telekom Székház - építész: TIBA Építész Stúdió

Az épület egy olyan közlekedési csomópontra került, ahol adta magát a Könyves Kálmán körúton kialakulóban lévő városi térfalas szerkezet folytatása, illetve egy városkapuszerű landmark épület kivitelezése. Ezt a landmark jelleget a homogén, monolit homlokzat és a függőleges lamellák adják. A TIBA Építész Stúdió tervezői (Tiba János, Király Zoltán, Honti Viktória, Beczner Balázs, Niczki Tamás) először egy nagy, keskeny tömböt kézpeltek el, majd ezt kezdték el formálni, amihez a Menger-szivacsot vették alapul. Mivel a Telekom szerette volna, ha az épület teljesen át- és körbejárható, a rekurzívan ismétlődő teljes átlyukasztások visszafinomodtak, helyettük a homlokzaton maradtak a bemetszések. Ezek a homlokzati elemek mögötti terek külön funkcionalitással bírnak: az egyterű irodáktól elkülönülő, közösségi helyiségeket helyeztek itt el. A székház legmeghatározóbb eleme a főbejárat árkádos kialakítása, ahogy a háromemeletnyi épülettömeg 22 méter magasan átfordul. A pilléreket éjszaka szállították a helyszínre, és pörgetéses technológiával készültek, így nagyon magas a betonszilárdság, emiatt irracionálisan vékonynak is tűnnek. 

A Telekom Székháza 105 000 négyzetméteres, az ország legnagyobb egy ütemben épült irodaháza, amely nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. Precíz, 3D-s tervezést és körültekintő kivitelezést igényelt, melybe az ország legjobb szakembereit vonták be. Mindennek végeredménye egy városi léptékű épület, ami képes új karaktert adni és új viszonyítási pontot létrehozni a főváros építészetében. A továbbiakban egy cikksorozatban mutatjuk meg kedves Olvasóinknak, hogy mennyire komplex munka rejlik az elkészült székház mögött, valamint a kivitelezéssel kapcsolatban bemutatunk néhány érdekességet is. 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Így épült a Telekom Székház: fotókon mutatjuk az építést

Így épült a Telekom Székház: fotókon mutatjuk az építést

A Telekom Székház építésének mozzanatai. Molnár Péter fotósorozata. 

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

A Market Zrt. végzi Debrecen gazdasági övezetének földmunkáit

Emellett Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezetének engedélyezési eljárását is a Market bonyolítja.

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Elegáns, városi és zöld: átadták a HillSide Offices irodakomplexumot

Az épületet nagyvállalatok vették bérbe.

Hirdetés