Épül a geotermikus távfűtési rendszer Szegeden

A tervezett kilencből három helyen már geotermikus energia fűti Szegeden a lakásokat a következő fűtési szezonban.

Tavaly beszámoltunk arról, hogy geotermikus távfűtési rendszer épül Szegeden, amely ha elkészül, akkor Európában a második legnagyobb lesz a reykjaviki után. A munkálatok folynak, a következő fűtési szezonban a lakások egy részét már geotermikus energia fűti Szegeden - írja a szeged.hu.

A tervezett kilencből, három helyen – Odessza városrészben, Felsővároson és Rókuson – a következő fűtési szezonban már üzemelni fog a geotermikus távfűtési rendszer, 2023-ra pedig a városban teljes kapacitással működik majd kilenc termálkút. A beruházás a Szetáv, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda és a Geo-Hőterm Kft. alkotta konzorcium összefogásával valósul meg.

Az ezekből kinyert hőmennyiségnek köszönhetően a távfűtésben az évente felhasznált 30 millió köbméter gázfelhasználást a felére mérsékelik. Ugyancsak felére fog csökkenni a szegedi távfűtés mostani 45-55 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása.

Az odesszai fűtőművet ellátó rendszer, amely egy kitermelő és két visszasajtoló kútból áll, már elkészült. Ezeknél jelenleg a gépészeti és a villamossági szerelések zajlanak, valamint a távvezetékek kiépítését végzik, amelyek összeköti a kutakat a fűtőművekkel. A felsővárosi területen, a Molnár utcai fűtőműnél is hamarosan elkészül a három kút. Kóbor Balázs, a Szetáv igazgatója elmondta, azzal, hogy hat kutat már megfúrtak, egy kialakítása pedig elkezdődött, az ütemtervnek megfelelően halad a projekt.

Szegeden összesen 23 távfűtési kör működik. Amikor egy-egy körhöz tartozó rendszer – az egy kitermelő és két visszasajtoló kút – teljesen elkészül, kiépülnek a távvezetékek, akkor azokat folyamatosan kapcsolják majd be az ellátásba. 

„Ez azt jelenti, hogy Odessza városrészben, Felsővároson, valamint Rókuson a következő fűtési szezonban már üzemelni fog a geotermikus távfűtési rendszer. Azaz a tervezett kilencből három működni fog, 2023 elejére pedig a teljes rendszer kiépül majd” – tette hozzá Kóbor Balázs.

A Szetáv honlapján mindenki nyomon követheti a munka állását.

Forrás és fotó: szeged.hu




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Modern megoldásokkal valósulhat meg a zalaegerszegi uszoda

Modern megoldásokkal valósulhat meg a zalaegerszegi uszoda

1852 négyzetméternyi úszófelülettel, mintegy 8000 négyzetméteres, háromszintes épülettel és 270 fős lelátóval valósul meg Zala megye legnagyobb uszodaberuházása.

Több hely a kézilabdának

Több hely a kézilabdának

Tatabányán elkezdődött a tornacsarnok építése, melyen ahol a pályát a diákok és az utánpótlás-nevelés résztvevői is használják majd.

Hirdetés