Három emelet magasságban vezet majd a futópálya a Testnevelési Egyetemen.

Buda szívében, az Alkotás utca - Győri út - Kiss János altábornagy utcák ölelésében indul a főváros legnagyobb kampuszfejlesztése: a Testnevelési Egyetem területe több ütemben, újabb 78.000 négyzetméteren épül és újul meg, hogy néhány éven belül egy komplex, innovatív és zöld városrésszé válhasson. A generáltervező TSPC Kft. szakemberei a 9000 négyzetméteres tetőteraszra is terveztek egyetemi sportpályákat: Budapest legnagyobb tetőteraszán 320 méteres futókör, szabadtéri edzőpark, lugas, valamint egy kávézóterasz található majd.

„A megrendelő Testnevelési Egyetem célja a kampuszfejlesztéssel a lehető legmodernebb körülményeket biztosítani a jövő sportolóinak” – mondja Kádár Mihály, a TSPC Csoport tulajdonos-ügyvezetője. „A mi feladatunk ebben a projektben az, hogy a magyar sportoktatás hagyományait a tervezés modern megoldásaival ötvözzük. Olyan élhető, átsétálható, lélegező egyetemi városrészt képzeltünk el, amely a sportszakmának különleges megoldásokat mutat, a környéken élőket pedig egy friss, elérhető városrésszel gazdagítja.”

Az innovatív szemléletéről ismert TSPC Kft. a megrendelő karakteréből adódó fegyelmezettséget és a funkciók által meghatározott komoly szakmai elvárásokat modern szemlélettel ötvözte. A kampusz nemcsak az oktatás helyszíne, hanem kreatív, 21. századi élettér kíván lenni: nyitott, nagyméretű közösségi terei maradásra biztatják az egyetemistákat és a betérőket is. A tervező fontosnak tartja az elsődleges használó Z-generáció igényeit is: a tető igazi rooftop-életérzéssel és lazán szerveződő közösségi terekkel várja a diákokat. Az innovatív megoldások mellett fontos az öröklött értékek gondozása is: a fejlesztési területen található, Hauszmann Alajos által tervezett, 1884- ben elkészült főépület és az azt körülvevő történeti kert nemcsak megőrzésre, de továbbgondolásra került.

„A tervezés elejétől kezdve nagyon fontosnak tartottuk, hogy az épületek a lehető legjobban illeszkedjenek a meglévő értékekhez és a városszövethez, a környező iroda és lakóházak léptékéhez. Így egy olyan beépítést terveztünk, ami a történeti kerteket vizuálisan elválasztja az utcai közlekedéstől, de bizonyos stratégiai pontokon nemcsak belátást, hanem bejárást is biztosít a területre – ezzel létrehozva a belső kertek intimitását.” – mondja Szántó Csilla, a TSPC projektvezető építésze. „A tervezés két évvel ezelőtt kezdődött, nagy lendülettel és egyre bővülő létszámmal álltunk neki a nem kis kihívást tartogató feladatnak. A feladat komplexitására jellemző, hogy a tervezési területen több épületben mintegy 20 sportág oktatásra alkalmas tereit kellett elhelyeznünk, illetve a legnagyobb, Alkotás utcai épületegyüttesben bonyolult funkcionális rendben kapcsolódnak össze mindezek egy 4 csillagos sporthotellel.” – mondja Könözsi Szilvia, a TSPC Kft. építész tervezési igazgatója, a Testnevelési Egyetem-projekt felelős tervezője. A projekt már a tervezési szakaszban is a szakmában kiemelkedő léptékű, több, mint 150 fős csapat szakértelmét és innovatív ötleteit ötvözi.


Érdekességek a projektről


Nyitottság

Az Alkotás utcában sétálva az uszodatérbe és az atlétikacsarnokba is beleshet az utca embere: a campusokra jellemző nyitottság elvét sugallja ez a transzparencia.

Edzés versenyhű körülmények között

A készülő uszoda megfelel majd a hivatalos FINA-minősítésének, így alkalmas lehet versenyek megrendezésére is. A tervezési alapkoncepció szerint azonban ez nem cél, inkább azért fontos, hogy a sportolók minősített versenykörülmények között készülhessenek a megmérettetésekre.

Zárt atlétikai csarnok futókörrel

Itt épül Magyarország első, televíziós közvetítésre is alkalmas zárt atlétikai csarnoka, amely a 200 méteres futókört is az épületen belül valósítja meg.

Vertikális kert

A Hauszmann-épület védett, történeti kertjét az atlétikacsarnok 13 méter magas fala zárja le. A TSPC tervezői egy különleges megoldással, vertikális kert kialakításával kívánták vizuálisan „folytatni” a különleges örökséget. A 66 méter hosszú, 7,5 méter magas hatalmas falat tájépítész tervezői és speciális szaktervezői segítséggel futtatják be zöld fallá. (Szintén a TSPC Kft. munkája a Millenáris Széllkapu parkban most épülő, 350 tonnás acélvázon nyugvó vertikális kert tervezése.)



Egymásra épülő sportterek

Különleges megoldás és komoly szakmai kihívás a sportpályák elhelyezése a tornacsarnok épületében: a három emeleten különböző funkciójú terek épülnek egymásra. A tornacsarnok fölött a két szinten a küzdősportok termei (karate, judo, birkózás és ökölvívás) találhatók.

Valami régi, valami új

A Tornacsarnok homlokzatában egy igazi építészeti érdekesség jelenik meg: a Kiss János altábornagy utca helyi védettséget élvező épületének tégla architektúráját őrzi majd az új koncepció. Ez a védett homlokzat megtartásra kerül és mögötte végigfut majd az új épülettömb.

Transzparencianövelés

Az épületet finombeton homlokzatburkolat öleli. A burkolatnak perforált és dombornyomott elemi is vannak, a perforáció is minél nyitottabbá és átláthatóbbá teszi a kampuszt, transzparenciát növelő héjként fut végig az épületen. A transzparenciát biztosító burkolat az Alkotás utcai homlokzaton a legtöbb áttörést tartalmazó, majd a Győri út felé egyre jobban bezár.

Szigorú szerkesztettség

Az építész tervezési feladatok során a TSPC Kft. szakemberei folyamatosan fókuszban tartották a Testnevelési Egyetem alapelveit, melyet a „Szellemet, erkölcsöt, erőt egyesíts!” szlogenben fogalmaznak meg. A szigorú szerkesztettség, a legmagasabb minőségi elvárásoknak való megfelelés és a sportéletben elengedhetetlen fegyelem és rend építészeti sarokpontjai a tervnek.

Szakértelem

Már a tervezési szakaszban több, mint 150 szakember és csapataik segítették a magas szintű szakmai munkát. Komoly szakmai kihívást jelentett például a hatalmas fesztávú csarnokok tetején elhelyezett sportfunkciók helyének kialakítása és tartószerkezeti tervezési munka, melyben eddig nem látott megoldásokat szállít a TSPC. Érdekességként említhető például a hatalmas tetőterasz sportpályáinak dinamikus terhelhetőségi vizsgálata, hiszen egy ekkora épületnél nagyon figyelni kell az együtt mozgásokra: ki gondolná, hogy tiltólistán van például a 30 fős aerobic óra.


Testnevelési Egyetem új Kampusza II. ütem megvalósítása,  Atlétika csarnok, Uszoda, Sporthotel és Tornacsarnok épületegyüttese

Tervezés éve: 2017-2019

Megbízó: Testnevelési Egyetem
Generáltervező: TSPC Kft.
Felelős Építész Tervező: Kádár Mihály, Könözsi Szilvia TSPC Kft.
Építész munkatársak: Szántó Csilla, Farkas-Miklós Imola TSPC Kft. Bach Péter, Bánhegyi Zsolt Formiconcept
Tartószerkezeti Tervező: Fejér Szabolcs, Leipold Kolos TSPC Kft. Janik Ottó Janik Mérnökiroda
Tájépítészeti Tervező: Hencz Helga, Nusser Gabriella Kertművek Kft.
Épületgépészeti Tervező: Vörös Tamás Perfect-Plan Kft.
Épületvillamossági Tervező: Kapitor György Zone-Plan Kft.
Medencegépész Tervező: Eördögh Zsolt Mecsekterv Kft.
Külső Közmű: Kenyeres Bálint, Mihály Ferenc FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
BIM: Dudás Bence DudáStúdió Kft.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyarország versenypozíciója jó az ingatlanbefektetések területén

Magyarország versenypozíciója jó az ingatlanbefektetések területén

Sikerrel mutatkoztak be a magyar ingatlanfejlesztések a világ egyik legjelentősebb ingatlanos eseményén, a MIPIM-en.

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Júliusra megújulhat a nyíregyházi Tófürdő

Elkezdődött a közel százéves, természetes sóstói fürdőhely rekonstrukciója.

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Így néz majd ki a felújított Blaha Lujza tér

Négymilliárdba kerül, egy évig tart majd a tér átalakítása.

Hirdetés