A Panoráma-identitás

Már most a városrész igazodási pontja lett a Metrodom Panoráma és a zöldhomlokzat is folyamatosan fejlődik.

Az újpesti Metrodom Panoráma lakópark egyik különlegessége, hogy néhány éven belül dús növényzet borítja majd a 18 szintes magasházak homlokzatait. A Stefano Boeri Bosco Verticaléjához hasonló, itthon még viszonylag ritkán alkalmazott homlokzati megoldás mellett is több érdekessége van az épületeknek, amelyekről Kricsfalussy Tamással, a Metrodom értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

A IV. kerület revitalizációs folyamatának fontos lépcsőfokaként átadták a Metrodom legújabb társasház-együttesét, amely teljes joggal viseli a Panoráma fantázianevet – írtuk az OCTOGON legfrissebb, 163-as számában. – A Metrodom Panoráma már a méretei tekintetében is nagyszabású: a 632 lakást magában foglaló együttes olyan jelentős tömegként jelenik meg a kertvárosi szövetben, amely képes arra, hogy alapvetően határozza meg környezetét. A társasház egy olyan kortárs építészeti tendencia első hazai példája, amelynek origópontja a Milánóban található Bosco Verticale toronyházaihoz vezet minket.

Éppen ezzel, a városi ember számára sokszor nehézséget okozó zöldfelület-hiánnyal indítottuk a Kricsfalussy Tamással való beszélgetést.

Ha jól tudom, a zöldhomlokzatos épületek ötlete a tervezéssel megbízott Hajnal Építész Irodától származik. Azonnal rábólintottak?

Valóban az építészektől jött a javaslat. A jóváhagyás előtt az alapvető technikai, technológiai igényeket és kérdéseket tisztáznunk kellett, ahogyan legalább nagyságrendben a költségeket is. Mivel azonban nagyon megragadóak voltak a tervek, maga a döntési folyamat is gyors volt, csupán néhány hétbe telt az a bizonyos bólintás.

Kricsfalussy Tamás: „A lakók jelentős része örömmel használja a közösségi nappalikat” – Fotó: Metrodom

A jelenleg még fejlődő zöldhomlokzatok mellett rengeteg zöldtetőt, parkosított teret, medencés játszóteret hoztak létre. Összesen hány négyzetméter zöldterületet jelent ez? Mennyi fa és növény él a házakon?

Az utcaszinten 1900 négyzetméter zöldterületet alakítottunk ki, ahova a fű és a cserjék mellett fákat is ültettünk, emellett 5800 négyzetméter intenzív és 3600 négyzetméter extenzív zöldtető készült. A lakópark teljes területén közel 200 fa és több tízezer cserje vagy virágos növény került elültetésre.

Az Újpest Központ és a Duna-part közötti szakaszon, a volt Bőrgyár területén épült fel a lakópark. Milyen városképi, városrendezési elvárásoknak kellett megfelelniük?

A KSZT-ben megadott adatokon túl – ami például az épületek legmagasabb pontját 55 méterben korlátozta – az önkormányzatnak határozott elvárásai, elképzelései voltak a terület rendezéséről. Egy kifejezetten modern „belvárosias” hangulatú, beépítettségű területet szerettek volna látni, egyfajta csomópontot, ahol nem csak átsétálnak az emberek a Szent István tér és a Duna-part között, hanem hasonlóan az új csarnokhoz, egyfajta megállóhely is. Az épületek telepítését, a sétálóteret és az épületeket körülvevő, a téren futó sétálóutcákat ennek megfelelően terveztük.

A Metrodom lakóingatlanfejlesztő saját kivitelező cégekkel dolgozik. Az épületek újszerű jellege milyen új feladatok, kihívások elé állította önöket?

Ez egy elég hosszú lista, amit igen mélyrehatóan lehetne részletezni, így inkább csak néhány példánál maradnék. Ilyen volt a növények öntözővíz-szükségletének ellátásához az esővizet begyűjtő, eltároló ciszternák építése a teremgarázsok alá, és a homlokzatra telepített összes növényhez az öntözővizet megfelelő módon, mennyiségben eljuttató hálózat, valamint a felesleges vizet elvezető rendszer megtervezése és kivitelezése. Viszonylag kis területen épültek magas házak, és a nagy lakásszám miatt a nagy mennyiségű építőanyag biztosítása, valamint az építési hulladék elszállítása igazi logisztikai kihívás volt, különös tekintettel a szűk újpesti utcákra. Menet közben, a földmunka során minden nap igazi meglepetésekkel szolgált, mivel a hajdani Bőrgyár alsó szintjei teljes egészében a föld alatt rejtőztek, így egyszerre kellett ásni és bontani. Külön fejezetbe tartozik a homlokzati kertészeti munka, kezdve a növények kiválasztásával egészen a beültetésig, amit szorosan össze kellett hangolni az öntözőrendszer kiépítésével, amit csak az ültetés után lehetett elvégezni, de a beültetés után szinte azonnal üzembe kellett helyezni.

Általánosságban mik az előnyei a saját kivitelező cégnek?

Sokkal erősebb, közvetlen kontroll az alvállalkozók, az ütemterv és a beépített anyagok, a munka minőségbiztosítása felett, illetve a garanciális ügyintézés is egyszerűbb. A Magyarországon még nem igazán alkalmazott homlokzati megoldás miatt külsős kivitelezővel biztosan nem mertünk volna belevágni egy ilyen összetett munkába. Természetesen a pénzügyi biztonság is fontos szempont, nekünk soha nem kell azon aggódnunk, hogy a generálkivitelező rendesen kifizeti-e az alvállalkozókat.

Ha már zöldházakról beszélünk, milyen energiatakarékos, környezettudatos megoldásokat találunk az épületekben?

Az esővizet locsolási céllal összegyűjtő ciszternákat már említettem. Ide tartozik a lakások okosotthon-rendszere is, amely például az ott lakók távozásakor lekapcsolja a villanyt, vagy nyitva hagyott ablak esetén leveszi a fűtést az adott helyiségben ahelyett, hogy megpróbálná „felfűteni” az utcát.

Kimondottan nagy gondot fordítottak a kétszintes lobbik és az olyan közösségi terek kialakítására, mint például a gyerekzsúrok rendezésére is alkalmas helyiség, a babaszoba vagy a közösségi nappali.

A mi filozófiánk, hogy nem csak a lakás, hanem az egész ház a miénk, így a hazaérkezés pillanata az, amikor belépünk lent a kapun. Akár a hozzánk érkezőknek, akár nekünk kell valamire, valakire várakozni, sokkal kellemesebb ezt egy kényelmesen berendezett, elegáns, szépen megvilágított, temperált előtérben tenni, mint egy folyosón, a lakásajtó előtt toporogva. Ami a közösségi nappalikat, a játszószobákat illeti, ezek nem a Panoráma sajátjai, már évek óta minden Metrodom-házban megtalálhatóak, és tapasztalataink szerint a lakók jelentős része örömmel
használja is ezeket.

Szeptember közepére a júliusban átadott lakópark lakásainak 95 százaléka már gazdára talált. A visszajelzések alapján mik azok a pozitívumok, amelyek miatt az új tulajdonosok a Metrodom Panorámát választották?

Talán nem meglepő, és nem hangzik túl szerénytelenül, de aki élőben látja az elkészült lakóparkot, jár az épületekben, a lakásokban, azokat a látvány azonnal megfogja. Bár a fotókon is látszik, hogy ez egy igazán különleges épületegyüttes, de még ez sem adja vissza a valódi hangulatot, ami nagyon sokakból azonnal kiváltja az érzést, hogy igen, itt akarnak lakni, ellátni a város felett, miközben egy fa nő az erkélyükön, előtte pedig virágzó és örökzöld cserjékből van a sövény. Arról is sokan hiába álmodnak, hogy ne parkoló autókat kelljen nézniük az ablak alatt, hanem sétálóteret, sétálóutcákat. Ugyanakkor más tekintetben mindezért semmiféle kompromisszumot nem kell kötniük, az épület, a lakás, de még a költségek tekintetében sem. És a visszajelzések alapján a lakók nagyon elégedettek, némi túlzással máris kialakult bennük egyfajta „Panoráma-identitás”, ahogyan maga a lakópark is villámgyorsan a városrész igazodási pontjává vált.

Metrodom Panoráma
Tervezés éve: 2016-2017
Építés éve: 2017-2020
Bruttó szintterület: 64 500 m2
Generáltervező: HAJNAL ÉPÍTÉSZ IRODA KFT.
Felelős építész tervezők: HAJNAL ZSOLT, KENDELÉNYI PÉTER

Mint a bevezetőben említettük, a projekttel az OCTOGON magazin 2020/7-es (163-as) lapszámában foglalkoztunk részletesen: a fenti interjú mellett részletesen bemutattuk az épületet is. A teljes írást a lapban találod, amelyre itt tudsz előfizetni.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Két aranyérmet is nyert a Párisi Udvar a FIABCI World Prix d’Excellence-en

Két aranyérmet is nyert a Párisi Udvar a FIABCI World Prix d’Excellence-en

Négy arany- és három ezüstérmet nyertek a magyar ingatlanfejlesztők a rangos nemzetközi nívódíj pályázaton.

Bevásárlóközpont, társasház és családi ház az EQUITONE pályázatának díjazottjai között

Bevásárlóközpont, társasház és családi ház az EQUITONE pályázatának díjazottjai között

Kihirdették az EQUITONE építész és építészhallgatói pályázat 2019 eredményeit.

A pályázat, amire bármilyen funkciójú épülettel lehet jelentkezni

A pályázat, amire bármilyen funkciójú épülettel lehet jelentkezni

Ha a tetőt CREATON kerámia tetőcseréppel és/vagy CREATON beton tetőfedő anyaggal tervezték vagy valósították meg.

Hirdetés