Dósa-Papp Tamás épülete az Év háza versenyről.

A megrendelők rítusainak megismerésével indult a Vonnegutot is megidéző családi ház tervezése. Az Év háza pályázat döntős mezőnyében is szereplő épületet Dósa-Papp Tamás építész tolmácsolásában és fotóival mutatjuk be.

“…az élet fájdalommentes lehet, feltéve, ha kellő békességben lehet egyszerűen a végtelenségig ismételni vagy egy tucatnyi rítust.” (Kurt Vonnegut: Börleszk)

Az építtetők régi Barátaim. Ismertem Hajni bőrtárgyainak kifinomultságát (iparművész) és István végtelen precizitását (mérnök). A tervezés így is azzal kezdődött, hogy meg kellett ismertem jelen és vágyott „rítusaikat” és ezután, segítettem nekik, hogy ezeknek helyet teremtsenek.

A formálásban szabad kezet adtak. A hagyományos, magastetős, piros cserepes ház archetípusából egy szabadon álló, kereszt alaprajzú házat csináltunk, melynek oromfalait, mint négy „kupakot” szabadon, játékosan alakítottam egyedivé. Az étkező került a ház közepére, és innen nézve négy szárny lett: délre a napos, tornácos, fedett terasszal növelt nappali-, keletre a konyha-, nyugatra a vendégszoba-, északra a lakószoba-szárny. A tetőtér beépítése elő van készítve.

A verseny Facebook-oldalán 146 like-ot kapott a projekt, köztük más építészirodáét is, és akadt, aki több képet is ajánlott kommentben.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elindult az Év háza közönségszavazás

Elindult az Év háza közönségszavazás

Két kategóriája egy-egy nyerteséről dönthet a publikum.

Ház az erdő szomszédságában

Ház az erdő szomszédságában

Szada, Panoráma utcai családi ház.

Vonnegutot is idézi ez a piros cserepes ház

Vonnegutot is idézi ez a piros cserepes ház

Dósa-Papp Tamás épülete az Év háza versenyről.

Hirdetés