Szada, Panoráma utcai családi ház.

A népi építészetből ismert formából indul ki, majd kortárssá oldja azt a szadai családi ház, amely az Év háza pályázat döntős mezőnyében is szerepelt. A Porta Építészműhely lakóépületének leírását köszönjük a tervezőknek, Himer Andreának és Braun Orsolyának!

Az épület Szadán, a Panoráma utcában – annak utolsó belterületi telkén, az erdő szélén – helyezkedik el, csodálatos kilátással a Gödöllői-dombságra.

A telek adottságait figyelembe véve egy hosszú, keskeny épületet terveztünk, amely az utca felől visszafogott, utcára merőleges nyeregtetős tömegként jelenik meg. Ez a népi építészetből ismert – szalagtelkekre jellemző – fésűs beépítési forma azonban hátrafelé feloldódik, és a lejtős terepet kihasználva a ház egyre nagyobb-nagyobb üvegfelületeivel nyílik meg a természet és a kert felé.

„A célunk az volt, hogy egyszerű tömegformálású és alaprajzi elrendezésű családi házat tervezzünk a megbízóinknak, amely ugyanakkor tereiben, külső megjelenésében és működésében ízig-vérig modern, 21. századi.”

A tulajdonosok elvárása az volt, hogy passzív háznak megfelelő szerkezetek alakítsunk ki, ehhez az igényszinthez méreteztük a különféle épületszerkezeteket, szerkezeti csomópontokat, és az épületgépészeti megoldásokat már a tervezési fázisban.

A ház „lelkét” a tágasra méretezett közös használatú tér, a nappali-étkező-konyha hármasa jelenti, és az épületben ezen kívül helyett kapott két hálószoba, két fürdőszoba, kamra, gardrób, és a szükséges közlekedő terek, valamint egy külön bejáratú garázs. A belső tereket Sarkadi Krisztina (MOOD Studio) tervezte.

A telek hátrafelé lejt, amit az épület is lekövet, így több szinteltolást is kialakítottunk, és ez érdekessé teszi a hosszú nyeregtetős tömegformát kívülről, és izgalmas belső tereket eredményez.

A projekt – ezt már mi tesszük hozzá – több mint 440 like-ot kapott a Facebookon, azaz egyértelműen elnyerte a közönség tetszését is.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Extrán keskeny

Extrán keskeny

Vertikális élettér Madridban. Murado & Elvira Architects : Galgo House

Elindult az Év háza közönségszavazás

Elindult az Év háza közönségszavazás

Két kategóriája egy-egy nyerteséről dönthet a publikum.

Ház az erdő szomszédságában

Ház az erdő szomszédságában

Szada, Panoráma utcai családi ház.

Hirdetés