A Hősök tere millenniumi szoborcsoportjának ikonikus, az egész tér fölött őrködő alakját, a Gábriel arkangyalt ábrázoló szobrot 2024 őszén, több mint 120 év után először emelték le a helyéről, miután a szobor állapota kritikussá, a beavatkozás – vagyis a szobor teljeskörű rekonstrukciója - pedig halaszthatatlanná vált. 

Hirdetés

A Városliget Zrt. koordinálásában zajló projekt most fontos mérföldkőhöz érkezett: lezárult a minden részletre kiterjedő, komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérés. A diagnosztikai szakasz során nemcsak az elvégzendő beavatkozások köre vált egyértelművé, hanem az is kiderült: a szobor állapota még a legborúlátóbb előzetes becsléseknél is súlyosabb volt, és egy ponton az is felmerült, hogy a több mint százéves bronzalkotást esetleg újra kell önteni. A legmodernebb diagnosztikai eszközökkel végzett hosszas előkészítést igénylő, összetett vizsgálatok során végülis kiderült, hogy Gábriel arkangyal eredeti bronzöntvénye a restaurálás rendelkezésre álló eszköztárának legszélesebb körű használatával megmenthető, így a tervek szerint Gábriel arkangyal még ez év végén visszakerülhet eredeti őrhelyére. A visszahelyezés ütemezését azonban nem csak a szobor 2026 novemberére tervezett elkészülte határozza meg, hanem az annak pilléréül szolgáló, tízemeletnyi magas korinthoszi oszlop állapotának stabilizálása is, amelynek teljeskörű vizsgálata még nem zárult le.

Egy nemzeti jelkép útja a restaurátor-műhelybe

A Zala György szobrász által megalkotott Gábriel arkangyal 1901. október 24-én került a Hősök terére. A közel 5 méter magas, 3–6 mm falvastagságú bronzöntvényekből álló szobor azóta is a 36 méteres korinthoszi oszlop csúcsán állt, belföldi és külföldi látogatók millióinak állandó úticéljaként. Az elmúlt évtizedekben ugyan sor került kisebb felújításokra – így a Millecentenárium alkalmából 1995–96-ban, majd 2021-ben, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előtt –, ezek azonban csupán esztétikai beavatkozások voltak, a szobor belső szerkezetét nem érintették.

A 2020-as évek elején több egymást követő vizsgálat egyértelműsítette, hogy a szobor és a korinthoszi oszlopfő rögzítései kritikus állapotban vannak, ezért azt le kell emelni és műhelybe kell szállítani.

A leemelés 2024 őszén valósult meg, egy igazi mérnöki bravúr eredményeképp. Hatalmas állványrendszer felépítésével és különleges, nagy teherbírású darusjárművek bevetésével a több tonnás szoborkompozíciót több darabra bontva emelték le: Gábriel arkangyal figuráját a lábai alatti, a glóbuszt jelképező gömb felső felével együtt eresztették le, míg a Szent Koronát és a kettőskeresztet még a helyszínen választották le a kezéből. A korinthoszi oszlopfejezet több mint száz különálló elemét egyedi azonosítókkal és konszignációs térképpel dokumentálva bontották szét, hogy minden elem pontosan a helyére kerülhessen majd. Az elemeket speciális tehergépjárművekkel szállították el a Museum Complex Kft. restaurátorműhelybe – több mint 120 év után.

Az előzetes vizsgálatokhoz képest is sokkal aggasztóbb a szobor állapota

A szobor leemelésére tehát a veszélyhelyzet elhárítása miatt volt szükség – a restaurálás pontos módszereinek megtervezése csak ezt követően indulhatott meg, a mindenre kiterjedő vizsgálatok segítségével. Amikor a leemelést követően a szakértőknek lehetőségük nyílt alaposabban megvizsgálni a szobrot, az előzetes feltételezéseket messze meghaladó mértékű károsodásokra derült fény. A súlyos állapotokat jól példázza, hogy helyszíni felmérés során a szakemberek két, egyenként 20 kilogrammosbronz levéldíszt fedeztek fel, amelyek már kimozdultak eredeti beépítési helyükről – csupán egyetlen alattuk lévő elembe akadva maradtak meg a magasban, balesetveszélyesen.

A későbbi részletes vizsgálatok eredményei is riasztó képet festettek. A belső vasszerkezet és a korabeli csavaros kötések az évtizedek alatt – a hőtágulás, a korrózió és az ismétlődő vízbejutás együttes hatására – kritikus mértékben meggyengültek: több kötőelem elszakadt, a bronzhéjazat deformálódott, az oszlopfejezet díszítőelemei az eredeti rögzítéseiken meglazultak.

Laczik Csaba, a Musum Complex Kft. szobrász-restaurátora a szobor állapotáról elmondta: „A feltárás során egyértelművé vált, hogy a szobor állapotát leginkább a belsejébe jutó csapadékvíz rontotta. A bronzburkolat apró repedésein keresztül évtizedeken át nedvesség jutott a szerkezetbe, amely belül párás környezetet teremtett, és felgyorsította az acél rögzítőelemek korrózióját. Ennek következtében több belső kötőelem jelentősen meggyengült, a korinthoszi oszlopfő díszítőelemei pedig meglazultak. A helyszíni vizsgálatok során két, egyenként mintegy 20–25 kilogrammos bronz levéldíszt találtunk, amelyek már kimozdultak a helyükről, és csak egy alattuk lévő elem tartotta meg őket. Egy ekkora tömegű elem harminc méteres magasságból súlyos balesetet okozhatott volna, ezért a beavatkozás valóban az utolsó pillanatban történt meg.”

A restaurálás megtervezése

A leemelést követően azonnal megkezdődtek a restaurálás tudományos előkészítési munkái. A szakemberek a legkorszerűbb műszeres anyagvizsgálatokat végeztek a szobor anyagrétegeinek és összetételének pontos meghatározására – összesen 32 mérési ponton. A helyzet súlyosságát jelezte, hogy a vizsgálatok egyik pontján komolyan felmerült: a szobor bronzteste olyan mértékben károsodott, hogy a szobor jelentős részét újra kell önteni, azonban a mélyreható anyagvizsgálatok végül megerősítették, hogy az eredeti szobor megmenthető és restaurálható.

„A restaurálási folyamat minden esetben részletes dokumentálással kezdődik, hiszen csak a tárgy pontos állapotának ismeretében lehet megtervezni a beavatkozásokat. A szobor esetében hagyományos és korszerű vizsgálati módszereket egyaránt alkalmaztunk: nagyfelbontású fotódokumentációt, mikroszkópos vizsgálatokat, valamint infravörös kamerás felvételeket készítettünk, amelyek fontos információkat adtak a szerkezet állapotáról. Emellett 3D szkenneléssel milliméterpontosságú digitális modellt készítettünk a szoborról és az egyes elemekről. Ezek a felmérések lehetővé teszik, hogy a restaurátorok és a statikusok pontosan megtervezzék a belső tartószerkezet megerősítését és a szobor biztonságos visszaépítését.” – ismertette Laczik Csaba az eddig elvégzett vizsgálatokat.

A próbatisztítások során számos módszert vizsgáltak meg – lézeres, száraz jeges, kémiai és mechanikus eljárásokat egyaránt –, és végül egy alacsony nyomású száraz szemcseszórás, speciális felületkímélő koptató anyaggal bizonyult optimálisnak: ez képes a patina megőrzése mellett, az alapfém sérelme nélkül elvégezni a tisztítást. A dokumentálási munkák részeként 3D szkennelés is készült a szobor- és fejezetelemekről, amelyek milliméter pontossággal teszik lehetővé az új tartó- és rögzítőszerkezetek tervezését.

A teljes megújulás útja

A vizsgálatok lezártát követően rövidesen megindul a szobortest szerkezeti felújítása. A belső acélcsavarok szükség szerint cserére kerülnek, korrózióvédett kötőelemek alkalmazásával. A sérült bronzelemek javítása hegesztéssel, illetve indokolt esetben 3D szkennelés alapján készített rekonstrukcióval történik; a fejezet több mint 40 darab, változó méretű tartókonzolja egyenként kerül méretezésre és kialakításra.

A tisztítást követően a patinaréteg hiányzó felületein kiegészítő patinázásra kerül sor, amelynek célja a szobor egységes esztétikai megjelenésének helyreállítása a meglévő természetes patina megőrzése mellett. Ezt követően viasz alapú felületvédelem biztosítja a bronz hosszú távú állagmegóvását. A visszaépítés a bontás fordított sorrendjében, nagyobb szerkezeti egységekben valósul meg, a rögzítések lehetőség szerint reverzibilis kialakításával.

A tartóoszlop vizsgálata

A szobor restaurálásával párhuzamosan a szakemberek a Gábriel arkangyalt tartó, közel 36 méter magas oszlop szerkezeti állapotát is részletesen vizsgálják. A Millenniumi emlékmű oszlopa különleges kőanyagból, úgynevezett forrásvízi mészkőből készült, amelyet már az építés idején is kifejezetten nagy szilárdsága és időjárásállósága miatt választottak. A kutatások során a statikus szakértők megvizsgálták az oszlop kőelemeinek állapotát, a repedéshálózatot, valamint azt is, miként viselkedik a szerkezet a szobor eltávolítása után. A vizsgálatok része az oszlop mozgásának monitorozása, a kőanyag fizikai tulajdonságainak laboratóriumi elemzése, valamint az egész szerkezet számítógépes modellezése, amely figyelembe veszi a szélterhelést, a hőmérsékleti változásokat és a szobor visszahelyezésével járó terhelést is. A mérések célja annak meghatározása, hogy a tartószerkezet milyen beavatkozások mellett biztosíthatja hosszú távon a szobor stabilitását, és hogy az oszlop a következő évszázadban is biztonságosan viselje a monumentális bronzszobor terhét.

A szobor visszahelyezésének időpontját a tartóoszlop állapotának felmérése és a szükséges helyreállítási munkák határozzák meg. Amennyiben ezek nem igényelnek kiterjedt szerkezeti beavatkozást, az arkangyal 2026 végéig visszakerülhet a Hősök terére.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Átmeneti testek egy marrákesi villában

Magyarlaki Bence különös teremtményei univerzális és érzéki módon mesélnek az emberi testről, intimitásról, építészet és szobrászat sajátos viszonyrendszeréről.

Medvét láttak Kelenföldön!

Hatalmas piros macikkal újít az Etele Plaza.

Búcsúznak a Lánchíd oroszlánjai

A több mint tíztonnás szobrok egy újpesti műteremben újulnak meg.

Hirdetés