Tovább bővül a Pallagi úti sétány, új fényjáték és vízi attrakció is lesz.

Június végére készül el a Varázserdő projekt újabb üteme, mintegy 736 millió forintból. Az első ütemben alakították ki a sétányt az új debreceni strand Pallagi út felőli oldalán, míg a mostani, második ütemben a fürdő előtti sétányt fejezik be élményvilágítással és párafúvókkal, így az egészen a II. János Pál pápa térig ér majd. A kivitelezőknek egy fényjátékot, egy programozható vízi attrakció is ki kell majd építeniük a térnél – írta meg a Dehir.

A nagyerdei pihenőövezet folyamatos megújítását 2013-ban kezdték, azóta 25 milliárd forint fejlesztési forrást kapott Debrecen erre a célra; megépült a Nagyerdei Stadion, az új szabadtéri színpad, a Ködszínház és az új strand, melynek területén egy új szálloda építését is tervezi a  város, valamint megújult a Békás-tó - emlékeztetett Papp László polgármester.

Hamarosan zárul a tervpályázat az Aquaticum élményfürdő felújítására, és az állatkert és a vidámpark teljes megújítására is készülnek, melynek építészeti elismerését jelzi, hogy az Egyesült Királyság legnagyobb példányszámban megjelenő építészeti magazinja, a Royal Institute of British Architects címlapjára került.

 

Folyamatosan dolgoznak a turisztikai attrakciók megújításáért és újak létrehozásáért, hisz ez egyrészt a város hírnevét öregbíti, másrészt a helyi kis- és középvállalkozásoknak ad munkalehetőséget - tette hozzá Széles Diána, a turizmus fejlesztéséért is felelős alpolgármester.

A projektről szóló videót itt nézheti meg: Így szépül tovább a Nagyerdő

 

 

 

 

 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Város és Ipar

Város és Ipar

2021-ben is Urbanisztikai Konferencia!

Architizer szakmai zsűri díjat nyert a BORD Építész Stúdió

Architizer szakmai zsűri díjat nyert a BORD Építész Stúdió

Architecture Plus Engineering kategóriában kapott rangos díjat az Aquaticum fürdőért.

Hirdetés