„Örökre megváltozna Szentantalfa látképe, hangulata, mindaz, amit szeretünk benne.”

Változási tilalmat rendelt el Szentantalfa külterületén egy április elején megjelent önkormányzati rendelet – derült ki a község Facebook-oldaláról. A falu ezzel követi a 600 lelkes Paloznak példáját, amely elutasította az építkezést az élhetőség javára.

„Arra törekszünk, hogy Antalfa ugyanaz a barátságos, élhető hely maradjon, aminek megszoktuk: egy kellemes, fiatalos falu, jó helyi borokkal, vendégmarasztaló pincékkel, szőlőkkel, mezőkkel. Ezért most lépnünk kellett – írta Kiss Csaba polgármester. – A változtatási tilalmat azért rendeltük el, mert ezen a szőlőkkel, kis borospincékkel, ligetekkel tarkított domboldalon több mint 300 olyan telek van, ahol az eddigi építési szabályok szerint építkezni lehetne. Nem kérdés, hogy a mostani – nyilván általatok is megtapasztalt – ingatlan felvásárlási őrületben ez egy pillanat alatt meg is történne.

Ezzel örökre megváltozna Szentantalfa látképe, hangulata, mindaz, amit szeretünk benne.”

A tilalom a falu külterületére vonatkozik, ahol nem lehet 

  • telket alakítani, 
  • új építményt létesíteni, 
  • meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, 
  • vagy más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani. 

A polgármester fontos szempontnak nevezte azt is, hogy a falu infrastruktúrája nem bírná el a megnövekedett terhelést, ugyanakkor a már kiadott építési engedélyek érvényesek maradnak. A részletes szabályok itt olvashatók.

Átfogó változás várható a településrendezés rendszerében

A településrendezési eszközök, tervek rendszere 2012-ben gyökeresen megváltozott, a parlament elé idén márciusban benyújtott törvénymódosítási javaslat alapján a közeljövőben ismét átalakítás várható a településrendezési eszközök, dokumentumok rendszerében, amelynek nyomán újra egy átfogó felülvizsgálat válhat szükségessé a helyi építési szabályzatokban, szabályozási tervekben – írta az építésijog.hu. „A jogalkotó bevezeti az egy település, egy fejlesztési és egy rendezési terv elvét” – jegyezte meg a szakportál.

Fejléckép: Szentantalfa.hu / F. Fanni




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

BALATORIUM 2023

BALATORIUM 2023

Megjelent a BALATORIUM művészeti rezidencia program 2023-as felhívása.

Vízparti reflexiók
  • 2022-10-12 09:00
  • Deco

Vízparti reflexiók

A 78 szobás, háromemeletes LUA Resort a balatonfüredi kemping területén.

Érzékeny maximalizmus, őszinteség és a munkákat lezáró mosoly
  • 2022-09-14 09:00
  • Deco

Érzékeny maximalizmus, őszinteség és a munkákat lezáró mosoly

Interjú Járai-Szeglet Orsi belsőépítésszel!

Hirdetés