A londoni várostervezési hivatal jóváhagyta a Foster + Partners iroda terveit a Tulipán nevű felhőkarcolóra. A 305 méter magas torony a döntéshozók szerint „London újabb ikonikus épülete lehet”.

Merész, különleges design, folyamatos pezsgésről gondoskodó épület, amely az oktatásban is komoly szerepet kap – többek között a Tulip ezen összetevőit méltatta a londoni tervezőbizottság, amikor jóváhagyta a Foster + Partners terveit. A Tulip nem mellesleg az iroda korábbi jellegzetes épülete, a Gherkin (Uborka) mellett áll majd.

A tulajdonos J. Safra Group évente húszezer szabad helyet ígér állami oktatásban lévő gyerekek számára, akik semmi máshoz nem hasonlíthatóan láthatják majd Londont: teljes körpanorámát kapnak mintegy háromszáz méteres magasságban.

„Mint a Tervezési és Közlekedési Bizottság elnökének kiemelten fontos volt, hogy ez az épület segít a Square Mile-t átalakítani egy folyamatosan, hétvégén is élénk, pezsgő területté” – jelentette ki Chris Hayward.

A terv egy másik látványosságot is magába foglal, egy kétemeletes pavilont, ami kiegészíti az Uborka földszinti részét, és kap egy tetőteraszt, egy 284 férőhelyes biciklitárolót, és még boltokat is befogad. A pavilon melletti park a nyolc és félszeresére növeli a jelenlegi zöldterületet, többek között két zöldfal segítségével.

Háromszáz méterrel feljebb különböző építészeti megoldások segítenek kihozni a legtöbbet a panorámából, ezek közül a legfuturisztikusabb az épület külső oldalán liftező üvegkabin, de lesz London történetét bemutató interaktív kiállítás, és persze a városra néző étterem sem maradhat ki.

Fotók: Thetulip.com
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Maurer Dóra tanítványainak nyílt kiállítás-sorozat Angliában

Maurer Dóra tanítványainak nyílt kiállítás-sorozat Angliában

Három helyszínen is találkozhat a munkákkal a londoni közönség.

Identitás, közösség, összetartozás

Identitás, közösség, összetartozás

Idegenként is lehet otthon lenni - ez az idei Serpentine Pavilon üzenete.

Tégláról téglára építettek vissza egy ledózerolt százéves londoni kocsmát

Tégláról téglára építettek vissza egy ledózerolt százéves londoni kocsmát

A törmelékeiből támadt fel a londoni Carlton Tavern.

Hirdetés