Hirdetés

Sétány épül a pesterzsébeti Duna-parton

Pesterzsébet legszebb része jelenleg csak rövid szakaszán járható,  azonban a tervek szerint jövőre 900 méter hosszan sétálható lesz a part.

Pesterzsébet legszebb része a Kis-Dunapart, amely jelenleg csak nagyon rövid szakaszán járható, azonban nem sokáig lesz ez így, hiszen az önkormányzat támogatást nyert a Duna sétány kialakítására a Fővárosi Önkormányzattól. A cél, hogy jövőre a jódos-sós gyógyfürdőtől a kerület közigazgatásai határáig, mintegy 900 méter hosszan sétálható legyen a part.

"Az önkormányzat hosszú évek óta szeretné, ha újra pezsgő élettel telne meg a part. Ennek érdekében az elmúlt években számos fejlesztést hajtott végre a területen; a Hullám Csónakházak közül mára négy megújult, melyek új funkciókat kaptak. Az ott működő vízi létesítmények üzemeltetői az evezősturizmus megerősítését tervezik, kikötési, étkezési és szálláslehetőséggel, Pesterzsébet Önkormányzata pedig – csatlakozva ehhez az elképzeléshez – a part megnyitását tűzte ki célul." - mesélt az előzményekről R. Takács Eszter, kerületünk főépítésze.

A megvalósításra a 2018-ban elnyert TÉR_ KÖZ pályázat elnyerésével nyílt lehetősége az önkormányzatnak, amelynek vezetése úgy döntött, hogy a sétány közösségi tervezéssel épüljön meg. Ennek végrehajtásával külső céget bíztak meg, amely áprilisban lakossági konzultációt tartott a sétányról, majd online kérdőívben is kikérte az itt élők véleményét. A közös gondolkodás június 20-án egy tervegyeztetéssel folytatódott, ahol az érdeklődők megismerhették a tervezési terület határait, az elnyert fővárosi pályázat feltételeit és az eddigi egyeztetéseket.

Ezt követően bemutatták a tervezők által készített koncepciójavaslatot, amely egybecseng a kérdőívezés eredményével és az önkormányzat elképzeléseivel, azaz jöjjön létre egy teljesen bejárható parti sétány a Gubacsi-hídtól a soroksári kerülethatárig tartó 900 méteres részen.

A sétány a gyógyfürdőtől (a 2019/5-ös lapszámunkban részletesen bemutatjuk a felújított pesterzsébeti fürdőt) kezdve a csónakházak és éttermek előtt fut majd, és a jelenleginél jóval egyszerűbben, több helyen lehet megközelíteni a Vízisport utca felől. A víz közeli élmény növelésére a tervezők a sétányhoz sok „vízi sétányt” álmodtak meg, vagyis olyan stégeket, amelyek a part menti gyalogútból indulnak ki, és néhány 10 méter után abba is érnek vissza. Kialakítanának a stégeken napozóteraszokat, egyes stégek közé pedig hálókat helyeznének el, amelyeken szintén pihenni lehetne. A sétány teljes hosszában kiépítik a közvilágítást, és térfigyelő kamerákat is kihelyeznek. Bár kétféle terv is készült, az egyik térkőburkolatos, a másik pedig nyersbeton felületek kialakításával, a képviselő-testület július 11-ei ülésén úgy döntött, hogy integrált vonalvezetésű, a költséghatékonyság miatt a meglévő rendszereket figyelembe vevő, jó minőségű színes térkővel burkolt sétány épüljön meg. A döntést követően kezdődhet a kiviteli tervek készítése, majd – a szükséges engedélyek beszerzése után – az építkezés. További információkért kattintsatok ide

Forrás: Pesterzsébeti újság




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nagy Csaba Prima Primissima díjas

Nagy Csaba Prima Primissima díjas

Magyar építészet és építőművészet kategóriában Nagy Csaba (Archikon) kapott elismerést. 

Európa csúcsán a Biodóm!

Európa csúcsán a Biodóm!

Európa legjobb szabadidős épülete a Paulinyi-Reith & Partners tervezte Pannon Park Biodóm. 

A világ legjobb középülete a Néprajzi Múzeum

A világ legjobb középülete a Néprajzi Múzeum

Az Európa legjobb középülete díj után a világ legjobb középülete díjat is elnyerte a Ferencz Marcel és Détári György által tervezett új Néprajzi Múzeum épülete.

Hirdetés