Hirdetés

Interjú a Pardigma Ariadné alapítóival

Ha van olyan fiatal építész iroda, aminek a nevét a szűk szakmán kívül is ismerhetik, akkor az a Paradigma Ariadné. Csóka Attila, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid válaszolt kérdéseinkre a Feltörekvők sorozatban.  

 

Molnár Szabolcs, Csóka Attila és Smiló Dávid – Fotó: Mohai Balázs


A Velencei Biennálétól az esztergomi Duna párton át a veszprémi Haszkovó lakótelepig jelennek meg a nagyközönség számára épült installációik, és szívesen szerepelnek nyilvánosan élőszóban is. Pályázatokra adott válaszaik formabontók és provokatívak, szívesen foglalkoznak a spekulatív építészet, a funkció nélküli ház problémájával – az MMA ötven év alatti szakemberek számára kiírt ösztöndíjának segítségével is ezt a területet vizsgálják –, de alapvetően izgatja őket az építészet társadalmi beágyazottsága, recepciója, az építészeti kommunikáció is. Sokat publikált, Sándorfalván megépült tanösvényük egy az egyes modellje annak, amit az építészetről gondolnak, és már készül a következő, Dunakeszin. Annak jártunk utána, mennyiben fedi a valóságot a róluk kialakult, talán sztereotip kép.

 

Érdemes a bevezetőben felsorolt kategóriák mentén vizsgálni a munkásságotokat? Van egyáltalán értelme bárhová is pozicionálni titeket?

S.D.: Én a fiatal jelzőt hagynám el mostanában egyre inkább. Leginkább azért, mert a Paradigma Ariadné már egy hét éves és 10 fős cég. Egyre furább a fiatal építész lét „kihívásairól” beszélgetni. Már más kihívásaink vannak, más problémáink. Ettől még szerintem továbbra is érdekesek vagyunk, de nem a fiatal jelző miatt.

Cs.A.: Ha van is értelme akkor sem műfaji keretek között szeretném magunkat kategorizálni. Magas minőség és színvonal, amit szeretnénk folyamatosan megugrani, néha eredményesen, néha tanulva a hibáinkból.


Ti meghatároztátok magatokban, milyen irányt követtek az építészeten belül?

Cs.A.: Nem

M.Sz.: Tényleg nem, de az azért igaz, hogy kezdettől fontos volt számunkra az egyes projektek definiálása, még mostanában is pár évente felülbíráljuk és pontosítjuk, hogy mit gondolunk a korábbi terveinkről, de irányokhoz sosem kötjük. Ebben a kötetlenségben az is segít, hogy velünk dolgozik jó pár tehetséges kolléga, így folyamatosan bővül az értelmezési tartomány. Ami stabil, az egy kicsit radikális, kicsit vehemens értelmezése a projektek sokrétű kontextusának és az értelmezésre adott reakció tervvé formálása. Ez a megközelítés mindig más eredményt szül, formailag, esztétikailag, reprezentációban, de még a kommunikációban is. Nincs egy irány.

Csak abban vagyunk biztosak, hogy nemzetközileg értelmezhető és látható minőséget szeretnénk megütni.

Építészet Ligete pályázat – a kertben


Milyenek voltak az egyetemi éveitek, voltak-e mestereitek, példaképeitek, akár itthon akár külföldön? 

Cs.A.: Az egyetem első három évét Pécsen Szabolccsal mi együtt töltöttük. Gyakorlatilag 0-24-ben együtt voltunk és ez jól megalapozta a kapcsolatunkat, azóta is sokat támaszkodunk erre, azzal együtt, hogy természetesen rengeteget változtunk. Dávidot online ismertem meg, amikor Hudertbasszerként blogolt, majd az Átriumban megjelent cikkein keresztül. Az Építész Szakkollégium lett közös platform 2010-től, mikor Szabolccsal mi is átmentünk a Műegyetemre. Kezdettől fogva kicsit „hármas magányunkban” tevékenykedtünk, hiszen nagyon gyorsan kialakultak a közös érdekek, a közös referenciák és inspirációk, és a vonzalom az archív építészeti anyagokhoz. Így mestereink csak szövegeken és publikált házakon keresztül, és Janákytól Makoveczig, Venturitól Aldo Rossiig terjednek.

S.D.: Ez a tól-ig értelmezés és az írásos anyagokon keresztül megszerzett ismeretek fontosak. Én azt gondolom, hogy a mi generációnk számára már értelmezhetetlen is a személyes mester-tanítvány viszony. Nem azért, mert ellenszegülnénk neki, részemről ez már elmúlt. Ma úgy látom, hogy ha igényünk lett volna rá, akkor sem lehetett volna mesterünk. Ma már annyira atomizált a szakma és annyira gyorsan jönnek újabb és újabb izgalmas ötletek, információk, hogy esélytelen egyvalakire koncentrálni hosszú időn át. A mester-tanítvány viszonyhoz viszont ez kell. 

M.Sz.: Bár voltak meghatározó konzulenseink, de egyikünk sem tekint rájuk mesterként, és ez fordítva is igaz – senki sem tart a tanítványának bennünket. Az Építész Szakkollégium sokkal meghatározóbb műhely volt a Bercsényi kollégium kulturális előzményeivel, valamint a kritikai és közéleti pozíciójával együtt. Ez nagyban meghatározta az iroda alapítása körüli szemléletünket, és máig szívesen hivatkozunk erre az örökségre, amelyet egyébként egy fontos, nem kizárólag egy-két generációt kitermelő „intézménynek,” hanem megkerülhetetlen referenciapontnak tartunk a magyar építészet történeti horizontján.


A saját irodátok hogy indult, hogy épül fel? Hogy működik a „Háromság”? 

S.D.: A „háromság” már jó ideje inkább „ötség-hatság”. Most éppen kilencség. Markánsan a mi arcunk szerepelt eddig mindenhol, de azt rendszeresen hangsúlyoztuk, hogy ez nem egy three-man show. Apró lépésekkel organikusan fejlődünk a kezdetektől fogva; hárman vagyunk projektgazdák az irodában, de a tervek, ötletek sokaktól érkeznek és sokak rajzolják végül.

M.Sz.: Jelenleg talán második vagy harmadik átmeneti fázisában van az iroda. Az eltelt hét év alatt sok minden változott: a gazdasági környezet, a saját lehetőségeink és a portfóliónk. A szakma lassúsága ellenére már látszik, hogy vannak és lesznek megvalósult munkáink, és ahogy Dávid is említette, nagyon értékes és izgalmas munkatársakkal gazdagodtunk. Az átmeneti időszakok abban érhetők tetten, hogy felborul a menedzsmenttel és a tervezéssel töltött idő aránya a menedzsment javára, a projektek léptéke és az azzal töltött munka mennyisége pedig néha eltávolodik egymástól, de ezt egy szükséges folyamatnak éljük meg.
 

6-4-2 ház, belső látvány

Mi foglalkoztat az építészet terén, mire kerestek választ?

M.Sz.: Egy építészeti produktum több szintű értelmezhetősége olyan keretrendszert ad, amiben az első fázistól szeretjük elhelyezni a projekteket. Egy meghatározott, mondjuk úgy, elméleti alapra aztán a tervezés folyamatában később könnyű visszahivatkozni, akár közös döntéseket visszahorgonyozni hozzá. Emellett fontos, hogy a házaknak saját, önálló narratívát építsünk, akár intuíciókból kiindulva – ebben már egész jó gyakorlatunk van. Még most is jellemző ránk, hogy egészen apró léptékig meg akartuk, és gyakran meg is tudtuk magyarázni egy-egy építészeti döntés integritását.

SD: Ez a lendület még meg van bennünk továbbra is, de őszintén szólva én az elmúlt években már arra keresem a választ, hogy miként lehet profitábilis a kísérletező, új utakat kínáló építészet. Illetve hogy lehetne rávenni nagyobb beruházókat arra, hogy bizonyos időközönként nyissanak az újszerűség felé, még akkor is, ha ez kockázatot rejt magában.

Az izgat, hogy a startup kultúrában rejlő befektetői nyitottságot miként lehet felébreszteni az építőipari szegmensben.

Diagonál ház

Hogy látjátok ma az építészet közéleti szerepét? Mit jelent számotokra, hogy a MÉSZ tagjai lettetek? Van ambíciótok a szakmai közélet alakítására?

Cs.A.: Személyesen borzasztó tragédiának élem meg, ahogyan a social media szétverte az amúgy is gyengélkedő szakmai közéletet. Fragmentálttá váltak a diskurzusok, nehezen elérhetőek vagy teljesen láthatatlanok fontos szakmai párbeszédek. Nem akarok keseregni, de nagyon jó lenne valamit visszahozni azokból az időkből, amikor időt lehetett teremteni egy jól megfontolt vélemény vagy komment megfogalmazásához, és kellő megalapozottsággal, igényes megfogalmazásban lehetett a nyilvánosság elé vinni akár online, akár print formátumokban. A MÉSZ-ben és a MÉK-ben is vannak ambícióink, fontos, hogy képviselhessük a generációnkat ezekben a meghatározó szakmai szervezetekben, mert erre most nincs példa.

S.D.: Ez az ambíció gyakorlatilag az Építész Szakkollégiumi tevékenységünk óta él bennünk. Folyton szakmai közegen belül értelmeztük magunkat, a jelenben és történetileg is. Az elmúlt évek egyik eredménye, hogy kialakult egy elég stabilnak tűnő európai szakmai közeg, aminek a részévé váltunk. Ezt azért merem ilyen magabiztosan mondani, mert nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy így legyen. Nem vagyunk Európa-szerte széles körben ismertek, de a megfelelő fórumokban és intézményekben tudnak rólunk, kíváncsiak ránk, várják az anyagainkat. A MÉSZ-tagság inkább praktikus döntés volt – a MÉSZ az építész szakmával, annak állapotával, jelenével, kihívásaival foglalkozik, ami minket is érdekel, és nem láttuk értelmét új intézmény építeni. 

 

Camera Obscura, Esztergom

Mik a kedvenc munkáitok, mi izgatott bennük?

M.Sz.: Egy tíz éves mérföldkőhöz közeledve változnak az emlékek, és az emlékek percepciói is. Nekem biztosan befutó helyen van a Biennálé kiállításunk, amellyel a covid miatt extrém sok időt töltöttünk. Még a megvalósulás után 2 évvel is azt gondolom, hogy megérte vele foglalkozni. Közben pedig elkezdenek megépülni a terveink is, ami természetszerűen erősebb hatással van ránk. A Sándorfalvai Tanösvény esetében kezdettől azon dolgoztunk, hogy a lehető legpontosabban megmaradjon a terv mondanivalója, hogy a kivitelezésben is jó kompromisszumokat tudjunk kötni, majd később a kommunikációját jól felépíteni – ez egy nagyon komplex és izgalmas folyamat volt belülről.

Cs.A.: Az aktuális feladatok motiválnak és izgatnak leginkább. A kedvenc mindig éppen az, amiben vagyunk. A munkáink ritkán szigetszerűek, összefüggésben állnak egymással. Legtöbb munkánk egy másik továbbírása.

S.D.: Nekem kedvencem nincs, illetve bizonyos fázisban mindegyik kedvenc. Most két olyan nagyobb léptékű munkánk is van, ami nagyon izgat. Az egyik egy új tanösvény, ahol kivitelezők is vagyunk, a másik pedig egy hazai boltlánc flagship csarnoképülete, ahol kvázi csak designer-építészek vagyunk, és az engedélyezési, valamit kiviteli terveket már nem mi készítjük. Mind a kettő ellép a standard modelltől, ami a vázlatterv, engedélyezési terv és kiviteli terv háromszögében próbálja értelmezni egy építésziroda tevékenységét.

Érdekel, hogy miként lehet más utakon biztosítani a minőséget és a profitot egyszerre. 

Sándorfalvai Tanösvény

Az építészet egy alapvetően gyakorlati műfaj, ti viszont nagyon szeretitek az elméletet, sok ilyen projektben vesztek részt. Hogy fér meg a kettő, meg lehet-e ebből élni? Átültethetőek-e a teóriák a gyakorlatba?

S.D.: Megfordítanám. Szerintem az építészet alapvetően elméleti műfaj, de nagyon szeretjük a gyakorlatát is, és pont ez az irodánk egyik fontos tulajdonsága, hogy az ügyfelek számára megfelelő elméletek gyakorlatba átültetését végezzük. Aki minket választ, az nem csak egy házat kap. Első körben nagyon sok ötletet, gondolatot adunk, ami önmagában is élvezetessé teszi a megbízó számára a tervezés folyamatát, majd terveket, amelyekből jó minőségű házat építhet, végül pedig médiafigyelmet. Komplex szolgáltatást nyújtunk, aminek a vége ugyanúgy egy ház, mint más irodáknál, de az előzmények és az utózmányok talán kicsit szétágazóbbak.

M.Sz.: Vitatható, hogy gyakorlati műfaj-e az építészet. Minimumnak tekintjük, hogy a házak működnek, funkciójuk van, műszakilag megoldhatóak, ez alapvetése az építészetnek a „primitív kunyhó” óta – bennünket általában nem ezek a kihívások motiválnak. Az elmélet viszont inkább az alkalmazásában érdekel bennünket: kipróbálni állításokat, megnézni a tényleges viszonyait valaminek, a reakciókat és a diskurzusokat körülötte. Egy egyszerű példa: a kritikai regionalizmusról sokat lehetne beszélni, írni, értelmezni, de építeni az elméletre alapozva egy ferdeházat sokkal izgalmasabb. Még akkor is, ha a kísérlet nem tud teljeskörű lenni, de nem is ez volt célja.

Cs.A.: Az utóbbi időben gyakran felemlegetjük, hogy a munkánk során a fő célkitűzés, hogy radikális gondolatokat tudjunk megvalósítani a gyakorlatban. Ez csak megerősítése annak, hogy elmélet és gyakorlat különválasztásának korábban sem láttuk értelmét. A megbélyegzés, hogy mi szeretjük az elméletet, nagyon félrevisz és diszkreditál minket a gyakorlati képességek terén. Ettől még persze igaz, hogy fontos számunkra az építészetelmélet és -történet, de éppannyira fontos a techné megtestesülése is a munka során.

 

Ház a Gül Baba utcában, koncepcióábra6-4-2 ház


Miért fontos számotokra a huszadik század második felének építészete? Hogy kellene szerintetek kezelni ezt az örökséget a gyakorlatban? 

Cs.A.: A biennálés szereplés apropó volt rá, hogy a szokásostól eltérő módokon tudjunk gondolkozni egy témáról. A huszadik század második fele a legkevésbé megértett a széles nyilvánosság előtt, és bár egyre többet beszélünk róla, még mindig nem eleget. Építészettörténeti szempontból azonban nem kiemelt nálunk, épp annyira érdekes számunkra a huszadik század első fele is, vagy akár még korábbi gyakorlatok. Ami viszont kiemelten fontos, hogy

ezeket nem csak az építész szemüvegén keresztül szemléljük, hanem tágabb kontextusában, vizsgálva és értelmezve azokat a kulturális, társadalmi vagy épp eszmetörténeti hatásokat, amikben az építészet létrejött.

S.D.: A huszadik század második fele a mi korunk közvetlen előzménye. Minden mai építészettel kapcsolatos konfliktus, és kihívás ehhez vezethető vissza. Ebből szerintem következik, hogy minél jobban meg kell ismernünk, hogy mi is történt pontosan a világháborúk után az építészetben, mert radikális változás volt. De ahogy Attila mondta, nem csak a huszadik század második fele fontos számunkra.

 

Ferdeház, Ipolytarnóc


Láttok-e a magyar építészet alakulásában valami egyedi vonást, van-e valamilyen irány, amit előzménynek tekintetek a magatok számára, vagy ez nem fontos? 

Cs.A.: Természetesen vannak olyan hagyományok, amikhez szívesen csatlakozunk, elsősorban azokhoz, amik nem csupán házakon keresztül értelmezik saját magukat.

Szerintem nagyon sokat veszít az építész szakma, és nagyon nehéz helyzetbe hozta magát az utóbbi évtizedekben annak köszönhetően, hogy lemondott korábbi, talán a két háború között legerősebben kitapintható kultúraformáló és aktív szakmapolitikai szerepéről.

S.D.: Nagyon izolált a magyar építészet, és valahol mindig is az volt. Innen nézve én vizsgálatra érdemes előzménynek tekintek bármit, ami ebben az izolált világban nemzetközi kapcsolatokat épített, vagy eredményeket ért el: Molnár Farkast, Fischer Józsefet, Makovecz Imét, Ekler Dezsőt, Rajk Lászlót, Nagy Tamást.

M.Sz.: A fenti közéleti szereppel összefüggésben is szeretnénk a saját generációnkkal foglalkozni, hogy a fontosabb irodákkal közösen keressük meg a magyar építészek helyét Európában. Elengedhetetlen, hogy egy nagyobb merítés a generációnkból együtt mozogjon, és tudjon megjelenni nemzetközi szintéren is. Ez fontos egyéni szinten is, de ugyanilyen fontos a hazai szakma történeti vagy éppen jelenkori megítélésében és jelentőségében is.

 

Szent Bertalan kunyhó a Concéntrico fesztiválon

Sokszor beszéltek az oktatás fontosságáról és hiányosságairól – hol tartunk most ebben? Ti részt vesztek az oktatásban valamilyen formában? 

Cs.A.: A METU új építőművész BA képzésén van hat féléven keresztül egy elméleti kurzusunk, egymásra épülő teoretikai kurzusok sorozata. Már az akkreditációs folyamatban is részt tudtunk venni, így az elméleti kurzusokat teljesen új alapokra tudtuk helyezni. Csak két féléven vagyunk túl a hallgatókkal, de már látszik, hogy sokkal könnyebb a nulláról kezdeni egy ilyen változást, mint a lyukakat foltozgatni. Hosszú távú eredményei még kérdésesek, de nagyon bizakodók vagyunk, mert a METU kis létszámú évfolyamokat indít, így gyakorlatilag szemináriumi viszonyok között tudunk elmélyülni olvasmányokban, építészetelméleti kérdésekben. Azonban itt is őrülten fontos lenne, hogy a teóriáról ne a gyakorlattól függetlenül legyen szó, tehát legalább ilyen mértékű változás kellene a tervezés gyakorlatában is.

M.Sz.: Az új elméleti kurzussorozattal a magyar építészet alapvető hiányosságait próbáljuk pótolni, nyilván a saját érdeklődésünk és motivációnk alapján. Az alapvetően hazai és nemzetközi olvasmányok feldolgozására épülő kurzusok célja a stabil nemzetközi hivatkozási pontok beemelése a hallgató aktív tudásába, hogy azokat a magyar építészettörténet összefüggéseinek viszonylatában is alkalmazni tudja. Az a tapasztalatunk, hogy egy nyugati egyetem hallgatóinak kurzusai és olvasmányai nagyságrendekkel nagyobb területet fednek le az építészetből, mint amit az itthoni képzésben átadnak – ebben nagyon jó lenne felzárkózni. De ez nem csak lexikális tudás elsajátítását jelenti, arra bátorítunk minden hallgatót, hogy információk és referenciák alapján személyes olvasatokat hozzanak létre. Hasonló összefüggések feltárása, vagy akár építése nagyon megtermékenyítő, és esszenciális része az alkotói folyamatnak. Tehát ismét ott vagyunk, hogy ezek a tudások nem önmagukban fontosak, hanem összefüggéseikben és alkalmazásukban.

 

Kabin a dunakanyarbanKészülő tanösvény látványterve, Dunakeszi


Milyen a viszonyotok a megbízókkal? Kiknek terveztek szívesen?

Cs.A.: Ebből a szempontból is teljesen diverz a praxisunk. Minden megkeresésnek örülünk, és minden megkeresés esetén ugyanazzal gyermeki lelkesedéssel és ambícióval állunk a feladat elé.

S.D.: Általában azokkal az ügyfelekkel alakul ki jó viszonyunk, akik tudják, hogy miért hozzánk jöttek, vagy menetközben felismerik, hogy nekik tényleg ez kellett. Mindig szívesen tervezünk, ezt akárhány asztalfiókban végzett terv sem tudja elvenni tőlünk, de nagyon sokat hozzáad, ha egy beruházó a végén úgy áll fel, hogy tudja, hogy mely munkákat akarja nekünk hozni a jövőben, mert érti, hogy bizonyos, akár presztízs beruházások esetében kell a többlet tartalom.

M.Sz.: Nagyon széles a megbízói paletta, van magán, piaci, intézményi, önkormányzati ügyfelünk is. Ahogy Dávid is megfogalmazta azzal dolgozunk szívesen, aki a már megépült munkáink miatt, a szemléletünk alapján érdeklődik irántunk.

A nyitott, a párbeszédre és akár a vitára képes megbízó a kedvencünk.

Haszkovő lakótelep, megvalósíthatósági tanulmány

Hova akartok irodaként eljutni?

Cs.A.: Erre a kérdésre eddig nem tudtunk olyan választ adni, amit ne értettek volna félre. Szeretnénk nemzetközileg jól látható iroda lenni, részese lenni a nemzetközi diskurzusoknak. Ez azonban nem öncélú, vagy hiúságból fakadó vágy. Magában hordozza azt is, hogy a produktumok – akár ház, akár más – színvonala összemérhető és versenyképes legyen azzal, amit most a hazai szakmai közösség egy része csupán monitorokon keresztül érzékel.

S.D.: A nemzetközi diskurzusban való részvételnek vannak és mindig is voltak olyan korlátai Magyarországon, amit el kell fogadnunk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy szakmai szempontból egy saját El Croquis szám vagy azzal egyenértékű monografikus megjelenés reális cél 15 éven belül. Üzleti szempontból más a helyzet, én most úgy látom, elértük a határát annak, amit a jelenleg kialakult működési rendben ki tudunk hozni magunkból, és szeretném, ha túl tudnánk lépni ezen.


És hogy került a képbe Ariadné?

Kórusban: Beatriz Colominának van egy tanulmánya, amit azzal indít, hogy bár Daidaloszt tartjuk az első építésznek, hiszen ő építette a krétai labirintust, de Colomina felveti, hogy az első igazi építészeti probléma nem a labirintus megépítése volt, hanem az, hogy ki kellett jutni a labirintusból. Ez utóbbiban pedig Ariadné jeleskedett, aki rájött, hogy ha valaki bemegy a labirintusba és kigombolyít egy fonalat közben, akkor annak a fonalnak a mentén ki is talál onnan. Nekünk ez a gondolat az iroda alapítása körül nagyon megtetszett, ha pedig vannak különböző paradigmák az építészetben és az egyik Daidaloszé, akkor mi Ariadné paradigmája szerint szeretnénk tevékenykedni.

 

 

Paradigma Ariadné | Web | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Újabb két magyar építészirodát jelöltek Mies van der Rohe Awardra

Újabb két magyar építészirodát jelöltek Mies van der Rohe Awardra

Közzétette a teljes listát a Mies Alapítvány, melyhez az építész stúdió és a Dobrosi Architects is csatlakozott.

Early bird a Design Héten

Early bird a Design Héten

Idén már szeptemberben nyitnak a stúdiók!

Othernity tárlatvezetés a Nyitott Stúdiók programban

Othernity tárlatvezetés a Nyitott Stúdiók programban

Egy hosszabb, magyar nyelvű tárlatvezetés lesz, amelyben több műtárgyat és épületet is részletesen bemutatnak.

Hirdetés