Nemzetközi Passzívház Konferencia szeptemberben, off- és online.

Online, hibrid és helyszíni programokkal rendezik az idei – immár 25. – Nemzetközi Passzívház Konferenciát. Az előadásokat és épületbejárásokat két részben (10-12-én, illetve 14-15-én) rendezik, míg az online kiállítás szeptember 1-16-ig folyamatosan elérhető. Az előadók között találjuk Ürge-Vorsatz Dianát is, aki mint az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) III. munkacsoportjának alelnöke, illetve mint a CEU professzora tart majd prezentációt a plenáris ülésen.

 

A konferencia számos előadást felvonultat a passzívházak minősítéséről kezdve az alkalmazott anyagokon át az épületek karbonlábnyomának számításáig.

Bécsből a Schöberl és Pöll képviseletében Hemlut Schöberl beszámol egy projektről, amelyben a műemlékvédelem és a passzívház történelmi együttesben egyesült (szeptember 10., péntek, 14.05).

Számtalan esettanulmány is szerepel a programban, többek között két működő projekt is, ahol a szociális lakhatást oldották meg passzívházakkal, de iskolák, co-working terek elemzése is szerepel a programban. Bernd Steinmüller mint „kiegészítő erőműveket” mutatja be a passzívházakat. Újdonságkért kerültek be a programba a háromperces „impulzus prezentációk”, melyek röviden és tömören felvezetik a passzívházakkal kapcsolatos termékbemutatókat – itt kérdezni is lehet, az előadásokat pedig ingyenesen, online elérhetővé teszik.

Irány az előadások helyszíne, a wuppertali Városháza! Fotó: facebook.com/IG-Passivhaus-Deutschland

Átadják majd a Passive House Award 2021 díjait is, számos kategóriában az építészetileg és energiahatékonyság szempontjából is kiemelkedő épületek, projektek tervezőinek.

Aki szorgalmasan követi az eseményeket, a címünkben feltett kérdésre is választ kap a konferencián.

A teljes, részletes programot itt találod.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Családra tervezve - Passzív ház Madárhegyen

Családra tervezve - Passzív ház Madárhegyen

Speciális helyzet: építészek terveztek egy építész végzettségű passzívház-szakértővel. Hivalkodásmentesen, minőségi anyagokkal.

Tesz-vesz szótárat idéző gyerekkönyv a passzívház-építésről

Tesz-vesz szótárat idéző gyerekkönyv a passzívház-építésről

Gyerekkönyv teszi az óvodások és iskolások számára is érthetővé a technológiát.  

A rendszer, amivel spórolhatunk, és passzívházat is építhetünk

A rendszer, amivel spórolhatunk, és passzívházat is építhetünk

Előadás az YTONG nagyelemes rendszerről.

Hirdetés