Az 1840-ben épült egykori raktár, majd laktanya sorsa évek óta bizonytalan.

Várhatóan a civil tiltakozás és az UNESCO figyelmeztetése sem menti meg a Bem téren álló egykori Radetzky-laktanyát a bontástól – írja az Átlátszó.hu.

Az 1840-ben élelmiszerraktárnak épült, eredetileg klasszicista stílusú épületet 1897-ben alakították át kaszárnyává. Nevét gróf Radetzky tábornagyról kapta, az épületben katonai könyvtár is működött. A Bem József tér 3. szám alatt álló épület a budai Duna-part sziluettjének részét képezi, szakszerű helyreállítása, felújítása ezért is – de nem csak ezért – lenne fontos. 180 éves fennállása során működött benne hadikórház az első világháború alatt, használta az épületet az ÁVH és a Munkásőrség is, 1989-től pedig a Magyar Demokrata Fórum székháza lett – foglalta össze az épület történetét a Tervlap.hu

Csak 2007-ben vonták ideiglenes műemléki védelem alá, ami mégsem akadályozta meg 2010-ben a bontási engedély kiadását. 2011-ben mégis teljes értékű műemléki védelmet kapott, de a telek kiemelten jó elhelyezkedése mégsem hagyta nyugodni a beruházók fantáziáját, így készülhetett el a néhány homlokzatszakasz műtárgyszerű megtartását leszámítva az épület teljes bontásával számoló irodaházterv, amelyet a HB Reavis megrendelésére a T2a Építésziroda készített 2016-ban.

Ekkor civil kezdeményezésű tiltakozás és petíció indult az épület bontása ellen, és végül 2017-ben jogerős bírósági ítélet született arról, hogy az épület műemlék, és a megkezdett bontás jogsértő volt, egyben kötelezték a tulajdonost, hogy az épületet állítsa helyre, ez azonban nem történt meg.

Az UNESCO 2019. áprilisi jelentésében külön felhívta a figyelmet a laktanya állapotára. Azt írták, „a Radetzky-laktanya tekintetében az egész épületkomplexumról – az épületbelsőket is beleértve – készítsen tanulmányt. A tervezett projektben legalább a keleti épületszárnyban meg kell tartani az épület teljes belső térszerkezetét (a lépcsőket, lépcsőházakat, födémeket és főfalakat). Minden konkrét beavatkozást előzetesen egyeztetni kell a Világörökségi Központtal.”

Az épületre azonban időközben lejárt a 2016-ban kiadott változtatási tilalom, és az Átlátszó tudósítása szerint folyamatban van a terület nemzetgazdasági szempontból kiemelt besorolásának kérvényezése, ami – a kiemelt beruházások természetét ismerve – mindenképp erős aggodalomra ad okot. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elindult a régészeti feltárás a Radetzky-laktanya területén

Elindult a régészeti feltárás a Radetzky-laktanya területén

Kulturális örökségünk védelme érdekében az ingatlanfejlesztő kiemelt figyelmet fordít a régészeti feltárásra.

Acélszerkezet védi a Radetzky-laktanya homlokzatát

Acélszerkezet védi a Radetzky-laktanya homlokzatát

Mérföldkőhöz érkezett a műemléképület felújítása.

Tisztelet a múltnak - átépítés után újjáéled a Bem tér

Tisztelet a múltnak - átépítés után újjáéled a Bem tér

A Bem téri épület városképi jelentőségű főhomlokzatát megőrzik, díszeit helyreállítják, az új funkciók kialakításával nyitottabb, befogadóbb lesz az épület.

Hirdetés