Szeptember 4-től a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra.

2015. október 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg 11. alkalommal a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu szervezésében. Az díjra idén 84 épülettel és 60 tervvel neveztek. A szeptember közepéig tartó előzsűrizést a holland Indira van’t Klooster, az A10 magazin főszerkesztője vezeti, amelynek eredményeként 5 terv és 5 épület kerül a döntőbe. A munkákat a nyilvános díjátadón látványos prezentációk keretében mutatják be alkotóik az ország vezető médiájának képviselői és a nagy nyilvánosság előtt. Az összesen 1,2 millió forint összdíjazású és értékes nyereményekkel kiegészített eseményen a két fődíj mellett több különdíjat és közönségdíjat is kiosztanak. Az idei évben a médiazsűrihez csatlakozott Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója, Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója, Száraz István a vs.hu alapítója, és szakmai bírálóként részt vesz a gálaesten Dúll Andrea környezetpszichológus is. A Média Építészeti Díja 2015-ös közönségdíjára itt lehet szavazni. A díjátadóra a jegyek a Ticketportalon kaphatók.

A Média Építészeti Díjának évtizedes és sikeres célja, hogy áttörje a kommunikációs korlátot az építészek és nagy nyilvánosság között, a magyar közéleti, kulturális nyilvánosságot megcélozva. Ezért kér fel az epiteszforum.hu minden évben ismert média szereplőkből álló, nem szakmai zsűrit, hogy elemezze és díjazza a döntőbe került épületeket és terveket.

“Idén még tudatosabban keressük arra a választ, hogy mit jelent az építészet az épületeket, tereket használó embereknek, illetve miért szeretnek meg egy-egy épületet, közteret, városrészt. A döntőbe került pályázatok a legfontosabb magyar médiumok újságíróinak tolmácsolásával széleskörű nyilvánosságra tarthatnak számot.” - mondta el Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu főszerkesztője.

Az épületeket és a terveket tehát nem csak önmagukban, hanem társadalmi és természeti kontextusukban is vizsgálják a zsűri tagjai.
Az epiteszforum.hu idén is egy elismert, nagyra becsült mester köszöntésével kezdi a díjátadót: Kévés György Ybl-, Kossuth- és Prima-díjas építészt – a 60-as évek avantgard betonépületeinek tervezőjét, a rendszerváltás utáni másfél évtized építész-ingatlanfejlesztőjét, az ezredforduló kultúra-fejlesztőjét, építészeti galéria-üzemeltetőjét fogják a szakma és közönség előtt üdvözölni 80. születésnapja alkalmából.
A közönségdíjas terv és épület kiválasztása két körös szavazással történik. Az első körben szeptember 4-től az epiteszforum.hu olvasói választják ki a legjobb 7 épületet és tervet az interneten. 2015-ben a szavazás második köre az Urániában lesz: az ott összegyűlt közönség személyes szavazatai fogják eldönteni, hogy ki kapja a MÉD Közönségdíját épület és terv kategóriában. Idén az index.hu-n zajló internetes szavazás győztese az index.hu különdíját kapja meg.

Az 2015-ös Média Építészeti Díja főtámogatója a Rigips, a Saint-Gobain csoport tagja. A fődíjak közül a zsűri által kiválasztott legjobb terv díj átadója a MEVA, a legjobb épület díj átadója pedig a Mapei. A legjobb tervért járó közönségdíjat a Canon adja át. Két különdíj várja a pályázókat: az Austrotherm által létrehozott Energiahatékonysági Különdíj és az Europa Design jóvoltából életre hívott Belsőépítészeti Különdíj.
A rendezvény különlegessége, hogy idén ünnepli a Saint-Gobain vállalatcsoport a 350. születésnapját és a Média Építészeti Díján fogják átadni a Saint-Gobain 350 Awardot is, amelyre október 11-én éjfélig lehet pályázatot beadni.

Média Építészeti Díja: 2015. október 16. 18:00. Jegyek a Ticketportalon szeptember 7-től kaphatók, illetve a helyszínen a rendezvény előtt.

Díjak:
MÉD Épület kategória – 300.000,-Ft – átadó: Mapei Kft.
MÉD Terv kategória – 300.000,-Ft – átadó: Meva Kft.
Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj – 300.000,-Ft
Europa Design Belsőépítészeti Különdíja – 300.000.-Ft és az általuk tárgynyereményként felajánlott Wilkhahn On forgószék
MÉD Terv Közönségdíj – a Canon Hungária Kft. által felajánlott Canon imagePROGRAPH iPF670 nyomtató
MÉD Épület Közönségdíj - a Lafarge Cement Magyarország Kft. által felajánlott 300.000 Ft
Index Közönségdíj – a Hansgrohe Kft. által felajánlott tárgynyeremény, egy Axor Starck V280 csaptelep.
Előzsűri: Indira van’t Klooster - A10 magazin, Diogo Seixas Lopes - Jornal Arquitectos, a Lisszaboni Építészeti Biennále egyik főkurátora, Andrija Rusan - ORIS

A 2015-ös MÉD zsűrije: Balogh Ákos Gergely - Mandiner, Böszörményi-Nagy Gergely - Design Terminál, Devich Márton - Duna Zrt., Földes András - Index, Kántor Viola - HírTV, Keresztury Tibor- Litera, Kolosi Péter - RTL Klub, Dr. Komáromi Balázs - Gazdasági Rádió, Molnár Szilvia - DunaTV, Őrfi József - Magyar Nemzet, Sümegi Noémi - Heti Válasz, Szalai Anna - Népszabadság, Száraz István – vs.hu

Szakmai bírálók: Bardóczi Sándor, Dúll Andrea, Martinkó József

Főtámogató: Rigips
Kiemelt támogatók: Austrotherm (Energiahatékonysági Különdíj), Europa Design (Belsőépítészeti Különdíj), Nemzeti Kulturális Alap.
Díjátadó támogatók: Canon, Hansgrohe, Lafarge, Mapei, Meva Támogatók: Autodesk, Futureal, Graphisoft

forrás: sajtóközlemény

Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az URBA is a Dezeen Awards 2022 jelöltjei között

Az URBA is a Dezeen Awards 2022 jelöltjei között

Az egyik legfigyelemreméltóbb hazai belsőépítész csapat shortlisten az Emerging Interior Design Studio of the Year kategóriában.

Egy szavazással bejuthat a 16 emelet mély Rákosi-bunkerbe

Egy szavazással bejuthat a 16 emelet mély Rákosi-bunkerbe

Budapest részvételi költségvetés ötleteire kell voksolnia ehhez.

Egyszerű, mégis merész: ház a dióligetben

Egyszerű, mégis merész: ház a dióligetben

A Konkrét Stúdió családi háza nélkülöz minden felesleges dolgot, mégis roppant szerethető.

Hirdetés
2025/32025/22025/12024/12024/82024/72024/62024/52024/42024/32024/22024/12023/62023/82023/52023/72023/62023/42023/52023/42023/32023/32023/22023/22023/12023/12022/82022/62022/72022/52022/62022/42022/52022/42022/32022/32022/22022/22022/12022/12021/82021/62021/72021/52021/62021/42021/52021/32021/42021/32021/22021/22021/12021/12020/62020/82020/72020/52020/62020/42020/52020/42020/32020/32020/22020/22020/12020/12019/62019/82019/72019/52019/62019/42019/52019/42019/32019/32019/22019/22019/12019/12018/82018/62018/72018/52018/42018/32018/22018/12017/82017/72017/62017/52017/42017/32017/22017/12016/82016/72016/62016/52016/42016/3 2016/22016/12015/82015/72015/62015/52015/42014/42014/32014/22014/12013/62013/52013/42013/32013/22013/12015/32014/52014/62015/22014/72014/82015/1