Mivel a református templom épülete gyakorlatilag menthetetlen, felújítása után a famennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba. 

A múlt héten szombaton este leomlott az erdélyi Tacs református templomának tornya, és mivel az épület "gyakorlatilag menthetetlen", a felújítás után az értékes, 1711-ből származó, kazettás famennyezetet áthelyezik egy másik templomba.

A Beszterce-Naszód megyei, túlnyomórészt magyarok lakta település református temploma a 18. században épült, és évek óta használaton kívül állt. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, és azt használják. Eredeti templomuk korábban is szenvedett már el károkat, és műemlékes szakemberek szerint felújítási költsége nem állt volna arányban építészeti értékével. Mint Káldi Gyula építésztől, a határon túli magyar műemlékek megmentésével foglalkozó Teleki László Alapítvány kuratóriumi tagjától megtudtuk, az épületnek olyan súlyos statikai problémái vannak, hogy lényegében menthetetlen, ezért fájó szívvel, de lemondtak a felújításáról. Az 1711-ben készült kazettás famennyezet viszont rendkívül értékes, ezért annak megmentése már korábban is a tervek között szerepelt. 

A magyar kormány finanszírozásából működő, a Teleki László Alapítvány által lebonyolított Rómer Flóris Terv keretében, a helyi reformátusokkal egyetértésben a felújítás után a famennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba. A restaurálást vezető Mihály Ferenc beszámolójából kiderül, hogy 2017 júniusában egy erős vihar mindkét oldalon megbontotta a templom bádoghéjazatát. A károkat rövid időn belül sikerült helyreállítani, ám 2019 augusztusában egy újabb vihar ismét kifödte a templomot. Ezúttal a déli oldalról a bádoghéjazatot teljes egészében feltépte, a hajó fölötti részt a templom túloldalára, a szentély fölöttit pedig körülbelül 20-30 méterrel tovább, a közeli temetőkertbe repítette. A károkat ismét helyreállították, egyúttal a festett kazettás mennyezeten is elvégezték a szükséges munkálatokat: a kazettás mennyezetet lebontották, a festetlen részeket portalanították, a mennyezetet fertőtlenítették, elraktározták.

(Forrás: közlemény)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyarországi támogatásból mentik meg az erdélyi Tacs református templomának értékes famennyezetét 

Magyarországi támogatásból mentik meg az erdélyi Tacs református templomának értékes famennyezetét 

Mivel a református templom épülete gyakorlatilag menthetetlen, felújítása után a famennyezetet áthelyezik az egykori evangélikus templomba. 

Világhírű iroda segít várost építeni a gyerekeknek

Világhírű iroda segít várost építeni a gyerekeknek

A Foster + Partners letölthető template-eket kínál.

Hirdetés