Hirdetés

Erről szóló cikkünk a 201-es, 2025/5-ös lapszámunkból közöljük.

Hirdetés

Szabálytalan telek, előtte buszmegállóval, mellette egy kis hídon döcög át a fogaskerekű vasút, a környéken kirándulók csapata is gyakran itt halad el. Mégis, ezt a Normafa közelében épült családi házat és kertjét olyan béke, nyugalom és intimitás járja át, amit kívülről nézve nem sejtene az erre sétáló.

A négytagú család gondosan választotta ki a telket, amelyen korábban egy kis ház állt, és úgy döntöttek, hogy maguk vállalják a kivitelezést – nem előzmény nélkül, mivel korábban már több hasonló munkát csináltak, itt azonban saját maguknak építettek. A DEKON stúdió tervezőinek inspirációul egy fotót mutattak, ami nem házat, hanem egy életérzést közvetített: ilyenek vagyunk, ehhez a mentalitáshoz, ehhez az életfelfogáshoz keressük a tökéletes házat. Az építész értett a képből, és variációk helyett rögtön kész tervet tett le az asztalra, amit némi közös formálás után mindannyian elfogadtak, és minden részletében rendkívüli precizitással és igényességgel valósítottak meg.

A ház és a kert közvetlen kapcsolatát úgy is ki tudták alakítani, hogy a telek az utca felé erősen lejt. Mindemellett az ősfákat is sértetlenül hagyták.

Az elgondolás alapja a sokszögű, ősfákkal benőtt telken egy kompakt, háromszintes, az utca irányába viszonylag zárt, a kert felé azonban az alsó szinten teljesen kitárulkozó tömeg lett, amelyben a hangsúly nem a formai bravúrokra, hanem a logikus térkapcsolatokra került. A telekhez illeszkedve a ház alakjában is alig találunk derékszöget, de ez csak bizonyos nézőpontokból derül ki. Az utca felől a meglehetősen szokatlan kerítés egy karakteres mozdulattal kizárja az utca forgalmát, de nem vonja el a figyelmet a házról: látszóbeton-felület, a kocsibehajtónál és a kapunál geometrikus perforált fémráccsal megtörve, és a kapu mellett Cor-Ten acélból egy plusz réteg a betonfal előtt, amelyből kivágva a házszámot látjuk. Az acéllap felül a kerítésvonalhoz simul, de alul lebegni látszik, nem takar, inkább jelez.

Érzékeny anyagválasztás, racionális formák és kommunikatív gesztusok: ezek jellemzik az egész házat. Homlokzatain a mélybarna téglaburkolat és az ablakok vízszintes hangsúlya a környék villaépítészetére reagál. A többször megtört tetősík szintén a Hegyvidék magastetős épületeire rímel, ugyanakkor szögtöréseivel okosan reagálja le az utca felé szűkebb, a kert felé szélesedő alaprajzot: ott ad nagyobb légteret, ahol az szükséges. A leglátványosabb rész a telket a hegyoldal felé lezáró, és a régi, megrogyott kőfal elé emelt látszóbeton támfal, amelynek egyenetlen felülete a beton zsaluzatának nyomait viseli, sőt egy részen még a korábbi, régi, kőből készült támfal is kibukkan alóla.

Az épület rendkívül kompakt, zárt tömegét csak két elem töri meg: a mély bevágással kialakított bejárati rész és a túloldalon, a kert felé szinte a ház közel teljes szélességében végigfutó terasz. Tömörsége azonban nem elzárkózó, hanem finoman feloldódik a pontmegfogásos technológiával rögzített üvegkorlátok révén; ez a teraszt mellvédként közvetlenül a kert légteréhez kapcsolja, az emeleti szobák előtt pedig franciaerkélyként viselkedik, tágasságot adva a belső térnek.

A részletek helyett kívül a rusztikus homlokzati felület és az ennek síkja mögé húzott, nagy felületű tolóajtók és ablakok finoman mérlegelt aránya uralja az összképet. A ház és a kert közvetlen kapcsolatát még elválasztó kontúrok sem zavarják meg, minden azonos síkba került. Ez azért is fontos, mert a telek az utca felé erősen lejt, így a ház szintjén kialakított füves kertrész – amit kívülről jótékonyan eltakarnak az építkezés közben hiánytalanul megőrzött hatalmas ősfák – gyakorlatilag szabadtéri nappaliként is felfogható. Ezt erősíti a kissé megemelt szinten kialakított terasz is, alatta egy kedves, ácskapcsokkal egymáshoz rögzített régi gerendákból épített levendulással.

A homlokzat sötét színével ellentétben, odabent világosabb, de nem erős kontrasztot teremtő árnyalatokkal rendeztek be mindent

Míg kívül a barna tónus uralkodik, a belső tereket világos színek és rengeteg fény járja át. A földszinti konyha-étkező-nappali teréből indul az emeletre vezető, széles, lebegő lépcső, amely világosszürke greslap burkolatával a kinti nyersbeton támfalakra rímel. A térbe állított kandalló, a több helyiségben is felbukkanó, rejtett világítással kihangsúlyozott, plasztikus alumínium mozaik, a belső tér kifinomult fényhatásai, a nyírfa árnyalatú ajtók, a gyerekszobák és a fürdő fölötti tetőablakok együtt egy olyan világot alkotnak, ami otthonos, derűs és szabadságot kínál. Az ide érkezőnek az a benyomása támad, amit igen kevés ma épült otthonban érezhet: itt minden tér és minden anyag tiszteletet kap. Még a praktikusan az emeletre helyezett mosókonyha is padlóig érő ablakkal néz a kertre, és a fenti háló- és gyerekszobák mellett arra is volt figyelem, hogy egy kis felső nappalit alakítsanak ki; ez a földszinti bejárati rész fölött szinte kinyúlik a házból.

A minden részletet jellemző, visszafogott elegancia talán legszebb megnyilvánulása egy magas Cor-Ten acél ajtó mögött rejtőzik, ott, ahol a kerti beton támfal a legmagasabbra nyúlik. Az építkezés közben ugyanis kiderült, hogy a telken egy több száz éves, gyönyörű téglaboltozatos borospince is van, őrizve a környék szőlőművelő múltjának emlékét, még az 1880-as években behurcolt filoxéra-járvány pusztítása előtti időkből. A pincét megtartották és nagy gondossággal illesztették a ház és a kert összképébe. A rozsdás hatású acél kapu gesztusa egyértelmű: a kerítésen megjelenő felülettel azonos anyag révén befogadást nyert a mai család életébe.

Tervezés éve: 2021 – 2022
Megvalósítás: 2022 – 2024
Nettó alapterület: 370 m2

Generáltervező: DEKON design & construction

Építész felelős tervező: Horváth Sándor
Építész társtervező: Horváth-Farkas Zsófia
Építész munkatársak: Szabó Dániel, Hajós Fédra


További képek és rajzok a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kreatív fantázia, avagy  a kígyók ellenszere
  • 2023-12-13 09:00
  • Deco

Kreatív fantázia, avagy a kígyók ellenszere

Hosszúkás telek oldalhatáron álló beépítéssel.

Hull a pelyhes...

Hull a pelyhes...

Hegyi ház az Óriás-hegységben

Monumentális ezüst függöny

Monumentális ezüst függöny

Amikor a függöny belsőépítészeti kiegészítőből a homlokzat részévé válik

Hirdetés