Ikonikus bútorok – beszélgetés Jászay Elizabettel, a Ligne Roset hazai üzletvezetőjével. Kilencedik rész.

Jászay Elizabet a hazai bútor szakma egyik legismertebb és legrégebbi alakja, több évtizedes szakmai tapasztalattal. Beszélgetés-sorozatunkban designtörténetről, ikonikus darabokról és tervezési mesterfogásokról beszélgetünk vele 12 epizódon át. A kilencedik részben az ünnepi dekorációba is jól beilleszthető – Nemolasz Concept Store-ban is elérhető – magyar tervezői darabokról is szó lesz!
 


Sok mindenről beszélgettünk már az elmúlt interjúk során, de kevés szó esett arról, hogy a Nemolasz Concept Store Budapest első olyan prémium kategóriás bútor boltja, ahol egyedülálló módon külföldi és magyar tervezők termékei is megtalálhatók egymás mellett. Hogy jött az ötlet, hogy magyar tervezők is bekerüljenek a bolt kínálatába?

Mindig is fontosnak tartottam a magyar design és a hazai alkotók támogatását, így amikor a termékpaletta kialakításán volt a sor, úgy döntöttem kiegészítők terén a magyar tervezők tárgyaival színesítem a kollekciót. Olyan termékeket kerestem, amik letisztultak, magas minőséget képviselnek és jól illenek a prémium kategóriás bútorainkhoz. Jó apropó is, hogy erről beszélünk, hiszen az ünnepi időszak közeledtével, ahogy mindenki egyre sűrűbben gondolkozik azon, hogy milyen ajándékokkal is kedveskedjen szeretteinek vagy mely dekorációval borítsa ünnepi hangulatba otthonát. A magyar tervezők kiegészítői pedig nemcsak felejthetetlen ajándékok, de az ünnepi dekorációba is jól beilleszthetők.
 


Milyen magyar tervezőket találtál meg?

Egyelőre négy magyar márkánk van, belőlük most kettőt mutatnék be az idő rövidsége miatt. Edőcs Márta Glass Design  és az Obai Concrete mögött álló Mázsi Boglárka neve nem ismeretlen a hazai közönség számára. A két tervező bár eltérő anyagokkal és stílusban dolgozik, munkáikban mégis közös a szabad kísérletezésre való vágy és az anyag iránti szeretet. Az egyaránt lakberendezési tárgyakat és ékszereket kínáló márkák más-más történeteket mesélnek el saját nyelvükön, ettől lesznek személyesek és szerethetők. Míg az Obai tárgyak a nyers beton erejét és szépségét hangsúlyozzák, addig Edőcs Márta az üveg könnyed sejtelmességét ragadja meg munkáiban.
 


Mitől válnak izgalmas darabokká az Obai Concrete és Edőcs Márta termékek?

Az Obai Concrete brutalista, mégis barátságos beton tárgyai azoknak szólnak, akik egyediségre vágynak és nem félnek a karakteres formáktól és felületektől. Mázsi Boglárka, a keramikusból lett formatervező célja egy olyan márka létrehozása volt, ami alternatívát kínál a tömeggyártott termékek és a műalkotások között. Tárgyainak célja, hogy művészeti élményt csempésszenek az emberek hétköznapjaiba és magas esztétikai élményt kínáljanak elérhető árszínvonalon az egyediségre és designra nyitott vásárlóknak. A termékek különlegessége, hogy minden egyes darab egyedi és megismételhetetlen, vállaltan kézzel készített, és tudatosan alkalmaz hagyományos eljárásokat. A termékek közül nagy kedvenceim a különleges színezett és szürke felületekkel is kapható pohár alátétek és mécsestartók, de a kollekciókban tolltartók, füstölők és kaspók is találhatók, az ékszerek és extravagáns kitűzők mellett.
 


Míg Boglárka a beton nyers erejében találta meg a szépséget, addig Edőcs Márta az üveg sejtelmes áttetszőségével és különleges felületeivel játszik. Márta kortárs és minimalista üvegtárgyakat, falpaneleket, belsőépítészeti dekorációkat tervez és készít, nemzetközileg is elismert üvegégszerei mellett. Ha egy tárgyat kéne választanom, azt mondanám, a Centro névre keresztelt hullámzó tálkollekciója testesíti meg mindazt, ami Márta üvegművészetét jellemzi: tiszta vonalak és egyszerű szabályosság, amit a felületekkel, a színekkel és az átlátszósággal való játék fűszerez.

Az eredetileg egyébként üveglap sorozatnak tervezett Centro, tálakként és díszítésre szolgáló fali panelekként is kapható, de Márta absztrakt üvegszobrai is nagyon izgalmasak. Egy biztos, bármelyikre is esik a választás, minden egyes üvegtermék azzal a céllal készül, hogy pozitív hatást gyakoroljon használójára és nézőjére.

 

Nemolasz Concept Store | Web | Facebook Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ikonikus bútorok – beszélgetés Jászay Elizabettel I.

Ikonikus bútorok – beszélgetés Jászay Elizabettel I.

Jászay Elizabet a hazai bútor szakma egyik legismertebb és legrégebbi alakja, több évtizedes szakmai tapasztalattal. Beszélgetés-sorozatunkban designtörténetről, ikonikus darabokról és tervezési mesterfogásokról beszélgetünk vele 12 epizódon át.

Tárgyak a jövő tervezőitől

Tárgyak a jövő tervezőitől

A MOME Tárgyalkotás szak hallgatóinak kiállítása

A csönd építészete és egy önfeltárási folyamat a DECODE-on

A csönd építészete és egy önfeltárási folyamat a DECODE-on

Interjú a DECODE tavalyi építészeti és művészeti fődíjasával.

Hirdetés