Hirdetés

Lebontják az egykori MSZMP-székházat Miskolcon

A helyén közösségi park épülhet.

Lebontják az egykori állampárt miskolci székházát – jelentette be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Alakszai Zoltán közölte: az MSZMP egykori ingatlanát a Fidesz kezdeményezésére, a kormány támogatásával bontják le, a helyén közösségi park épülhet.

Csöbör Katalin, a Fidesz miskolci országgyűlési képviselője azt mondta, sokszor bontani kell, ha építeni akarunk. A kormány úgy döntött, hogy a székházat lebontják, és

bár korábban szó volt az épület helyreállításáról, átalakításáról, ez sokkal többe kerülne, mint a bontás és a terület újrahasznosítása.

Építészek bevonásával születik majd végső döntés a terület újrahasznosításáról, és figyelembe veszik a miskolciak igényeit is. A képviselő hangsúlyozta, közcélú feladatokat lát majd el a terület. Kitért arra is, hogy minden megyei fejlesztés a térség érdekeit szolgálja.

Az egykori Mindszent település és Miskolc határán lévő területet az 1970-es években „az MSZMP elvette a miskolciaktól és pártszékházat épített rá” – fogalmazott Alakszai –, amelybe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, a miskolci járási és a miskolci városi pártbizottság költözött.

A rendszerváltás után Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) működött az épületben, amely azonban mára jószerivel kiürült, mindössze hetvenen dolgoznak benne. Az ingatlan állaga leromlott, felújítása többe kerülne, mint a lebontása. Az ehhez szükséges kétmilliárd forintot kormányhatározat biztosítja – közölte a kormánymegbízott.

Alakszai Zoltán kiemelte, hogy a fejlesztés egyszerre szolgálja a miskolciak érdekét és a város egyik műemléki, szakrális központjának helyreállítását, védelmét.

A Dósa Károly-tervezte épület két alapvető, jól szétválasztható funkcióból áll: csendesből és zajosból. Az előbbihez tartoznak az irodák és tárgyalók, melyek a vertikális irodarészben kaptak helyet, míg az utóbbiakhoz tartozik a büfé, konyha, étterem, előadótermek és a nyomda, melyek pedig a horizontális fogadószárnyba kerültek.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Meglepő helyen bukkant fel az ország legnagyobb karácsonyfája

Meglepő helyen bukkant fel az ország legnagyobb karácsonyfája

Kilátóból alakították át, 72 méter magas, több mint ezer színes LED-fényforrással.

Szociális bérlakásokat tervezett egy régi laktanya területére a Debreceni Egyetem hallgatója

Szociális bérlakásokat tervezett egy régi laktanya területére a Debreceni Egyetem hallgatója

A cél az otthonhoz jutás és a közösségben maradás.

Nincs találat!

Hirdetés