Fenntartható, egyszobás mikrohotel épült Koppenhágában.

Dánia, azon belül is leginkább Koppenhága tele van építészeti szempontból kihagyhatatlan látnivalókkal. A modernistától a kortárs szellemben épített lenyűgöző épületekig számtalan, kisebb-nagyobb említésre méltó létesítményt találni a dán fővárosban. Ezek közé tartozik a koppenhágai Barbara von Haffner és Toke Larsen mikroméretű szállodája is, a klasszikus dán férfinevet viselő – a szót másképp írva viszont rakpartot jelentő – Kaj. Barbara és Toke az újrahasznosított anyagokból épített magán-csónakházát alakította át boutique hotellé Karl Smith Meyer építész közreműködésével.

 

 

Az alapötletet az adta, hogy a pár magánemberként talált egy piaci rést: „Gyakran kerestek fel minket az emberek, és érdeklődtek, hogy milyen lakóhajón élni, sőt egyesek ki is szerették volna bérelni a saját otthonunk. Itt minden pillanatnak megvan a maga varázsa, hiszen a hangulatok, benyomások az időjárás, a szélviszonyok és a napszakok függvényében is változnak” – jegyezték meg a tervezők. A szavakkal nehezen megválaszolható kérdéseket, a hajón ébredés élményét mutatja meg, arra reagál a Kaj Hotel.

 

 

A koppenhágai kikötőben – szó szerint a vízen – álló Kaj alapanyaga legnagyobb részben újhasznosított fa. A szerkezet egy része előre, a pár saját lakóhajójának fedélzetén készült, onnan daruzták át a kijelölt helyére. Barbara Von Haffner a vezetője az újrahasznosításra és fenntartható szövetekre specializálódott Undercover Copenhagen nevű vállalatnak, így a környezetbarát kivitelezés alapvetés volt a tulajdonosok számára. Ennek eredményeként a klasszikus ablakkeretek a Dán Védelmi Parancsnokság egykori épületéből valók, az alapozást régi vasúti oszlopokkal oldották meg, míg a lépcsők és a folyosó egy igazi hajóról származik.

 

 

Az enteriőrben jellegzetes, otthonos hangulatban találkozik a modern minimalizmus a skandináv esztétikummal. A hálószobákban összesen négy felnőttnek és egy két év alatti gyermeknek jut hely. A csónakház 16 négyzetméteres mérete ellenére is tágas és kényelmes, ez a természetes, nyugtató hatású színvilágnak, az anyaghasználatnak, valamint a hatalmas ablakoknak is köszönhető. A Kajhoz még egy teraszt is építettek, ami tovább bővíti a hasznos teret.

 

 

A mikrohotel már-már igazi lakóhajó, de legalábbis annyira közel áll hozzá, hogy tökéletesen annak az élményét képes nyújtani – ráadásul még saját csónak is tartozik hozzá. Mindenesetre egy klassz alternatíva a kalandosabb szállást kedvelők számára ahhoz, hogy belekóstolhassanak a dán hygge-életérzésbe.

 

 

Kaj Hotel | Web | Facebook | Instagram

 

 

Forrás: Wallpaper

 

 

További képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Koppenhága lesz építészet fővárosa

Koppenhága lesz építészet fővárosa

De csak 2023-ban, Rio után.

A vízen lebeg Koppenhága legmenőbb közösségi tere

A vízen lebeg Koppenhága legmenőbb közösségi tere

A prototípus már 2018-ban elkészült, a tervek szerint még ebben az évben három új elemmel bővül a repertoár.

Díjat nyert Koppenhága klíma-adaptív parkja

Díjat nyert Koppenhága klíma-adaptív parkja

9000 négyzetméternyi aszfaltot cseréltek le zöld területre.

Hirdetés