Hirdetés

Interjú Zaha Hadiddal

Zaha Hadiddal Winkler Nóra beszélgetett.

Téglaépület London központjától kicsit kifele, a Taxis nehezen talál ide. A cégtáblák között csakúgy egy a többi között a világ élvonalában egyedül számon tartott építész-sztár Zaha Hadid irodája. Várni kell rá, de addig is lehet nézelődni. Nagyrészt fiúk dolgoznak az irodában, többnyire feketében, ülnek a számítógép-sor előtt, és csendben dolgoznak. Zaha titkára, a roppant lelkes, időnként biztosít arról, hogy már tényleg nem sok, legyünk csak türelemmel. Végre bejutunk a tárgyalóba, ahol jelentős mennyiségű könyv fut a falakon, megvan neki Bachman Gábor albuma és gyakorlatilag mindenki a 1915-öt követő avantgard nagyjaiból - Malevics, Rodcsenko, Leonyidov, a Párizs-Moszkva.

Beszél oroszul?
Nem, sose próbáltam.

Miért ápol ilyen bensőséges viszonyt az orosz művészettel? 
Nem nevezném bensőségesnek.

Jó, akkor fontos.
Érdekes irányzat. Amikor még egyetemre jártam - ez a hetvenes évek- senki nem beszélt róla, az orosz konstruktivizmusról csak egy könyv forgott közkézen, nem volt feldolgozott és hozzáférhető információ, a kommunizmus miatt nem is volt túl jól csengő dolog ezzel foglalkozni engem viszont nagyon érdekelt. 

Nem gondolja, hogy ez a fajta művészi avantgarde és a modernizmus ma már két külön irányzat? 
Szerintem, félreértés van a tekintetben, hogy mi is a modernizmus. Mindkét irányzat azon alapul, hogy a kultúra és politikai irányváltás révén  hogyan lehet megváltoztatni az életet. 

Milyen politikai nézeteket vall? 
Nem nagyon érdekel a politika, szerintem az a fontos, hogy társadalmi tudatosság legyen az emberben. De nyilván nem vagyok jobbos.

A Bauhausban és a modernizmus gyökereiben is megtalálható a baloldaliság gyökere. Mikor mállott le róla?
Ami az elején tartalom volt később stiláris kérdés lett. Az olasz modernizmust a fasizmussal, az amerikait a kapitalizmussal asszociáljuk. Nincs tabula rasa. Az eredeti európai alapgondolat pedig egyfajta forradalmon alapszik, ami nemcsak a baloldaliságról szól de a társadalmi tudatosságról is. 

Hány ember dolgozik Önnél? 
Közel ötven.

Mulatságos, hogy mindenki feketében van. 
Persze, mert Angliában vagyunk. Amúgy is minden építész szeret feketét hordani.   

Ez az ötven fős létszám közepes vagy nagy irodának számít?  
Mint stúdió elég nagynak - két éve még csak 15-en voltunk. De egy nagy kereskedelmi irodában 3-400 fő dolgozik, az azért nagyon sok.  

Hogyan kap megbízásokat? Mindig Önön keresztül? Előfordul, hogy valaki, aki itt dolgozik, hoz munkát az irodának?
Nagyon ritka. A legtöbb munkát pályázat alapján nyerjük, a megbízás nem gyakori.

Ha egy tervet befejez, hogyan biztosítja, hogy a kivitelezés minősége is megfelelő legyen? 
Végig ott vagyunk, a tervektől az átadásig.

Van olyan kivitelező cég, akik mindig Önnel dolgoznak, ismerik a terveit, jó
munkakapcsolatban vannak és ezért őket hívják, ha Zaha Hadid épület épül? 

Nem, nincs ilyen, de sok konzultánsunk van, mérnökök, világítástechnikai szakértők, akiket a tervezés egyes részeire állandóan felkérünk, de a kivitelezőkkel nincs ilyen viszony. 

Van Le Corbusier-nek egy ismert mondása, mely szerint egy építész vagy gazdagnak születik vagy jól nősül.
Hát, én egyik sem vagyok.

Nem is lehet. Az idézet eleve abból indul ki, hogy az építész csak férfi lehet. 
Igen ez az egyik. Másrészt az általam ismert férfiak nagy része nagyon jól házasodott. Akárhova utazom, az építészek, de a hallgatók is mind jómódúak. Ebben persze az is benne van, hogy ez a munka nem fizet jól. Nyilván egy kommersz irodával jó pénzt lehet csinálni, de a másik baj, hogy nagy a fluktuáció. Itt nincs rendszeres fizetés mint a sarki zöldségesnél. Likviditási gondok folyamatosan vannak, és alapvetően a siker rengeteg külső tényezőn múlik. Mint például szeptember 11-e. Mindent megváltoztat. 

Mit érzett, amikor történt? Megrázta a dolog? 
Aznap New Yorkban voltam. Az ütközést nem láttam, de az égő romokat igen. Nem volt idő akkor semmin gondolkozni. Másnap feljebb sétáltam Manhattenben, az éttermek és az üzletek tele voltak, mintha mi se történt volna. Érdekes, milyen erős az emberek önvédelmi mechanizmusa.   

Kulturális pozícióját tekintve, Önt különösen érinthette az esemény. 
Persze, mint külföldön élő arabot nagyon is. Eddig még nem érzem a további hatását, de tudom, milyen problematikus Angliában arabként élni. Remélem ez az esemény majd ráébreszt mindenkit arra, hogy eltérő kultúrájú embereknek is meg kell tanulni egymást értve együttműködni.  

Fontos Önnek az, hogy arab származású? Inspirációs forrás?
Bennem van, biztosan számít. De engem nem hagyományosan neveltek fel. Persze az hogy Irakban nősz föl, ahol én születtem, kihat a gondolkodásmódodra. 

Keresi Önt az arab világ megbízásokkal? Respektálják? Egy mecset terveit láttam az asztalán. 
Meghívásos pályázat volt, de nem én nyertem. Régebben nyílt pályázatokon is dolgoztam, de ma már a legjobb munkák meghívásosak.  

Hogyan viseli, ha nem nyeri meg a munkát? 
Szörnyen. Napokig le vagyok törve. Ha tudja az ember, hogy jót csinált, nagyon nehéz megemészteni, hogy kiesik. De ha látod, hogy a másiké jobb, az segít. Amit a legjobban utálok, az az, ha kihasználnak. Hivatkozva a nevedre hívják el a többit, hogy mennyire rangos az indulók köre. 

Pár napja csináltam egy interjút Ron Araddal, aki mesélte, hogy nemrég elhívták egy vibrátor tervezési pályázatra, de nem vállalta, mert úgy érezte, hogy csak villogni akarnak a nevével a szervezők.
Ugyanezek hívtak minket is! Amúgy nem tudom mit lehet még tervezni egy vibrátoron. Meglehetősen kötött műfaj. Szexuális játékszereket tervezni nem feltétlenül rossz ötlet. A vibrátort is fel lehet fogni játékszernek, mindössze annyiban más hogy szexuális játékokra való. Szóval vicces volt a pályázat de nem indultam. 

Túl könnyed volt? 
Nem, egyszerűen nem az én műfajom. Pedig a játék tervezés, amit például az Alessi csinál, az nagyon tetszik. 

Tanít?
Igen. Minden második évben az USA-ban, most Londonban és Bécsben is. 

Szereti? 
Igen, de tizenöt éve sokkal jobban elmerültem benne. Akkor minden nap tanítottam, ma már nem vágyom azért erre. Havonta egyszer elég. 

Érzi-e hogy különböző országok diákjai alapvetően máshogy reagálnak ugyanarra a feladványra vagy problémára, attól függően, hogy milyen kultúrából jönnek? 
Inkább az iskolán múlik ez. Vagy azon, mennyit utaztak és láttak az adott diákok. A bécsiektől el vagyok ragadtatva. Minden iskola más, a diákok milyensége számtalan dologtól függ; az oktatási módszertől, a személyes háttértől. Amerikán belül is nagy eltérés van az egyetemek között. Néha tisztán amerikai évfolyamok indulnak, máskor szinte csak koreai diákok ülnek az előadóban. Egy iskola önmagában is sokat tud változni öt év leforgása alatt. 

Kreatív munkájának végeredménye festményként értékelhető, amit az is aláhúz, hogy a MOMA vett is egyet a gyűjteményébe. Az utolsó terv közelebb van a festészethez mint az építészethez.
Szerinetm nem. Jó, az igaz hogy úgy néz ki, de ez csak a prezentálás egy módja. 20 évvel ezelőtt rájöttem, hogy nagyon szűkösek a bemutatás eszközei, pláne ha három-dimenzióban akarsz láttatni. Később pont ez oldódott meg a computerrel.

Az ügyfelétől elvárja, hogy otthonosan mozogjon az építészet-elméletben? Ha egy Los Angeles-i újgazdag csinibaba betipegne ide, hogy tervezze meg a házát, elvállalná? 
Csak ha olyat kérne, amit nem tudok megcsinálni. Senkitől nem várom el, hogy elméleti álláspontokat megértsen. De az fontos, hogy a megrendelő értse ezt a nyelvet, tudjon vele vitatkozni, másképp nem tudja, hogy azon fontos-e valami vagy sem. A mi munkánkban mindig van etgy pillanat, ahol húzni kell a költségeken és változtatni valamin. Ha nem értik a munkád lényegét, nem fogják érteni, hogy miért tervezel át valamit. De ha kezdetben nem is követik, később meg szokták érteni. A legfontosabb, hogy egy ügyfél el tudja mondani, mit akar. 

Volt, hogy egy túl egyszerű munkával keresték meg, és visszaadta? 
Nem az egyszerűvel vagy az unalmassal van baj, hanem azzal, ami ideológiailag elfogadhatatlan. Mint mondjuk egy börtön. Nem hiszek benne, ezért nem is terveznék. 

Kolostort? 
Azt szívesen. Abban van valami csavar. Minden angliai egyetem eleve úgy is fest, mint egy kolostor. Ha nem egyszerűen a vallás felől nézed, hanem úgy, mint egy meditációs helyszínt, akkor nagyon érdekes munka. 

Művészként definiálja magát? 
Nem.

Építészként?
Igen.

Mérnökként?
Nem. Persze az építész mindezek kombinácója, és engem is nagyon érdekel a művészet, különösen a vizuális kultúra. 

Az angol építészeti területen milyen nehézségekkel küzd abból fakadóan, hogy nő?
Ez több összetevőből álló probléma, és a világ minden pontján nehéz, ha egy nő építészeti praxist csinál. Napi szinten is és általában is. Az egyetemen zseniális női tanítványaim vannak, de nagy részük aztán nem megy el dolgozni. Nincs bennük kitartás a küzdelemhez. Nőként sokkal nehezebb. A túlélés érdekében annyi lemondást kell vállalni, hogy az már nevetséges. És ez már ugye nem a középkor és én például nem is vagyok kezdő. Nőként nehéz az ügyfelekkel, a kollégákkal, a kivitelező munkásokkal. Kicsit olyan, mintha a férfiakat előre arra programozták volna, hogy baj legyen velük. És ma már sokkal könnyebb minden, mint 20 éve volt, amikor nem is mozogtak nők a szakmában. 

Hogyan építette fel magát?
Kemény munka, véletlenek, és rengeteg emberi támogatás kellett hozzá. 

Képes volt egyensúlyt tartani a munka és a magánélet között?
Nekem nincs magánéletem. Ez volt az áldozat, noha akkor nem gondoltam bele. Fiatalon bekerültem a terepre és az hogy egyedül voltam sokszor megkönnyítette a dolgom, másfelől meg nehéz volt. Vonzod őket azáltal, hogy nő vagy később meg pont ez teszi nehézzé a dolgodat. Nem nagyon tudják kezelni, hogy nő vagy. Nem szándékosan nehezítik a helyzeted, de azt teszik azáltal, hogy nem tudják hova tenni, hogy nő vagy. 

Mikor érezte meg először, hogy elért valamit, bekerült valahova ?
Nagyon fiatalon, harmad-negyedéves egyetemista koromban. Megtaláltam valamit, ami nem volt konkrét, de a munka során egyszer csak tudtam, éreztem, hogy itt van valami, amiben a dolgok úgy mutatják meg magukat, mint korábban soha. Persze ebben benne van mindenki körülötted, a tanáraid, a támogatóid is.

Onnantól volt egyfajta tudatosság abban, ahogy az életét épitette?
Elkezdtem bízni magamban. A nők nagy részének nincs önbizalma, pedig ez kell, ahhoz hogy a következő lépést meg tudd tenni. Ebben sokat számit az oktatás, a visszacsatolások. Ha túl vagy egy lépésen, csak az ad erőt ahhoz hogy még egyet megtegyél.

Az interjú nyomtatásban megjelent az OCTOGON 2001/6. -os számában.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon

Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon

Protestáns harmónia.  

Skandinávosság - Beszélgetés Harri Koskinennel

Skandinávosság - Beszélgetés Harri Koskinennel

A Budapesti Design Hét keretein belül tartott előadást a finn ipari formatervezés meghatározó alakja. 

124

124 - 2015/8

Kettőpera stúdió, Villa di Gioia, ikerház, Láris Barnabás,  Zooevolucio 2014-2015, debreceni Járásbíróság, DECO melléklet

Hirdetés