Intakt szépség, eredeti méltóság – A Veszprémi Érseki Palota felújításáról

Cikkünk A veszprémi várnegyed megújítása című print kiadványunkból közöljük.

• Szöveg: Székely Márton
• Fotó: Batár Zsolt, Nagy Lajos
• Olvasási idő: …

Hirdetés

A Főszékesegyház mellett az Érseki Palota a második legdominánsabb épülete a várhegynek. A Fellner Jakab tervezte alkotás felújítása a rengeteg eredeti részlet és az intakt térsorok megmenekülése miatt, valamint a korábban itt állt épület új falakba integrált nyomainak felbukkanása okán is különleges feladat volt. Az elmúlt évek egyik legszebb reprezentatív palota-helyreállítása jött létre.

A várnegyed két legmonumentálisabb épülete a Főszékesegyház és az egykori püspöki – ma Érseki Palota. A Veszprémi Érsekség és az elmúlt fél évtized nagyléptékű rehabilitációs projektje révén lassan az egész várhegy új fényben kezd ragyogni. Magyarországon mindenképp kiemelkedőnek számít egy ilyen kiterjedt örökségvédelmi beruházás, a Főszékesegyház felújítása mellett az Érseki Palota projektje pedig a műemlékvédelemben feltűnő, néha ellentétes mozgatórugók kiegyensúlyozott játékát eredményezte, noha itt is merültek fel elvi-módszertani kérdések.

Egy lakóépület megújítása sose könnyű feladat, pláne reprezentatív rezidenciális architektúrák esetében. Ezek az egyfelől művészeti szempontból értékes formákat őrző építmények egy korszak életstílusának is mementói, ami muzeológiai szempontból előny, használati szempontból ellenben kifejezetten korlátozó tényező. Kastélyok esetében kevésbé jelentkezik a probléma, lévén a használatuk túlnyomórészt már muzeális jellegű is marad. Egyházi épületeink azonban a hazai műemlékállomány azon kivételes tagjai, melyekhez kegyesebb volt a 20. század, lévén az egyház – a súlyos pénzhiány ellenére is – többé-kevésbé folyamatosan fenntartotta és használta őket. Így, ha belépünk a Mária Terézia korában elkészült emeletes veszprémi palotába, akkor meglepően intakt állapot érzése fogad bennünket még ma is.

A palotát jelenlegi formájában Koller Ignác püspök építtette, aki a korszak legjelentősebb hazai építészét, Fellner Jakabot bízta meg a tervek elkészítésével. Fellner az Eszterházyak főépítészének számított ekkoriban, számos késő barokk épület fűződik a nevéhez, mint például az Egri Líceum vagy a Pápai Nagytemplom. A veszprémi palota építése tizenegy évig tartott, ami fémjelzi, hogy a korabeli Magyarországon nemcsak egyházi szempontból volt kiemelkedő munka, hanem a kortárs főúri palota- és kastélyépítészet legjelesebb alkotásaival is felvette a versenyt. Ezt nem csak a rangosan formált architektonikus kiképzés, hanem a társművészeti alkotások – mindenekelőtt a nagyszabású falképek – is mutatták: az épület freskóit a híres Johann Ignaz Cymbal festette 1772-ben.

Az elkészült épület nyugat felőli, kocsiáthajtós főbejáratát cour d’honneur jellegűen fogja közre két oldalszárny, míg a középtengelyben a kváderezett középrizalit porte-cochère en niche motívummal díszített. Pavilonos tömegformálása keleti irányból is megmutatkozik a meredek várfal ormán állva – erre az oldalra került az emeleti díszterem a középtengelyben. A nagyterem figurális freskói – ahogy például a szombathelyi püspöki palotában is – világi témájúak; a négy fő alakcsoport a négy évszakot jelképezi.

Ezt a nagyszabású mennyezetfreskót a falakon áttört ál-architektúra egészíti ki, ahol szabadon álló oszlopok közötti, égszínkék mezők a külső tér illúzióját keltik. E falképek századfordulós átfestése volt az egyik igazán jelentős vizuális változás az épület összképében a megépítése óta az ezredfordulóig eltelt időszakban. A 19. század végén ugyanis, Hornig Károly püspök idején az üres kék falmezőket –, melyeket csak a festett díszvázák tagolták – lefestették városi vedutákkal, egyiken a veszprémi, másikon a sümegi várat ábrázolva.

Emellett a barokk architektonikus díszítőfestést is kicsit a saját szája ízére hangolta az ekkori felújítás, nemcsak a díszteremben, hanem a kápolnában is. Ám mindez eltörpül a Főszékesegyház ekkor zajló jelentős újjáépítése mellett. A trianoni békeszerződést követően, az 1920–30-as években kevés forrás jutott az épületre, a második világháború utáni új berendezkedés pedig tudatosan szorította háttérbe az egyházakat, a szocializmus évtizedeiben szinte csak „hideg vízre” tellett a fenntartási költségekből.

A jelenlegi felújítás tervezőinek viszont lényegében egy szinte intakt, 250 éves struktúrából lehetett kiindulniuk a palota új életre keltése során, mely több mint 100 éve nem volt érdemben korszerűsítve. A meglévő állapot kihívásait a különböző, egymásra rakódott rétegek – köztük a korábbi palota-előzmény felbukkanó értékei – mellett a barokk idején nem létező, mai korszerű funkciók és technika megfelelő elhelyezése jelentette.

Mindenekelőtt térstrukturális tisztítások voltak szükségesek, többek közt az 1980-as évekbeli válaszfalak bontásával; ezek során az általános cél a Fellner-féle állapot térkincsként való helyreállítása volt. Az eredeti barokk térsorok nagyvonalú használatának rekonstrukciója maradéktalanul megtörténhetett. Azokban az esetekben, ahol a barokk kialakításhoz képest kénytelenek voltak eltérni a 21. századi használat követelményeinek engedve, ott az új elemeket lehetőség szerint reverzibilis megoldásokkal képezték ki.

Ezek tehát tulajdonképp visszafordítható beavatkozások: például ilyen a sziget-szerűen szerkesztett, falaktól eltartó vizesblokk, amely inkább afféle bútorként jelenik meg, mialatt az eredeti tér is érzékelhető marad. Valamennyi kortárs belsőépítészeti beavatkozás ilyen elv szerint készült, ráadásul még azokon a helyeken is, ahol a falakon kívül nem volt kiemelkedő, megőrzendő műemléki érték. A felújítás előtt elkészült tudományos dokumentáció is rögzítette, hogy ahol megőrizhető építészeti elem van – az helyreállítandó, ahol nincs, az viszont tulajdonképpen tervezési terület lehet. A tervezők prioritása viszont minden esetben a barokk térsorok helyreállítása volt.

Mindig konfliktus feszül a különböző értékes történeti rétegek közti műemléki „igazságtétel” során. E palotában a díszterem díszítőfestésének kérdését kellett eldönteni, végül kompromisszumos megoldás született. A századfordulón feldúsított ornamentális festést részben visszaállították egyszerűbb autentikus barokk formájába, de mementóként meghagyták egy részét. A falon lévő veduták közül a délit eltávolították a 18. századi díszváza-festés bemutatásával, az északit azonban letakarták egy védőréteggel, és erre került rá a váza „tükrözése”.

Így a terem összképe nagyrészt a barokk állapotot mutatja jelenleg, míg a kápolnában jelentős részt megőrizték a historizáló neobarokk kifestést. Itt az északi ablak bélletében azonban eredeti barokk festés is feltárható volt, mivel itt a századfordulós réteget már a felújítást megelőzően jelentősen átalakították. Ez, valamint a további restaurátori feltárások lehetőséget adtak arra, hogy a két nyugati ablakbélletben a barokk kifestésnek megfelelő rekonstrukciós festés készülhessen el a századfordulós festés megőrzése mellett.

Szintén a korábbi évtizedek forráshiányából fakadt, hogy kopott, de hiteles állapotban megmaradtak olyan érintetlen terek is, ahol gondos szakrestaurálás, illetve a hiteles berendezés megtalálása volt szükséges. Ilyen a Koller-könyvtár vagy az egészen páratlan Metszetszalon magas, fapanelekkel borított tere is. Bár összességében kevés eredeti, késő barokk bútordarab maradt fenn, az ezt követő évszázadokból, például a 19. század végéről jóval nagyobb számban álltak rendelkezésre berendezési tárgyak, így a déli szalonsorban korszakonként tematizálva be lehetett rendezni a tereket.

Ezen esetek mellett azonban a teljes rekonstrukció módszerére is támaszkodni kellett. A nagy képszalon vörös falikárpitjának például szinte nyoma sem maradt, csak az 1773-as, már Koller Ignác halála után készült inventárium számolt be a piros szín létéről e térben. Ezen kívül pedig megtalálták a falikárpit feszítéséhez használt léc szegelési nyomait is itt, tehát nagy valószínűséggel volt eredetileg is falikárpitozva a tér. A korszakot nálunk észak-itáliai falikárpitok elterjedése jellemezte, így ma is egy olasz manufaktúrából választottak ki egy jellemző, későbarokk mintát. Az enteriőr-rekonstrukciót modern kiállítás-világítás egészíti ki a történeti csillár mellett. Továbbra is itt kapott helyet a veszprémi püspökök hiánytalan arcképcsarnoka, a 18-20. századi portrékig egységes keretezésben.

Új funkciókkal is gazdagodott a barokk épület, az eddig kevéssé kihasznált helyiségek vitalizálásával. Például a múltban alárendelt szerepű, de mai szemmel boltozataival már érdekesnek számító terekben kapott helyett egy kortárs kialakítású tárgyaló és könyvtár, továbbá egy borkostolókra is lehetőséget nyújtó tér a pincében. Az Érsekség mindig is saját szőlőbirtokkal bírt, és egyébként ezt a részt hajdan is a saját borok tárolására használták. Összességében egy művészet- és kultúrtörténeti szempontból egyaránt kiemelkedő épület méltó megújulása valósult tehát meg e páratlan fekvésű helyszínen, elkészülése óta pedig ismét minden látogató előtt nyitva is áll az egyik legkiemelkedőbb késő barokk műemlékünk.

A veszprémi várnegyed megújítása című print kiadvány az info@octogon.hu címen rendelhető meg.