Az első magyar olimpiai bajnok sírját a a Nemzeti Örökség Intézete újította fel.

Eredeti állapotába állítja vissza Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok síremlékét a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI). A felújított sírt a hétfőn Budapesten kezdődő Maccabi Európa Játékok apropóján szerdán adták át a Kozma utcai zsidó temetőben.

„Még folynak a munkálatok, amelyek során kövenként kellett lebontani, majd korabeli fényképek alapján, az eredeti állapotában újjáépíteni a nagy családi kriptát. A sírbolt életveszélyes állapotban volt, rövid időn belül összedőlt volna, a beton tíz fokot elhajlott” – mondta Radnainé Fogarasi Katalin, a NÖRI főigazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

A kripta a Kozma utcai régi temető úgynevezett falsírja volt, amelyet később bővítettek, miközben a kripta körüli részt megbontották, a kerítést eltávolították. A főigazgató hozzátette: ezzel megbomlott a kripta statikai egyensúlya. A családi kriptában kilencen nyugszanak. 

Hajós Alfréd 1896-ban Athénban, az első újkori olimpiai játékokon nyerte Magyarország első aranyérmét 100 méteres gyorsúszásban. Az 1955-ben elhunyt Hajós Alfréd polihisztor volt: válogatott labdarúgóként, építészmérnökként, újságíróként is tevékenykedett, ő tervezte a debreceni Aranybika Szállót és a margitszigeti Nemzeti Sportuszodát is.
 

A videót a Nemzeti Örökség Intézete megbízásából Kapusi Zoltán és Szabó Gilbert készítette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A Hotel Moments lenyűgöző múltja és ihletett felújítása

A Hotel Moments lenyűgöző múltja és ihletett felújítása

Felfedeztük a négycsillagos Hotel Moments múltját és jelenét.

Videók az üres Budapestről

Videók az üres Budapestről

Empty Budapest 2020 és Budapest megvár! címmel is készült egy-egy film a kihalt fővárosról.

Hirdetés