Hirdetés

Így rekonstruáltak egy grófnői fürdőkádat

A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban.

Hirdetés

Elkészült a szabadkígyósi Wenckheim-kastély grófnői fürdőkádjának a rekonstrukciója – írta a munkálatokat felügyelő Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. közösségi oldala. 

Miután a szakemberek megvizsgálták a kialakítás módját, a csempét, a pinceboltozatot, egyértelművé vált, hogy a fürdőmedence kialakítása utólagos, tehát a kialakításához építészeti részleteket kellett módosítani – áll a bejegyzésben.

Ahhoz, hogy ezt a mélyedést, vagy ennél nagyobbat létre lehessen hozni, el kellett bontani a pinceboltozat egy szakaszát és meg kellett erősíteni a födémet.

A csempe anyaga, mérete és díszítésmódja alapján a 20. század elején építették át a helyiséget. Sajnos, a csempék hátlapján, így a fennmaradt lenyomatokban nincs márkajel, mely alapul szolgálhatna a készítés korához, így a fürdő kialakításának pontos datálásához.

Megvizsgálták az alkóv oldalfalát is. A meglévő vastag, cementes réteg alatt foltokban található korábbi vakolat maradványa. Az előkerült maradványok, illetve azok elhelyezkedése, szélei alapján vélhetőleg a helyiség mintegy 120 cm magasságig csempézett lehetett. A helyiségben a bézs, barna, okker rétegek voltak azonosíthatók, mely színek illenek a medencében lévő díszcsempe színvilágához.
Méltán érdekes színfoltja lesz a kastély kiállításának a medence, amiben anno grófi méltóságok tisztálkodtak. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A mocsári hangulatot is érzékelteti majd megújuló a kisvárdai vár

A mocsári hangulatot is érzékelteti majd megújuló a kisvárdai vár

Jövőre adják át a másfél milliárd forintból megújuló épületet.

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

Interaktív kiállítás és szabadulószoba is lesz a felújított borsi Rákóczi-várkastélyban

A reneszánsz kastély a környék egyedülálló turisztikai attrakciójává válhat.

Egyetemistáknak hirdet pályázatot a Market Építő Zrt.

Egyetemistáknak hirdet pályázatot a Market Építő Zrt.

Magyarország vezető építőipari vállalata kiemelten fontosnak tartja a fiatal generációk szakmai képzését és fejlesztését.

Hirdetés