Hirdetés

I.M. Pei vagy le-Duc? Mi legyen a Notre-Dame sorsa?

Notre-Dame, pályázatok, műemlékvédelem - hogyan tovább?

Hirdetés

Bő két héttel ezelőtt nemcsak a párizsi Notre-Dame huszártornya omlott össze, hanem egy világ is. Alig hihető, hogy 2019-ben, 50 évvel azután, hogy az emberiség eljutott a Holdra, egy banális hiba miatt pont úgy pusztulhat el egy katedrális tetőzete, ahogy az a középkortól kezdve számtalanszor megtörtént. Látni a közösségi médiát azonnal elárasztó, a több tíz méteres lángokkal égő huszártornyot ábrázoló videókat és képeket, szörnyű élmény minden építészet, történelem vagy önmagában a szépség iránt fogékony ember számára.

Forrás: The GuardianForrás: NBC News

Egyből felmerül a kérdés: hogyan tovább? Válaszok azóta sincsenek, ugyanakkor napról napra kerülnek elő az egyre formabontóbb ötletek. Ez a tűz után késedelem nélkül meghirdetett nemzetközi pályázat félreértelmezéséből adódhat, hiszen Édouard Philippe francia miniszterelnök szavai szerint

a cél megtalálni a mai kor technológiáit legjobban adaptáló és kihívásaira legjobban reflektáló megoldást.

Ezzel valójában csak Eugène Viollet-le-Duc szellemiségét vinnék tovább, aki saját korának formáit alkalmazta, amikor az emberöltővel korábbi viharban elpusztult 13. századi huszártornyot pótolta. „Ilyen körülmények között a legjobb terv az, ha elképzeljük, mit tenne az egykori építész, ha visszatérne és a mi feladatunkkal szembesülne” - írta le-Duc. Ennek szellemében, bár ízig-vérig kortárs alkotás született, az a gótika általa ismert elvein alapult. Ezzel szemben a 11. és 16. század közötti francia építészet lexikonjában azt írta: „az épület helyreállításnak nem a megőrzést, a javítást vagy az újjáépítést kell szolgálnia, a cél a visszaállítás egy sosem létezett tökéletes állapotba.” Bár első ránézésre a két idézet ellentétes, ha mélyebben értelmezzük kiderül, valójában ugyanannak az éremnek a két oldala. Ha az egykori építész visszatérne és szembesülne a mai problémákkal, akkor a saját korszellemének megfelelő legtökéletesebb állapot elérésére törekedne, egy gótikus épületnél fel sem merülne benne egy korábbi újrateremtésének igénye. És pontosan eszerint cselekedett Viollet-le-Duc is, a harmóniát keresve alkotta meg a Notre-Dame neogótikus részleteit.

A Notre-Dame Eugène Viollet-le-Duc koncepciója alapjánEugène Viollet-le-Duc koncepciója

Ha elfogadjuk ezt az alapvetést, két irányba indulhatunk tovább. El kell döntenünk, mi korunk legnagyobb kihívása, amire a modern technológiák felhasználásával a helyreállításnak reagálnia kell. Vajon az a legfontosabb, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott időpillanatra tekerjük vissza a történelem képzeletbeli kerekét? Ha így döntünk, akkor melyik legyen az? A legjobban dokumentált Viollet-le-Duc-féle vagy a korábbi, főként csak leírásokból ismert eredeti huszártorony? Esetleg fogadjuk meg a tanácsát, és képzeljük magunkat az egykori tervező helyébe? És ha nem a hibátlan rekonstrukció a legfontosabb, akkor mi?

Az Egy nap a városban blogon Szűcs Ádám egy igazán merész, ugyanakkor nem teljesen légből kapott és a közösségi médiában már több hullámot vető filozófiával nyúlt bele a darázsfészekbe. Eszerint a katedrális mint épület-szobor már a 12. században is szimbólumnak számított, Isten végtelen nagyságát és az egyház hatalmát jelképezte.

Míg ma egy tökéletes helyreállítás az emberiség és az összefogás erejét üzenné, miközben az emberiség nagysága bizonyos szempontból már csak egy mítosz, a földi ökoszisztéma a végóráit éli, ami ellen látszólag nem tudunk mit tenni.

Nem vitás, hogy valahol még biztosan találnánk 13 ezer, több száz éves fát az eredeti tetőszerkezet helyreállításához, azonban ennek elég rossz üzenete lenne a jelentős részben az erdőirtásra visszavezethető globális környezeti válság közepén. Azt jeleznénk, hogy képtelenek vagyunk megbirkózni a rendszerszintű problémákkal, és inkább egy vállalható kockázatú kis projektbe öljük a maradék erőforrásainkat. Azonban, ha csak az állagmegóváshoz minimálisan szükséges beavatkozásokat ejtenénk meg a sokat szenvedett épületen, vagyis látszólag nem tennénk semmit, azzal vállalnánk, hogy elrontottuk, kiirtottuk az erdőket, és már nincs miből úgy helyreállítani. Ez olyan, 21. századi jelentéstartalommal bővítené az épület-szobor szimbolikáját, amely mindennél jobban kifejezné az istenek, mítoszok, csodák nélküli, katasztrófa sújtotta világ ürességét.

Bár műemlékvédelmi szempontból ez az elképzelés nem elfogadható, azt nem lehet vitatni, hogy a tragédia küszöbén álló világunkat mindennél jobban jelképezné.

Forrás: DwellForrás: Dezeen

Egy másik út, hogy követjük Viollet-le-Duc filozófiáját és a legnagyobb kihívást a legtökéletesebb állapot elérésében találjuk meg, mindezt a kortárs építészet eszköztárával megvalósítva. Erre számtalan megoldási javaslat született a tűz óta eltelt hetekben, némelyik jól felismerte, hogy valamiként reflektálnia kell a nyomorúságos környezeti állapotokra. Ennek szellemében például találunk a huszártorony helyén óriás üveg méhkast, tetőkertet vagy üvegházat. Mások a bővebb jelentés nélküli kortárs önmegvalósítás szellemében gondolták újra, de ezek jelen formájukban a polgárpukkasztáson túl sok mindenre még nem alkalmasak, legfeljebb alkotóik fantáziátlanságát jelzik.

Mégis, olyan hisztéria-hullámot indítottak el a közösségi médiában, amely újra rávilágított a laikus közönség egy részét meghatározó erőteljes kortársellenességre, amelyet legtöbbször a meg nem értés táplál.

Persze megtehetnénk, hogy a modern elveknek csak az anyaghasználatban engednénk teret, a formavilág pedig hűen követné a tűzben elpusztult 19. századi architektúrát. Erre mutat példát egy holland cég, akik mintaként már el is készítették az egyik ikonikus vízköpő mészkőporból 3D nyomtatott másolatát, bemutatandó a technológiában rejlő lehetőségeket. Egy ilyen megoldás nem lenne szokatlan, Európa-szerte számtalan vasbeton mag köré felhúzott vagy modern kiegészítésekkel ellátott történeti épületet találunk, ugyanakkor a világ jelen állapotában egy ennyire erős szimbólum esetén ez felettébb megúszós hozzáállásnak tűnik.

A helyreállítási tervek egyik váratlan visszhangjaként megjelentek a hazai kormánysajtóban olyan vélemények, amelyek párhuzamot kívánnak vonni a keresztényellenesnek bélyegzett francia elnök politikai hibái, a migrációs válság, a tűzeset és a rekonstrukciós elképzelések, valamint a francia örökségvédelem általuk vélt helyzete között. Meglepő ez egy olyan korban,

amikor a hazai műemlékvédelem története legnagyobb válságát éli, a teljes felszámolás küszöbén áll. Amikor az építési szabályozás minden korábbinál könnyebbé teszi a védett vagy értéket képviselő épületek, városrészek szanálását, amennyiben az a politikai-gazdasági elit érdekeit szolgálja. Amikor minden korábbinál kevesebb erőforrás jut az épített örökség megóvására, a történeti épületállomány pedig sok esetben a pusztulás szélén áll.

Vitathatatlan, hogy a szakértők véleményének figyelmen kívül hagyása, a lóhalálában elfogadott új törvény, amely lehetőséget teremt a közbeszerzési és műemlékvédelmi szabályok kijátszására aggasztó helyzetet teremt. De nem Franciaországban, hanem itthon.

Párizsban a történeti környezetbe helyezett kortárs formavilág sem lenne szokatlan, gondoljunk csak a sokat kritizált Pompidou Központra vagy I.M. Pei üvegpiramisára a Louvre díszudvarán. Mára ezeket nem hogy elfogadta a francia közönség és a turisták hada, de a város legnépszerűbb látványosságai közé tartoznak. A legjobb példa azonban régebbi, alig pár évvel a Viollet-le-Duc-féle restauráció után épült, és ma egyike a világ leglátogatottabb műemlékeinek, a francia identitás megtestesítője. Igen, az Eiffel-torony, amitől annak idején a felvilágosult párizsi polgárok minden lehetséges módon meg akartak szabadulni. Ebből látszik, akár egy kortárs megformálású huszártorony sem ördögtől való, de lehetséges, hogy az elfogadáshoz néhány évtized kell majd.
 


Forrás:

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nekem az építészet olyan, mint a borászat

Nekem az építészet olyan, mint a borászat

Sümegi Noémi, a volt Heti Válasz kulturális rovatvezetője írta le gondolatait az építészetről. 

Nekem az építészet...

Nekem az építészet...

A jó építészet nevel, gyógyít, éltet. Götz Eszter írása arról, számára mit jelent az építészet. 

Megújul a MOME Campus

Megújul a MOME Campus

A pályázaton győztes 3h építésziroda műleírása a MOME bővítéséről.

Hirdetés