Gótika fából

Anssi Lassila (Oopeaa) temploma Finnországban.

Az Evangélikus Egyház Finnország-szerte írt ki pályázatokat új templomok tervezésére. A 2010-ben átadott Kuokkala templom megbízását Anssi Lassila egy 2006-ban meghirdetett meghívásos pályázat első helyezettjeként nyerte el.

 

 

Az OOPEAA (Office for Peripherial Architecture) építészeti filozófiája nevében foglaltatik: a fősodortól eltérő helyek építészete mellett kötelezték el magukat. Ám a periféria számukra nem a centrumtól távoli helyzet lefokozott állapotát, sokkal inkább a köztes létben rejlő kreativitást és szabadságot jelenti. A centrum és a periféria távolsága ad rá lehetőséget, hogy munkájukkal középre helyezkedjenek és egyfajta összekötő szerepet töltsenek be a tradíció és a kortárs, a város és a vidék, a helyi és a globális értékek, múlt és jövő között. 

A finn tradíció, a természet erőinek integrálása a mindennapok gyakorlatába, és a természetben jelen lévő dinamika szakrális megélése, ennek megjelenítése az OOPEAA minden templomában visszaköszön, pedig nagyon különböző, karakteres forma és anyaghasználat jellemzi őket. Fa, réz, pala, tégla, klasszikus gótizáló rácsszerkezet, meghitt fakunyhó, egy lendülettel rajzolt modern geometria – a változatos külső mindig a környezeti kontextusra reagál, és a használatnak legjobban megfelelő, fénnyel átjárt tereket foglal magába. 

A feladat a Kuokkala templom esetében is hasonló volt: identitásképző, közösségépítő helyet kellett teremteni a külvárosban. A helyi egyházközség olyan templomot szeretett volna, amely kívülről is határozottan templomnak látszik. A válasz egy hasított fekete palával fedett, különböző hajlásszögű síkokkal határolt sziklaszerű kubus, mely parabolaívre emlékeztető keresztmetszetű, klasszikus templomhajót rejt.

A nyújtott arányú templomtérben az alacsony, fehér oldalfalakig lefutó, íves farács-szerkezet a gótikát idézi. A különálló harangtorony organikusan formált, egymást metsző síkokból álló tömege vertikális ellenpontja a földre boruló, hatalmas kunyhónak, mely a középkori kőtemplomok óvó-védő karakterét idézi, világos fával burkolt bejárati hasítéka azonban barátságos szájként hívogat a sötét sziklaszerű építmény gyomrába.

 

 

Helyszín: Jyväskylä, Finnország
Megbízó: Jyväskylä egyházközség
Alapterület: 1.250 m²
Átadás éve: 2006 (pályázat) – 2010 (átadás)
Vezető tervező: Anssi Lassila


 

Forrás: Oopeaa




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Fahulladékból építettek templomot Indonéziában

Fahulladékból építettek templomot Indonéziában

Az építését egy helyi ültetvényes cég támogatta CSR program keretében.

Kengo Kuma: A 21. század épületeinek fő alapanyaga a fa lesz

Kengo Kuma: A 21. század épületeinek fő alapanyaga a fa lesz

Az építész nagy utat járt be a posztmoderntől a fa építészetét megalapozó shakkei filozófiáig.

A fa lesz az új beton Dániában is, és még a fecskékre is gondolnak

A fa lesz az új beton Dániában is, és még a fecskékre is gondolnak

Fa lakópark és fa lakónegyed - Dánia gőzerővel halad előre az ökológiai lábnyom csökkentése terén.

Hirdetés