Május 16-án 18 órai kezdettel újra InterMÉSZ az Építészek Házában

Az InterMÉSZ egy hiánypótló kezdeményezés, melynek célja az építészszakma struktúráinak és narratíváinak átfogó feltárása, valamint egy olyan intergenerációs párbeszéd teremtése, mely lehetővé teszi a különböző generációk építészeti és elméleti szakemberei közötti párbeszédet.

Mik határozzák meg az irodátok gondolkodásmódját? Milyen generációs minták érzékelhetők a szakmában? Ezekre a kérdésre válaszolnak az InterMÉSZ II. – építészeti narratívákkal foglalkozó beszélgetés meghívottjai.

A tematikus többgenerációs beszélgetések lehetőséget kínálnak a szakma folyamatosan változó és fejlődő összetettségének és változatosságának áttekintésére, a múlt és jelen kihívásainak, valamint a különböző korosztályok által képviselt építészeti értékeknek a bemutatására.

A bevezető alkalom az építész irodák önmeghatározására összpontosított, ez alkalommal pedig az építészeti szcéna generációs mintáit fogják megvizsgálni. Nem csak technológiai és stílusbeli, de a szakmával kölcsönhatásban lévő szociális és társadalmi mintákról is beszélgetnek majd.

A többgenerációs beszélgetés résztvevőinek ezúttal Csillag Katalint, a 3H társalapítóját, Alexa Zsoltot, a Minusplus társalapítóját, valamint Kammermann Lillát és Bánszegi Bíborkát, a girls can scan kollektíva társalapítóit kérték fel.

Az esték moderátora Kulcsár Géza, az Urbanum egyik alapítója. Az Urbanum Alapítvány egyik legfőbb célja az épített környezetről, és annak építőiről való gondolkodás éltetése, tágabb társadalmi, történeti és elméleti kontextusba helyezése. Géza általános érdeklődése, tág látóköre, illetve építészet iránti rajongása jó kombináció az InterMÉSZ beszélgetések keretezésére.
 

A Magyar Építőművészek Szövetségének kiemelt célja, hogy az Építészek Házában minden korosztály számára lehetőséget biztosítson a tudásmegosztásra és az egymástól tanulásra.


Az eddigi és soron következő beszélgetések témái:
1. Építészirodák Öndefeniálása
2. Generációs minták az építészetben
3. Értékmérő-e Y-Z vagy Alfa generációs építészirodának lenni?
4. Mediáció az építésztben
5. Interdiszciplinaritás az építészetben
6. Kritikai apparátus hiánya, intézményi hiányosságok az építőművészetben
 

Projektmenedzser: Liber Johanna
Grafika: Csizik Balázs
Köszönet: Hámori Péter, Smiló Dávid, Nagy Csaba

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Gyógyító építészet – healing architecture

Gyógyító építészet – healing architecture

Élvonalbeli spanyol, angol és dán tervezők adnak elő a MÉSZ idei Nemzetközi Építészkongresszusán.

Kiterjesztik a „V4 Családi házai” vándorkiállítást

Kiterjesztik a „V4 Családi házai” vándorkiállítást

A jövőben V4+ címmel szervezik majd, egy-egy további ország (például Svájc) bevonásával.

Hirdetés