50 éves korában elhunyt Farkas Zsófia építész-designer, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ egyik alapítója, az OCTOGON és az Építészfórum rendszeres szerzője. Dolgozott Magyarországon, Tanzániában, Indonéziában, Finnországban; közben feleség volt és anya, felnevelt két lányt. A nők helyzetéről az építészetben még idén is írt cikket. Ezt az anyagot a hamarosan megjelenő 208-as, 2026/4-es lapszámunkból közöljük.
1992, tavasz. A Vági István Építőipari Szakközépiskola túlnyomóan fiúkból álló osztályában két lány, Farkas Zsófi és Vadász Orsolya padtársakként a jövőjükről beszélgettek. Kiderült – a későbbi sporaarchitects-alapító –, Orsiban fel sem merült, hogy megpróbáljon majd egyetemen építésznek tanulni. Tanulási nehézségei voltak, nem hitt benne, hogy lenne esélye a felsőoktatásra. A mindig optimista Zsófi viszont lesöpörte a bizonytalanságát, pár hónap alatt meggyőzte Orsit, hogy neki is egyetemen a helye.
1995, ősz. Már egy hónapja elkezdődött a tanév a BME-n, amikor egyszer csak érkezett egy új diák: Zsófi belépett az előadóterembe, és mindenkit levett a lábáról – a mosolyával, a sugárzó pozitivitásával. Móder Editnek tankörtársai szóltak: ”Itt egy új lány, aki valami egészen fantasztikus, meg kell ismerned!’”– egy héten belül barátnők lettek. Az akkor diák Finta Sándor szerint „a mindig sötét műegyetemi folyosókon Zsófi és Orsi fényes gömbökként cikáztak állandóan. Elképesztő jókedvet hoztak. Ha valaki megpróbálta magát komolyan venni, például a fekete garbós építészhallgatók, azokon csak legyintve nevettek.”
Zsófi jókedvét a visszaemlékezők úgy írják le, mint ami legbelülről jött, amiben semmi erőltetés nem volt. „A mosolya az első, a középső és az utolsó, ami eszembe jut róla. Ha bárki elkezdett volna negatív spirálba kerülni, azt Zsófi nem hagyta, rögtön kihozott minket.” (Finta Sándor) Zsófit különleges aura lengte körül az egyetemen, amihez optimizmusa mellett a műszaki tudása is hozzájárult: „Az építész karra általában elitebb gimikből jöttek diákok, ő viszont a szakközép miatt már rögtön sokkal pengébb volt sokunknál: a fiúknál is jobb műszaki tudása volt, ami nagy szó volt akkor.” (Nagy Márton) „Nehéz és megalázó tudott lenni az akkori műegyetemi kultúra, kérdezni sem mertünk; Zsófi viszont sokat segített, lerajzolta, amit nem értettünk – és gyönyörűen rajzolt! –, aztán rendszeresen jártam fel a lakására, hogy korrepetáljon.” (Móder Edit)
Az egyetem mellett Zsófi – geológusnak tanuló későbbi férje, Krisztián társaságában – rengeteget kirándult évfolyamtársaival. „Krisztián minden kőnek kívülről tudta a történetét, és jól ismerte a terepet: rámutatott egy rókalyukra, ott bebújtunk, és egyszer csak feltárult egy óriási barlangrendszer.” (Vadász Orsolya) „Kiderült, hogy klausztrofóbiám van, de ezek olyan izgalmasak voltak, vittek előre. Az egész egyetem nagyon stresszes volt, a kirándulásaink viszont az ellentéte: jó hangulatú és könnyed”. (Finta Sándor) „Együtt voltunk Erasmuson Spanyolországban. Nyilván semmi pénzünk nem volt, de volt Zsófiéknak egy bugyikék bogárhátú Volkswagenje, azzal utaztunk, és folyton történtek velünk a kalandok. Ez volt Zsófi egyik legfontosabb tulajdonsága: spontán és lazán állt a világhoz, ezzel hagyta, hogy magától történjenek körülötte jobbnál jobb dolgok.” (Nagy Márton)
Hogy Zsófinak különleges vizuális látásmódja volt, már az első tervezési tantárgynál kiderült. „Lágy, könnyed és lírai volt minden, amit csinált. Már egyetemen is végig egyedi ötletei voltak. Tervezett például egy épületet, amiben nem voltak falak, csak függönyök – ez 30 éve nagyon új volt, azóta persze már mások is csinálták”. (Móder Edit) Diploma után Sugár Péter irodájánál helyezkedett el, ahol többek között a Lánchíd 19 Design Hotel, a Sauska Borászat villányi épületegyüttesének kiviteli és engedélyeztetési tervén dolgozott, valamint belsőépítészként – Weichinger Miklóssal – a Gyöngyös főterén álló Kékes étterem megújításán. „Elküldte az egyetemi portfólióját, nagyon tetszett. Felhívtam Karácsony Tamást, akinél a diplomatervét készítette – Tamás is megerősítette, hogy Zsófiban sok szakmai potenciál van és jó vele együtt dolgozni. Igazán szerettem Zsófit, nagyon jó volt vele együtt lenni akár munkában, akár azon kívül is.” (Sugár Péter). Sugár irodájának átszervezése után Zsófi a Bánáti+Hartvig irodánál dolgozott, majd szabadúszó lett. Az érdekelte, hogy minél izgalmasabb projekteken, minél jobb társaságban dolgozhasson.
2005-ben, a sporaarchitects csapatával készítette a törökbálinti óvoda tervét, amire Finta még mindig nosztalgiával emlékszik vissza: „Ha megkérdeznél, hogy melyik a pályafutásom kedvenc, meg nem valósult projektje, akkor ezt mondanám. A tető úgy fogja össze a különböző kis egységeket, úgy takarja be, mint a délutáni pihenőben alvó gyermeket a takaró. Hímzés helyett pedig nagyméretű perforációként kerülnek rá az ovis jelek – bevilágítóként, ablakként, ajtóként funkcionálva” – meséli. „Úgy indult, hogy van egy funkcionális program, de mi lesz az épület lelke? Mitől lesz más, mitől lesz egyedi? Ezen nagyon sokat rugóztunk az egész csapattal, és Zsófival nagyon jól tudtunk kapcsolódni egymás ötleteire, inspiráló volt a közös munka. Nagyon hamar megszületett a terv koncepciója, tulajdonképpen egy felszabadult életigenlésből – ebben az értelemben ebben a tervben Zsófi esszenciája nekem nagyon benne van. Miközben költői és felszabadult volt az ötletelésben, ugyanúgy neki tudott ülni a számítógépen realizálni, alaprajzokat lepróbálni, rajzolni – ezekben is ugyanolyan erős volt.” (Finta Sándor)
2006-ban egy 19 fős csoport, köztük Zsófi, megalapították az egyik legsikeresebb kulturális civil kezdeményezést, a KÉK – Kortárs Építészeti Központot. A Nefelejcs utcai központban (Róth Miksa egykori műtermének udvarán) hungarocellből óriási kanapékat vágtak ki és kékre festették, amiben Zsófi és Krisztián is aktívak voltak. „Zsófi igazi projektmenedzser is volt. Kitaláltunk egy lámpakiállítást: bontás alatt álló irodákból gyűjtöttünk össze különlegesen kinéző retro lámpákat. Zsófi lelkesen vetette bele magát, és amikor leült volna a csapat, akkor ő hajtotta akképp, hogy gyerünk, még innen is hozzunk el egy lámpát, meg onnan is! Kitartó volt, és tele volt energiával – ezt is mindig csodáltam benne –, ezért a kiállítás is nagyon jól sikerült.” (Finta Sándor)
Ebben az időben dolgozott a New York Palota műemléki felújításán épület- és szobabelsőkön, valamint a Boscolo Apartmanon (ma: NH Collection Budapest Center), aztán új korszak kezdődött: 2008-ban megszületett első gyermeke (Zoé), majd 2009-ben férje geológus munkája miatt elhagyták Magyarországot. Először Tanzániába költöztek. Gyönyörű tájakon jártak, de anyaként is nagy feladat volt ott az életet megszervezni, építészként pedig korlátozottak voltak a lehetőségek. Közben megszületett második gyermekük (Liza), és 2012-ben átköltöztek Indonéziába.
Indonéziában is minden sokkal nagyobb kihívás volt, mint Magyarországon „Itt nem az volt, hogy nem lehetett egyedül kilépni az utcára, mint Tanzániában, hanem itt még járda sem volt.” (Szentpéteri Krisztián.) Legalább egy év volt, amíg felépítette a család életét, például a többórás, gyakran előforduló dugókkal megtervezni a gyerekek mindennapjait, ehhez elég ételt csomagolni, de közben a jó iskolákat megtalálni, ahonnan majd ők is eséllyel tanulnak tovább, stb.” (Móder Edit) Mégis, idővel a magánéletben és a szakmában is kifejezetten izgalmasan tudta megvetni a lábát. „Fantasztikus anya volt, nekem mintát jelentett, de közben ő mást is akart, szakmai lehetőségeket.” (Móder Edit)
Egy idő után pedig a szakmai lehetőségek is jöttek. Jakartában az AVIP belsőépítészeti design + build cég projektjeinél lett vezető tervező, ahol nem csak teljes irodát, közösségi tereket és galériát tervezett, de ezekben a bútorok is sokszor Zsófi dizájnjai voltak.
„Különleges helyzet volt. Ha egyik nap megrajzolt egy bútort, azt másnapra legyártották. Rögtön ki tudták próbálni és finomítani, amit még kellett. Magyarországon fel sem merülne, hogy így dolgozhat az ember, de itt megvolt a lehetőség, és Zsófi élt vele. Gyönyörű dolgokat tervezett.” (Varga Bori) A DANA nevű fintech cég 2200 négyzetméteres irodájához a helyi törzsi kultúrákat kutatta fel, hogy azok elemeit emelje be a tárgyalók, pihenők, közösségi irodafunkciók sokszínű tereibe.
2020-ban a Covid miatt ismét költöztek, először Magyarországra, aztán Finnországba – ismét az alapoktól kellett felépítenie családja és saját szakmai életét. Női kollégái mind megemlítik, hogy ezek a kihívások (akár utazással, akár anélkül) milyen tipikusan alakulnak ki női építészek életében: a szülés miatt mindannyian kiesnek a munkából, aztán eleve hosszabb kihagyás után kell folytatniuk (vagy sikerül az eredeti helyen, vagy újat kell keresni), és közben minden nap gondoskodniuk kell családjukról is. Ezért sokan csak részmunkaidőben tudnak dolgozni, ami tervező építészként sokszor egyáltalán nem reális, ezért is hagyja el annyi nő a pályát. (Tudsz mondani híres női építészt Zaha Hadidon kívül? Neki sem gyereke nem volt, sem házastársa.)
Zsófi válasza ezekre a kihívásokra az volt, hogy nagyon sok területen próbálta ki magát. „Volt, hogy mondtam, most csak egy kivitelezést kéne levezényelni, Zsófi azt is elvállalta, nem válogatott. Mivel jó személyisége volt, könnyen megtalálta a hangot a kivitelezőkkel. De tervezőként olyan ötletei voltak, amit 100-ból 99 nem talál ki – ettől emelkedett ki.” (Nagy Andrea) „Mindig csinálni akart valamit, mindig kíváncsi volt: másokat megelőzve kezdett el az AI-jal kísérletezni, egy épületfelújító projektemhez küldött olyan ötleteket, amihez több lépcsőben használt AI-t, és ez még évekkel azelőtt volt, hogy a mesterséges intelligencia a köztudatba lépett volna” (Nagy Márton) Mivel nehéz volt betörni a zártabb finn építésztársadalomba, ezért Helsinkiben építészeti témájú városi vezetéseket tartott, illetve elkezdett cikkeket írni az OCTOGON-ba és az Építészfórumon is.
Amikor 2025-ben a Magyar Építészet Napja alkalmával átadott állami elismerések között egyetlen női díjazott volt, a szakmában sokan nem csak az aránytalanságot tették szóvá, de azt is felvetették: ideje lenne az építészeket nem kizárólag a megépült épületeik szerint pontozni, ideje lenne például az atipikus és nemlineáris karrierutakat is értékelni, mert ott is nagyon fontos, az egész szakma számára inspiráló példák fedezhetőek fel. Zsófinak a témában több javaslata volt. 2026 elején írt cikkében felvetette, érdemes lenne gesztusértékűen idén – kivételesen – csak nőket díjazni, illetve azt javasolta, általában ne csak a nagy projekteket értékeljék, hanem a kevésbé látható (sokszor nők által vitt) munkafolyamatokat is: „Meggyőződésem, hogy nem kevesebb, inkább több építészeti minőséget kapunk, ha a díjazás a láthatatlan, hosszú távú és kollektív értékeket is elismeri” – írta az Építészfórumon.
Kollégái és barátai szerint Zsófi útja egy különlegesen színes, kreatív, mindig kísérletező nő építészkarrierje volt. 50. születésnapját tavaly novemberben Velencében, az Építészeti Biennálén ünnepelte, januárban pedig még Barcelonában ünnepelte családjával egy másik építésztársát. Márciusban jött volna Budapestre, de betegsége akkor már közbeszólt. Nem tudhatjuk, mi mindent alkotott volna még, ha folytathatja útját, de az biztos, továbbra is egyedi, különleges és szerteágazó lett volna. Zsófis.
Köszönjük a megszólaló építészek (Bajsz Edit, Finta Sándor, Móder Edit, Nagy Andrea, Nagy Márton, Somlyódy Nóra, Sugár Péter, Vadász Orsolya, Varga Bori) és családtagok (Farkas Luca, Szentpéteri Krisztián, Tiszai András és Tiszai Domokos) segítségét. A cikket Zsófi unokatestvére, Szász Barna írta.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
