Nyomtatható tájékoztató készült a társasházak faliújságra az ólomszennyezésről.

A csapvíz ólomtartalma Magyarországon is komoly egészségi kockázatokat rejt, ugyanakkor nem könnyű tájékozódni a teendőkről. Erre született most egy jó megoldás, egy, a társasházak üzenőfalaira szánt tájékoztató lap.

Tavaly év végén az Európai Parlament elfogadott egy jogszabályt, amelytől a csapvíz minőségének javulását, és a műanyaghulladék mennyiségének csökkenését várja. A vízminőség javítását a szennyező anyagok, köztük az ólom határértékeinek szigorításával érné el az EU, amely szerint minőségjavulás esetén a fogyasztók szívesebben választanának csapvizet, mint palackozott vizet, vagyis a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is várják az intézkedéstől.

Közel egymillió fogyasztó lehet érintett

Itthon a vízmű kicserélte a hálózat ólom szakaszainak 90-95 százalékát, de vannak olyan idomok, amik már nem férhetők hozzá egyszerűen, gazdaságosan. És utána jönnek még az épületekben lévő vezeték, szerelvények – írtuk meg még februárban. A Nemzeti Népegészségügyi Központ tavalyi tájékoztatója alapján

Budapesten legalább 620 ezer embert, az 5000 fő feletti magyarországi városokban további legalább 130 ezer embert érint a magas ólomkockázatú vízfogyasztás.

Megoldást jelenthet az ivóvíztisztító kisberendezés, amelynek azonban rendelkeznie kell ivóvízbiztonsági engedéllyel, ugyanis ezek alkalmazása (nem megfelelő minőségű termék vagy helytelen használat esetén) egészségi kockázatot is jelent. Nem jó ötlet félvállról venni a kérdést: az NNK tavaly, egy fél éven át tartó kutatásban kilenc ivóvízszűrőt hasonlított össze, amelyek közül hét olyan vizet biztosított, amely nem ajánlott három év alatti gyermekeknek.

Társasházi tájékoztató

Ugyanakkor az esetek többségében még a problémával találkozni, a problémát felismerni sincs lehetőség – ezért lehet különösen fontos az a tájékoztató szöveg, amelyet egy akkreditált labor ivóvíz tanácsadó vegyészmérnöke javasol társasházi tájékoztatónak. Az NNK felmérése alapján ólomszennyezés szempontjából ez az épülettípus a legmagasabb kockázatú. Az épület lakói számára megnyugtató módon csak laboratóriumi mérésekkel zárható ki a csapvíz ólom szennyezése. A vizsgálatokat követően az is eldönthető, milyen megoldások jöhetnek szóba, amennyiben a víz ólomszennyezett.

A tájékoztató teljes szövegét letöltheti itt.

(Borítókép: Macau Photo Agency / Unsplash)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Felére csökkentik az ólom határértéket az ivóvízben

Felére csökkentik az ólom határértéket az ivóvízben

A minőség javulása mellett a műanyaghulladék mennyiségének csökkentését is várják az intézkedéstől.

Ismerd meg a MOME képzéseit, arcait, stúdióit!

Ismerd meg a MOME képzéseit, arcait, stúdióit!

Virtuális nyílt napot tart az egyetem november 27-én.

Újabb emblematikus Virág Csaba-épület tűnt el

Újabb emblematikus Virág Csaba-épület tűnt el

Pedig nem maradt belőlük túl sok: ezúttal a füredi volt OMFB üdülőt bontották.

Hirdetés