Március 7. és 10. között újra Budapesti Építészeti Filmnapok a Toldiban.

Hirdetés

Közeledik a tavasz és vele együtt a Budapesti Építészeti Filmnapok is, amit immár 11. alkalommal rendeznek meg a Toldiban. Márciusban 4 napra ismét olyanokkal telik meg a mozi, akik szeretik, alakítják, figyelemmel kísérik épített környezetük változásait. A filmnapok minden évben példamutató, aktuális problémákkal foglalkozó filmeket hoz el az érdeklődők számára és nincs ez másként idén sem. Összeszedtünk számotokra 5 filmet, amit érdemes megnéznetek, ha kicsit is érdekel az építészet, a jövőnk, a város és a dokumentumfilmek kapcsolata. 

Idén is csodálatos alkotásokkal, emberi történetekbe ágyazott kortárs építészettel és designnal vár Budapest első számú építészeti filmfesztiválja! A szervező Kortárs Építészeti Központ ezúttal az apokalipszis témája köré válogatta a filmeket, így olyan témák jelennek meg a filmvásznon, mint a környezetszennyezéssel és klímaváltozással dacoló emberi közösségek, elnéptelenedő városok vagy éppen a háborús menekültek tömegeit befogadó táborok.
 

A Petrilla bolygó 

2016, 80’
román nyelven angol felirattal
rendező: Andrei Dascalescu


„Huszonöt évet töltünk itt, a föld alatt, utána még ötöt a felszínen – ha szerencsénk van. Aztán jöhetünk is vissza megint a föld alá…” A bányavárosokban akkor sem könnyű az élet, ha van munka, de ha bezárják a bányát, mint az erdélyi Petrillában, akkor mindennek vége. Vagy mégsem? Egy öreg bányász, Ion Barbu, miután szögre akasztotta a sisakot, egészen furcsa művészeti akciók szervezésébe kezd. Be akarja bizonyítani, hogy nincs igaza a település vezetésének, és nem kell lerombolni a régi ipari épületeket. Szerinte elég kultúrával megtölteni azokat és a város újra felvirágozhat. Neki is áll a munkának.

Március 7., csütörtök, 19:00, Toldi Nagyterem | Nyitófilm


Alvó beton: a város, ami túl modern volt 

2018, 52’
horvát és macedón nyelven angol felirattal
rendező: Saša Ban

Aki belép a brutalista Szkopje elvarázsolt világába, egyszerre két irányba tehet időutazást. Az elhagyott betonromok mintha egy évezredekkel ezelőtti kultúra maradványai lennének, miközben olyan épületeken sétálhatunk át, amilyeneket csak a sci-fikből ismerünk. Tange Kenzót 1963-ban kérték fel a város újratervezésére, miután az szinte teljesen elpusztult egy földrengésben. Ő pedig egy egészen merész elképzeléssel állt elő. Az álom megvalósult, a jövő városa felépült Jugoszláviában. Ma mégis üresen áll, és lassan eltűnik a buja növényzet alatt. Vajon miért nem sikerült élettel megtölteni, a tökéletesnek tűnő, valóra vált utópiát?

Március 8., péntek, 18:00, Toldi Nagyterem 

 

Palota a népnek

2017, 76’
angol, orosz, német, bolgár, román és szerb nyelven angol felirattal
rendező: Georgi Bogdanov, Boris Missirkov

Az egész világon egyedülálló épülettípus a szocialista palotáké. Stílusuk igen sokféle: a Moszkvai Állami Egyetem szocreál felhőkarcolója évszázadok irányzatait gyúrta egybe, a berlini Köztársasági Palota megpróbált modernebb lenni a modernnél is, míg a gigantikus Parlament Palotáját neoklasszicista, birodalmi stílusba csomagolták Bukarestben. Amiben közösek, az az, hogy mindannyian az ország, a nép hatalmát hirdették, és igyekeztek valamiben – magasságban, kiterjedésben, gazdagságban – felülmúlni elődeiket és nyugati versenytársaikat. Hogy ez mennyire sikerült? A filmben tervezők, felhasználók, dolgozók, néhol az előttük fotózkodó emberek mesélnek az épületekről.

Március 8., péntek, 21:00, Toldi Nagyterem 

 

Hideg idők

2017, 88’
angol nyelven magyar felirattal
rendező: Darren Mann

Üdvözlünk Longyearbyenben, a világ legészakibb településén, ahol egyelőre még a jegesmedvék vannak többségben az emberekkel szemben. A zord klíma, a sivár elszigeteltség és a bizonytalan jövő ellenére, az itt élő közösség otthonának tekinti a tájat. Találkozz Leif lelkésszel, vagy a szénbányász Lindával, kortyolj egyet a helyi készítésű Polar sörből, majd szállj csónakba Szásával, a Pyramiden nevű, Szovjetunió emlékét őrző, megfagyott múzeum egyetlen lakójával és védelmezőjével. Színes, személyes portrékon keresztül ismerhetjük meg, hogy milyen is az élet, alig pár száz kilométerre az Északi-sarktól.

március 9., szombat, 18:00, Toldi Nagyterem

 

Kísérleti város

2017, 95’
angol nyelven magyar felirattal
rendező: Chad Freidrichs

Fél Amerika – beleértve az elnököt is – Athelstan Spilhaus tudományos-fantasztikus képregénye alapján képzelte el a jövőt, ahol végre a technika diadalmaskodik. Ő pedig egy nap elhatározta, hogy mindezt valóra váltja, és megépíti Minnesotában a kísérleti várost. Hiszen minden találmánynak van egy tesztelhető prototípusa a tömeggyártás előtt – miért pont a városnak ne lenne? Földalatti teherszállítás, robbanómotorok nélküli belváros, újrahasznosított hulladék, helyenként sínekre terelt autóforgalom. A közlekedés egy részét a kommunikációs rendszerek fejlesztésével szorították volna vissza, a város nagy része fölé pedig üvegkupola borult volna. A költségekbe és tervezésbe az állam is beszállt. Kijelölték a helyszínt, és eldöntötték: 1974-ben megindulhat az építés!

Március 10., vasárnap, 20:00, Toldi Nagyterem

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Indul a 10. Építészeti Filmnapok!

Indul a 10. Építészeti Filmnapok!

Holnaptól négy napon át csodálhatjuk és kritizálhatjuk a legnagyobb mívű építészeti projekteket, leghíresebb építészeket és szemfüles befektetőket. 

Jön a 10. BudapestiI Építészeti Filmnapok

Jön a 10. BudapestiI Építészeti Filmnapok

Március 8-11. között rendezik az idén 10 éves Budapesti Építészeti Filmnapokat a Toldi Moziban. 

Hirdetés