Egyetlen mellőzhető zug sincsen ebben a budaörsi családi házban

Cikkünk a 72-es, 2009/9-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Petrik Rita
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Hirdetés

Sokan már huszonévesen eldöntik, mivel szeretnének foglalkozni egész életükben, vagy a sors kijelöli számukra az utat. Néhányan később váltanak, de negyven fölött már senki nem kezdi el az egyetemet azért, hogy egyszer sebészkést vehessen a kezébe. Hivatásos építésszé válni sem sokkal könnyebb, úgyhogy ha valaki „túl későn” szeret bele a szakmába, örökre csupán lelkes rajongó marad. Kivéve, ha a szenvedélye és ösztönös tehetsége másokat is magával ragad. Galambos Sándor – az Art Fair ötletgazdája és tulajdonosa – barátai bizalmával élve túllépett a korlátokon: örömmel vállalta a házuk megtervezésével járó rengeteg munkát és felelősséget.

A kétgyermekes család három éve lakott egy társasházban, amikor meghívást kaptak egyik ismerősüktől egy házavatóval egybekötött gyerekzsúrra Budaörsön. A kitűnő hangulatú kerti parti olyannyira mély nyomokat hagyott bennük, hogy hamar eldöntötték, ők is inkább egy családi házban szeretnének élni. Budaörsbe rögtön beleszerettek – szép hely élhető környezettel, jó közösséggel, ráadásul a főváros sincs messze. Azután jött a dilemma, melyik lenne a jobb: a hegy panorámával és nehezebb közlekedéssel, vagy egy lenti telek, ahonnan a gyerekek busszal is tudnak közlekedni? Végül a praktikum győzött, így a család élete a kiköltözés után változott meg nagyon.

Az „építész” személyén egy percig sem haboztak, jó barátjukat, Galambos Sándort kérték fel a feladatra. A tervezés az alapvető funkciók meghatározásával indult. A megbízók már sok helyen laktak korábban, úgyhogy pontosan tudták, mire lesz szükségük és mire nem. A ház külsejéről csak annyit mondtak „Sanyinak”, hogy minimál designt szeretnének, és minden egyebet rábíztak. Ő pedig megtervezte az alapokat és a szerkezetet, azután kitalálta a designt és a stílust. Az ötleteit építész, statikus és belsőépítész közreműködésével valósították meg.

A kivitelező által „hihetetlenül bonyolult szerkezetként” definiált épületet a majdani tulajdonosok első ízben egy kis maketten tekinthették meg. Azután tovább finomították a tervet; hány négyzetméteres legyen a ház, melyik helyiség mekkora legyen, egészen addig, míg „kisakkozták” a végleges változatot. A különleges építmény az engedélyek megszerzése után rekordidő alatt készült el: októberben kezdődött a munka és következő szeptemberben már be is lehetett költözni.

GPS igazít útba, kíváncsian nézzük a házakat, vajon melyik lehet az? A perforált fémkerítésnél már tudjuk, jó helyen járunk, és leparkolunk. Az utcafront északkeleti irányú, a telek tájolása ideális. Kifelé erődszerűen zártnak tűnik az épület, első óriási építőkockája a garázs. A tervező koncepciója szerint a ház alsó szintje olyan, mintha egyetlen kőtömbből faragták volna – olasz bányából hozatták a szép szürke színű természetes követ, amelyet speciális formára vágattak. A Trespa lapokkal burkolt fölső szint pedig olyan, mintha az alsó fölött lebegne. A garázs és a lakótér között jó nagy fenyőfa áll, a háziasszony kérésére köré tervezték az épületet.

Egyetlen térbe szervezték a földszinten a közösségi funkciókat, ám a különleges elrendezés révén mégis jól elkülönül a nappali a konyha-étkezőtől. A nagyszülőknek fenntartott vendégszoba (mely az ajtóval egyező méretű tejüveg bevilágító ablakot kapott) és a lenti fürdő zárt helyiségek. Minden oldalról bejárja a fény a nappalit, mégis intim környezetet biztosít a háziak számára – akik egy kártyaasztal beállításával egy kis kávéházi hangulatot is szeretnének becsempészni ide. Az egyszerű vonalú, modern kandalló télen kap majd főszerepet, fényét és melegét az egész földszinten élezni lehet majd.

Az emeletre vezető korlát nélküli „lebegő” lépcsősor nappal átereszti futurisztikus hatást kelt, lila színű spotlámpasorral megvilágítva. Az emelet egyik felét a gyerekek birodalma foglalja el, míg a másikat a szülők lakosztálya, a kényelmes és elegáns hálószoba, amely a déli oldalon terasszal kapcsolódik a kerthez. A házat szinte teljesen kettéválasztja a fölül végigfutó tetőablak csíkja.

A minden hivalkodástól mentes házban nincsen fölösleges tér vagy kihasználatlan helyiség. Tulajdonképpen egyetlen mellőzhető zug sincsen benne. Itt nincsenek derékszögek és párhuzamos vonalak, ami nyilván furcsa lenne egy diplomás építész számára, ám a háziakat egy csöppet sem zavarja a tervező által megálmodott szabálytalanság. Különálló egység a telek legvégén felépített „rekreációs vagy welness” házikó. Ez a kis épület olyan, mint egy hétvégi ház vagy egy finn szauna. Talán innen nézve a legfeltűnőbb, hogy mennyire szokatlan a lakóépület. A kubusok különböző tengelyek mentén fordulnak el, laza és játékos jelleget mutatnak, mintha valaki meglökte volna azt az asztalt, amire egy kisfiú építőkockákból házat épített.

További képek és rajzok a cikk végén található galériában!