Irodaként reinkarnálódott az egykori Pajtás étterem.  

A merész funkcióváltáson átesett helyiségről szóló cikk eredetileg az OCTOGON 158-as lapszámában jelent meg, amelyet a rendkívüli helyzetre való tekintettek online is ingyen elérhetővé tettünk pdf formátumban. Alább viszont külön is lehozzuk a cikket teljes egészében.

A keleti blokk vasfüggönnyel keretezett játszóterének budapesti grundján a hatvanas-hetvenes években a vendéglátóipar sorra nyitotta meg kultikus helyszíneit. A táncdalslágerek és az úttörődalok elhalkulásával, majd pedig a funkció- és tulajdonosváltás mindennapos gyakorlatának kialakulásával ezek a legendák sorra tűntek el a város térképéről. Ma, amikor a Bukarest éttermet, az Old Firenzét és a Nirvána presszót már csak a fekete-fehér vagy diapozitív felvételek vintage-lencséjén keresztül szerethetjük, mindig fájdalmas az újabb áldozatról szóló hír.

Így volt ez az 1969-ben alapított Pajtás Önkiszolgáló Étteremmel is, amikor a közétkeztetés vízivárosi csarnokának tulajdonosa közel 50 évnyi szolgálat után 2017-ben az egység bezárása mellett döntött. A helyiség az év végén gazdát cserélt, és megkezdődött a találgatás a Pajtás sorsáról. Arra azonban senki sem számított, hogy a 2019-ben lezajlott átalakítás során mind az új tulajdonosnak, mind pedig a megbízott tervezőirodának mennyire fontos és tudatos szempont lesz a hely szellemének megőrzésére.

Az egykori utcafronti kiszolgálóhelyiség és a hátsó konyharész helyén két irodai egységet alakítottak ki

Mivel az étteremből iroda lett, a funkcióváltás a belső terekben jelentős változásokat eredményezett. A komplett enteriőr átformálásával – a hajdani utcafronti kiszolgálóhelyiség és hátsó konyharész helyén – két irodai egységet alakítottak ki, melyeket jelenleg az Adventum Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Hümpfner Ügyvédi Iroda bérel.

Az elszeparált munkaállomások között a közös tárgyalók, a vizesblokkok, a konyha és a lounge hangulatú közösségi tér kaptak helyet. A Martig Kft. és a Sporaarchitects közös elképzelése, a lakberendező Bacsó Borival együttműködésben a fenntartható építészeti megoldások minél szélesebb körű megvalósítása volt egy modernizált környezetben.

A fenntarthatóság pedig ebben az esetben az ökotudatos gépészeti megoldásokon, a természetes növényzet domináns (zöldfal és szobanövények) jelenlétén és az elektromos töltőállomás elhelyezésén kívül az építészeti újrahasznosítás számos jól működő gesztusát felvonultatja.

Az álmennyezet visszabontásával jó állapotban lévő betonfödémet találtak, így sikerült több helyen látszóbeton burkolatot kialakítani, és megmaradtak az oszlopok is mint térszervező, monolitikus szerkezeti egységek. A lakóház infrastruktúrájának múlt századi alkatrészei azonban a nyersbetonhoz jól illő sötét burkolópanelek takarásába kerültek. Az alaprajz mértani alakzatait a közösségi térbe vezető, szabálytalan sugárút szeli ketté, melynek töredezett formái egyébként éppen a Kádár-éra lépcsőházait és a helyszínen lévő eredeti padlózat mettlachi-darabjait idézik meg.

Az alaprajz mértani alakzatait a közösségi térbe vezető, szabálytalan sugárút szeli ketté

Az ökotudatos tervezés számol a természetes növényzet domináns (zöldfal és szobanövények) jelenlétével

A társalgó és az azt keresztező passzázs nyitott terének metszéspontja a tervek szerint egy sokkal definiáltabb funkciót kapott volna. A Spora terveiben a jelenlegi felülvilágítók helyett a födém megnyitásával egy átriumos térrész alakult volna ki, amiből csigalépcső vezet fel a tetőteraszra – ez azonban a társasház döntése értelmében nem valósulhatott meg. Az új homlokzat – a portál áthelyezésén kívül – az üvegfelület osztásának megtartásával az eredetit reprodukálja, azzal a rajongóknak minden bizonnyal szemet szúró kivétellel, hogy a Pajtás paneles és fénycsöves neon feliratai már nem láthatóak.

Az eredeti feliratok az Elektrotechnikai Múzeumba kerültek ugyan, de a homlokzatot imitáló fal (felirattal, és az üvegen átsejlő hajdani berendezéssel), mint a Pajtás mementója, az irodaház közösségi terének dísze lett. A fal erős szimbólum is a térben: egyrészt a tulajdonos főhajtása a ház történeti öröksége és urbánus mítosza előtt, másrészt a tervezőiroda részéről egy olyan szakmai magatartásról való tanúskodás, ami bemutatja, hogyan lehet újrahasznosítani a későmodern építészet gyakran zárványnak ítélt példáinak építészeti és eszmei értékeit.

A látszóbeton burkolat egy része a visszabontáskor jó állapotban talált betonfödém kiegészítése

Háttérben a lounge hangulatú közösségi tér

Tervezés és átadás éve: 2019 Bruttó terület: 706 m2
Építészet-belsőépítészet:
HATVANI ÁDÁM, DÉKÁNY TIBOR
PAP SZABINA, TRESZKAI ANETT, KOSIK PÉTER, TÓTH MÁTÉ (SPORAARCHITECTS ÉPÍTÉSZETI KFT.)
Lakberendező: BACSÓ BORI
Fejlesztő: MARTIG KFT.
Címadatok: 1011, Budapest Gyorskocsi u. 9-11




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészet 2020: Irodaként született újjá az egykori Pajtás étterem

Építészet 2020: Irodaként született újjá az egykori Pajtás étterem

Merész funkcióváltáson és teljeskörű metamorfózison esett át a helyiség, ami ezzel együtt is emléket állít az egykori legendás étteremnek. 

Egy budapesti legenda metamorfózisa

Egy budapesti legenda metamorfózisa

Irodaként reinkarnálódott az egykori Pajtás étterem.  

Le a játszóterekkel!

Le a játszóterekkel!

A lázadó felkiáltás csak első olvasatra tűnik bizarrnak. A követelés valójában abszolút logikus, sőt mi több: nagyon is gyerekbarát.

Hirdetés