Merész funkcióváltáson és teljeskörű metamorfózison esett át a helyiség, ami ezzel együtt is emléket állít az egykori legendás étteremnek. 

A keleti blokk vasfüggönnyel keretezett játszóterének budapesti grundján a hatvanas-hetvenes években a vendéglátóipar sorra nyitotta meg kultikus helyszíneit. A táncdalslágerek és az úttörődalok elhalkulásával, majd pedig a funkció- és tulajdonosváltás mindennapos gyakorlatának kialakulásával ezek a legendák sorra tűntek el a város térképéről. Ma, amikor a Bukarest éttermet, az Old Firenzét és a Nirvána presszót már csak a fekete-fehér vagy diapozitív felvételek vintage-lencséjén keresztül szerethetjük, mindig fájdalmas az újabb áldozatról szóló hír.

Az egykori utcafronti kiszolgálóhelyiség és a hátsó konyharész helyén két irodai egységet alakítottak ki

Így volt ez az 1969-ben alapított Pajtás Önkiszolgáló Étteremmel is, amikor a közétkeztetés vízivárosi csarnokának tulajdonosa közel 50 évnyi szolgálat után 2017-ben az egység bezárása mellett döntött. A helyiség az év végén gazdát cserélt, és megkezdődött a találgatás a Pajtás sorsáról. Arra azonban senki sem számított, hogy a 2019-ben lezajlott átalakítás során mind az új tulajdonosnak, mind pedig a megbízott tervezőirodának mennyire fontos és tudatos szempont lesz a hely szellemének megőrzésére.

A látszóbeton burkolat egy része a visszabontáskor jó állapotban talált betonfödém kiegészítése

Mivel az étteremből iroda lett, a funkcióváltás a belső terekben jelentős változásokat eredményezett. A Martig Kft. és a Sporaarchitects közös elképzelése, a lakberendező Bacsó Borival együttműködésben a fenntartható építészeti megoldások minél szélesebb körű megvalósítása volt egy modernizált környezetben. A komplett enteriőr átformálásával – a hajdani utcafronti kiszolgálóhelyiség és hátsó konyharész helyén – két irodai egységet alakítottak ki, melyeket jelenleg az Adventum Befektetési Alapkezelő Zrt. és a Hümpfner Ügyvédi Iroda bérel.

Az eredeti feliratok az Elektrotechnikai Múzeumba kerültek ugyan, de a homlokzatot imitáló fal (felirattal, és az üvegen átsejlő hajdani berendezéssel), mint a Pajtás mementója, az irodaház közösségi terének dísze lett. A fal erős szimbólum is a térben: egyrészt a tulajdonos főhajtása a ház történeti öröksége és urbánus mítosza előtt, másrészt a tervezőiroda részéről egy olyan szakmai magatartásról való tanúskodás, ami bemutatja, hogyan lehet újrahasznosítani a későmodern építészet gyakran zárványnak ítélt példáinak építészeti és eszmei értékeit.

Az ökotudatos tervezés számol a természetes növényzet domináns (zöldfal és szobanövények) jelenlétével

A merész funkcióváltáson átesett helyiségről szóló cikk eredetileg az OCTOGON 158-as lapszámában jelent meg, a teljes cikket pedig itt találjátok . 

Építészet-belsőépítészet:
HATVANI ÁDÁM, DÉKÁNY TIBOR
PAP SZABINA, TRESZKAI ANETT, KOSIK PÉTER, TÓTH MÁTÉ (SPORAARCHITECTS ÉPÍTÉSZETI KFT.)
Lakberendező: BACSÓ BORI
Fejlesztő: MARTIG KFT.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Építészet 2020: Irodaként született újjá az egykori Pajtás étterem

Építészet 2020: Irodaként született újjá az egykori Pajtás étterem

Merész funkcióváltáson és teljeskörű metamorfózison esett át a helyiség, ami ezzel együtt is emléket állít az egykori legendás étteremnek. 

Elkészült a Louis Vuitton első kávézója és étterme

Elkészült a Louis Vuitton első kávézója és étterme

A divatcég ezzel hivatalosan is beszállt a vendéglátásba.

Divatmárka és várostervező stúdió közös installációja Milánóban

Divatmárka és várostervező stúdió közös installációja Milánóban

A londoni COS a ecoLogicStudióval közös látványos kollaborációjával tér vissza a milánói designhétre. 

Hirdetés