A lakókkal és a kerületben dolgozókkal közösen tervezte meg új közterét a Józsefvárosi Önkormányzat, ahol központi szerepet kap a fenntarthatóság, a zöld területek növelése és a közösségi élet felvirágoztatása.

A Déri Miksa utca egy ritka jó adottságú utca, rövid sétára a nyüzsgő belvárostól. Tágas, napsütéses, régi és új idők épületei váltakoznak rajta, amitől olyan józsefvárosi.
 

Ezekkel az adottságokkal szeretett volna élni a Józsefvárosi Önkormányzat, amikor úgy döntött, hogy egy funkciójában is megújuló közteret hoz létre az utca Nagy Fuvaros és Fecske utca közötti szakaszán.

 

 

Az elképzelés szervesen bekapcsolja a Nagy Ho-ho-horgász játszóteret és a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) eddig kerítéssel elválasztott zöldfelületét is.

Az Önkormányzat célja az volt, hogy egy olyan sétány jöjjön létre a Csarnok negyedben, amit a lakók és az itt dolgozók a sajátjuknak éreznek és büszkék rá, ezért egy többlépcsős folyamatban, az itt élőkkel közösen készítették el a felújítás terveit.

 

 

Egy városlakó életét nagyban meghatározza, hogy milyenek azok az utcák és terek, amelyeken áthalad nap mint nap. Jó érzést kelt, amikor gyaloglás közben minél keskenyebb úttesteket kell kereszteznie.

Ha egy nyári délutánon a fák árnyékában sétálhatunk hazáig, az sokkal kellemesebb, mint amikor csak a forró aszfalt párolog a lábunk alatt. A nyarak egyre melegebbek és szárazabbak, a levegő szennyezett és egyre nagyobb kihívást jelent az özönvízszerű esőzések elvezetése. Egy 21. századi városnak megoldást kell találnia ezekre a problémákra, hiszen ha nem teszünk valamit rövidtávon, akkor élhetetlenné válik a lakókörnyezetünk.

Fontos, hogy az új köztereink, ne csak szépek legyenek, hanem zöldek is, fenntartásuk könnyebb legyen, és az itt élők szívesen használják őket. A Déri Miksa tervezésénél ezeket a szempontokat tartottuk szem előtt. Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Fővárosi Önkormányzat TÉR-KÖZ pályázata által is támogatott utcamegújítás egyik célja az volt, hogy egy valódi közösségi tér alakuljon ki a Józsefvárosban.

 

A közösségi tervezés eredményeként az új sétányon lesz napos és árnyas kert, sakkasztal, párakapu és rengeteg zöld. A játszótér mellett egy csőszház épül, hogy biztonságosabb és még jobban használható legyen a köztér. Ezenkívül egy köztéri mosdó is helyet kap az utcában, a játszótér egy része pedig kondiparkká változik. Szintén a lakók kérésére a csőszház mellett kialakítunk egy lugast is, amely közösségi találkozóhelyként szolgál majd.

 

 

A tervezésnél az is nagyon fontos volt, hogy egy olyan köztér jöjjön létre, amely a klímaváltozás hatásaira hosszútávú megoldásokat kínál. A csapadékvíz egy részét nem a csatornába vezetjük, hanem a zöldfelületekre, ezzel növelve a talaj vízháztartását, mely párologtatásával hűti a várost, és csökkenti az öntözés szükségét. A világos útburkolat kevésbé melegszik át nyáron, ezen kívül párakapu és ivókút is lesz majd az utcában, hogy a hőség elviselhetőbb legyen.

A korábban tervezett dézsás fák helyett 59 db talajkapcsolatos fát ültetünk majd, és összesen 1360 m2 új zöldfelület jön létre. Ügyelünk arra, hogy úgy ültessünk növényeket, hogy növekedjen a fajgazdagság. Ezzel szeretnénk elősegíteni, hogy egy természetközelibb utca jöjjön létre, amely sokkal ellenállóbb a klímaváltozás hatásaival szemben.

 

Az új sétányról további információk itt olvashatók.

 

Forrás: sajtóanyag

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Közösségi tér közös tervezésben

Közösségi tér közös tervezésben

A lakókkal és a kerületben dolgozókkal közösen tervezte meg új közterét a Józsefvárosi Önkormányzat, ahol központi szerepet kap a fenntarthatóság, a zöld területek növelése és a közösségi élet felvirágoztatása.

Emlékmakett: emlékezés a Makettfesztiválra | URBANUM meets OCTOGON

Emlékmakett: emlékezés a Makettfesztiválra | URBANUM meets OCTOGON

Kulcsár Géza írása a térhasználat újszerű formáit bemutató augusztusi tematikánk kapcsán.

Hirdetés