A MOME Építészeti Intézet előadássorozatának tavaszi évada „Architectural Matters” címmel indul. 

A MOME Építészeti Intézet előadássorozata kiemelkedő hazai és nemzetközi építészeket, designereket és gondolkodókat mutat be, hogy betekintést nyújtsanak az épített környezettel foglalkozó munkásságukba.


A sorozat 2023-as tavaszi évada „Architectural Matters” címmel indul. Számos hazai és nemzetközi előadót mutat be, akiknek munkája az előremutató koncepciók megvalósítására összpontosít. A széleskörű szakértelem lehetőséget teremt arra, hogy párbeszédet folytassunk holnap városaink létrehozásának helyzetéről.
 


Az évad első előadója Debora Mesa Molina lesz, aki párjával Antón García-Abril-lel közösen az Ensamble Studio vezetői. Munkásságuk a képzelet és a valóság, a művészet és a tudomány egyensúlyát alkotva olyan tipológiákat, technológiákat és módszertanokat újít meg, amelyek sokrétű problémák megoldására koncentrálnak, a táj alakításától a házak megépítéséig. Már az egészen korai munkáikban – pl. The Truffle – is kísérletezésnek adnak teret, amely egyfajta előrehaladást és új irányt céloz meg a szakmán belül.

Az előadások ingyenesek és nyilvánosak. Az előadásokat követően beszélgetésre is lehetőséget nyújtanak. A továbbképzési kreditek a Magyar Építészkamarán keresztül szerezhetők be. További információ az epitesz@mome.hu címen.

 

Architectural Matters

Időpont: 2023. március 1. 18:00
Helyszín: MOME Auditórium, M_114
Facebook-esemény

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Debora Mesa Molina a MOME-n

Debora Mesa Molina a MOME-n

A MOME Építészeti Intézet előadássorozatának tavaszi évada „Architectural Matters” címmel indul. 

Min dolgoznak a MOME építészhallgatói?

Min dolgoznak a MOME építészhallgatói?

A nyílt napon felteheted az Építőművészet BA szakkal kapcsolatos kérdéseidet.

Hirdetés