Családi ház Csillagvölgy egyik hajlatának elkeskenyedő csúcsába illesztve

Erről szóló cikkünk a 140-es, 2017/8-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Torma Tamás
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: 3 perc

Hirdetés

A vezető építész tervező, ifj. Benczúr László láthatóan az extrém helyszínek építész szakértője lett. Budaligeten hatalmas sziklafal tövébe tervezett házat egy valahai kőbánya meddőhányójának helyére – ahol nyolcméternyi meddőt kellett előbb eltávolítani –, most pedig Csillagvölgy egy olyan völgyhajlatába, aminek egyik oldalán több ház, a másikon az erdő magasodik az épület fölé.

A keskenyedő völgy oldalában.

Különleges hely ez is, de egészen másképp, mint az előző munkájánál, és ahogy ott sem valamelyik főszerepet vivő lakótér – hanem a magas/mély, kürtőszerű lépcsőház – vált az épület súlypontjává, úgy itt sem. A kapuban állva viszont erről még mit sem tudunk. Már eddig is felfelé kellett gyalogolni, de itt, a zsákutca legmagasabb pontján is csak a rézsűbe süllyesztett garázzsal állunk egy szinten, a ház még feljebb, az itt induló völgyhajlat elkeskenyedő csúcsába illesztve áll. Innen még nehéz elképzelni, hogy szerelemtelek volt (azaz miután rátaláltak, a későbbi tulajdonosok évekig küzdöttek azért, hogy megszerezzék, majd beépíthessék), belülről azonban mindez egészen másképp fest. A felső szint üvegfalain át beköszön a látszólag érintetlen erdő, ahogy éppen végigsúrolja a délutáni napfény, a másik oldalon pedig a rézsű fala kelt furcsa, a konkrét helyen túlmutató, időtlen hatást.

A rézsűben ülő ház a felső szint lejtős féltetőjével.

De az a bizonyos súlypont mégsem bent van, hanem egyszerre kint és bent, a rézsű és az épület közé süllyesztett apró belsőudvarban, aminek szimbolikus centrumaként egy fa magasodik a közepén, amely itt aligha mediterrán patióként szolgál. Hasonlíthatnánk a japán építészetben gyakori, a ház belsejéből meditatív látványt nyújtó belső kertekhez is – de ennyire továbbgondolni szinte már habverés lenne. Egyszerre kedves és különös, félig nyitott, félig mégis zárt intim tér ez – miközben az alsó szint lakó-, háló- és gyerekszobáiból is jó ide kinézni.

Már korábban is készült egy terv a házra, és tanulságos, hogy ifj. Benczúr László hol érezte úgy, hogy bizonyos hatásokat fel kell erősítenie. Az előző terv telepítési koncepciója és a helyiségek kiosztása ugyan nagyrészt megmaradt, de most az épület sokkal látványosabban nyit a természeti környezet felé: a hatalmas üvegfelületek miatt mindkét szint teljesen átlátható. Alul ez inkább az erdő irányába érvényesülhetett, de azért szinte mindenhol közvetlenül lehet kijutni a külső vagy belső kertbe – utóbbinak ráadásul a természetes bevilágítása is javult anélkül, hogy felülvilágítókat kellett volna alkalmazni.

A telek uralkodó, magaslati pontjára került a nappalival szinte összeolvadó, félig fedett terasz.

A lejtőből kimagasodó felső szinten természetesen még hatásosabban érvényesül a ki-, be- és átláthatóság, az intenzív vizuális és fizikai kapcsolat a természettel, a telek uralkodó magaslati pontjára pedig még egy fedett terasz is került. A ház érezhetően jól ül ezen a lejtős és különös alakú telken, gondosan kisakkozott térbe illesztését leginkább azon lehet megtapasztalni, ahogyan különböző helyiségeiből meglepően változatos kitekintést nyújt. Nehéz elhinni, hogy nem valahol egy végtelen erdőség közepén, hanem a közeli budai tájban állunk.

Korábban apró nyaralóépület volt itt – ez inspirálta a mai nappali falára került szarvas motívumot –, míg a szomszédban egy kiürült üdülő a szocializmus éveire emlékeztet. Még korábban – úgy 150-200 éve – az úgynevezett „ svájci ház” stílje dívott errefelé, amikor az arisztokratákat utánozva a polgárság is rákapott arra, hogy a poros és nyaranta szinte elviselhetetlen nagyvárosból a budai hegyekbe épített nyaralókba meneküljön. A környéken még ma is látható néhány ebből a típusból, amelynél a természet iránt érzett romantikus rajongást díszletszerű, kúriákra és vadászlakokra egyaránt jellemző szerkezetekkel és lombfűrészes faornamentikákkal fejezték ki. Ebben a romantikus tájfelfogásban a természet színpad volt csupán és benne az építészet díszlet.)

Fotó: Bujnovszky Tamás

Mindebből most – a fent megidézett, romantikus formában – természetesen nem sokat látunk, bár a ház kettős, alul látszóbeton, felül faszerkezetes burkolati párosa azért mégis megidézi a már alig élő hagyományt. A verandák és télikertek áttört faszerkezetei helyett itt csak a felső szint lejtős féltetejét tartó gerendák tűnnek fel a körbe futó üvegfelületeken át.

Egy amorf és erdei terepű, 1500 négyzetméteres telken, a kétszintes, alig 150 négyzetméteres házban a 10:1-hez beépítési mutató józansága termékeny ellentmondásban áll az extrém helyzettel. Aztán, ha végül a bejárattól újra visszatekintünk még erre a négytagú családnak otthont adó lakóházra, a látszatánál sokkal egyszerűbb és átláthatóbb formát tehetünk el magunkban emléknek.

További képek a cikk végén található galériában!
 

1 / 10 fotó