A Hajrá, magyarok! - A Népstadiontól a Puskás Arénáig című tárlatot kedden nyitják meg a Magyar Kulturális Intézetben.

A Budapesthez hasonlóan a labdarúgó Európa-bajnokság társházigazdájának számító Bukarestben kiállítás keretében mutatják be a Puskás Arénát. A Hajrá, magyarok! - A Népstadiontól a Puskás Arénáig című tárlatot kedden, a magyar válogatott első csoportmérkőzése előtti percekben nyitják meg a Magyar Kulturális Intézetben.

A bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében megvalósuló kiállítás Magyarország legnagyobb stadionjának történetét és egyedülálló építészetét mutatja be látványos fotókkal és tervrajzokkal, illetve a hozzájuk kapcsolódó történetekkel a Népstadion építésének 1948-as kezdetétől egészen a 2019-ben megnyílt Puskás Arénáig.

A tárlat felidézi, hogy a nemzet stadionjának gondolata már a 20. század elején megszületett, végül 1953-ban avatták fel a Népstadiont, amely sok emlékezetes meccsnek és koncertnek adott otthont. 2002-ben a Népstadiont Puskás Ferencről nevezték el, majd egyértelművé vált, hogy a Puskás Ferenc Stadion már nem alkalmas nagy sport és kulturális rendezvények lebonyolítására. Ezt követően épült meg a Puskás Aréna, amelyben négy mérkőzést játszanak az Európa-bajnokságon.

A Mies van der Rohe-díjra is jelölt, számtalan hazai és nemzetközi elismerést besörpő Puskás Aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres városképformáló eleme Budapest városszövetnek. A 208 000 négyzetméter alapterületű stadiont 3 év tervezés, majd 3 év építés után 2019-ben adták át. A Középülettervező Zrt. (KÖZTI) által tervezett Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye, amit ebben a cikkben mutattunk be.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bukarestben kiállításon mutatják be a Puskás Arénát

Bukarestben kiállításon mutatják be a Puskás Arénát

A Hajrá, magyarok! - A Népstadiontól a Puskás Arénáig című tárlatot kedden nyitják meg a Magyar Kulturális Intézetben.

Atomic Designnal újult meg a MÁV online arculata

Atomic Designnal újult meg a MÁV online arculata

A DOT Creative ügynökségnek köszönhető az ígéretes munka, ami még további meglepetéseket tartogat.

Családiház paratölgyek ölelésében

Családiház paratölgyek ölelésében

A Hugo Pereira Arquitetos munkája.

Hirdetés