Építészeti tervpályázatot hirdetett a Debreceni Egyetem az „UniGreen Hotel” elnevezésű innovációs oktatószálloda, tankonyha és tanétterem építésére, valamint környezetének alakítására. A TSPC vezetésével, a TSPC és a Firka Építész Stúdió által elképzelt és tervezett kör alaprajzú épület terve megvételt nyert a pályázaton.
 


Az UniGreen Hotel tervezetten a Debreceni Egyetem Kartács utcai területén, az Egyetem téri Campus közelében kerülhet megvalósításra. Az épület speciális elhelyezkedése egyedivé varázsolja a leendő épület arculatát, mivel a Kartács utcai bejárat után egy kb. 200 méteres, erdővel körbevett bekötőúton juthatunk el a tervezendő épületig. A telek, adottságainak köszönhetően kiváló környezetet biztosít a projekt megvalósításához, az elhelyezni tervezett épület jól tájolható.

Nem férhet kétség ahhoz, hogy Debrecenben a jelenlegi szállodafejlesztések mellett új létesítmények építésére is szükség van, illetve, hogy a már máshol is sikeresen működő tanszálloda, mint intézmény és épülettípus, erősen segíti a szakemberek gyakorlati képzését, ám az UniGreen Hotel számára kijelölt lokáció komoly kérdéseket vet fel. Egy magas színvonalú, legalább 50 szobás, wellnessrészleggel, konferenciatermekkel és rendezvények befogadására is alkalmas étteremmel rendelkező, közel 6.000 m2 alapterületű és jelentős gépjárműforgalmat lebonyolító szállodát egy olyan nyeles telken kell a több szinten, több szempontból is védett Nagyerdővel körülölelt szituációban elhelyezni, ahol jelentősen korlátozott a beépíthetőség.

A nagyméretű funkcionális rendszerrel legfeljebb az építési helyet és az épületmagasságot kitöltő, vagyis az adott kereteken belül a lehető legkisebb, kompakt épülettömeget és működési struktúrát kellett megteremteni. Cél volt a tervezés során emellett az is, hogy a részben egyedenként is védett faállomány lombozata és gyökérzete a lehető legkevésbé sérüljön a szálloda építése és működése során.

A TSPC és a Firka Építész Stúdió tervei szerinti beépítési javaslat kompakt, kör alakú alaprajzban valósítja meg a formát, amely a szállodaépület egyik alaptípusaként is ismert. Nem mellesleg a tagolatlan felszínnek köszönhetően épületfizikailag is ez az ideális alakzat.


Az erdővel körülvett, a zöldben szabadon álló épület mesterséges monolit és nem is akar másnak látszani: nincsenek határozott élei-szélei, a tömeg- és a homlokzatformálás fokozatos átmenetekkel, elmosódó határokkal veszi fel a lehető legkisebb épülettömb látványát.

A TSPC és a Firka Építész Stúdió tervezte UniGreen Hotel formájának előnye, hogy a szobaméretek az elvártnál nagyobbak, még több teret biztosítva az itt lakóknak. A szobákhoz maximális, 360˚-os panoráma adódik, ami minimális beépített és maximálisan kihasznált alapterületet eredményez. A körgyűrűn elhelyezett 19 szobát oldalfolyosó fogja össze, amely a vendégforgalmat biztosító felvonókat és a lépcsőt tartalmazó belső átrium felé nyitott. A szintek közti közlekedéshez a panoráma felvonók tovább növelik a nyitottságot és a térhatást. Az átriumban található menekülésre is alkalmas lépcsőt a tervezők egyedi formálással alakították ki.
 


Az épület felosztását tekintve a földszinti fő egységek mellett az étterem, a konyhaüzem és a három konferenciaterem egy vizesblokkal is itt található. Az 1-2-3. emeleteken standard és superior szobák kaptak helyet egymás felett. A 3. emeleten közéjük ékelődik be a medencetér és annak gépészete. A 4. emeleten a lakosztályok és a wellnessrészleg terei osztoznak a lombkoronaszinti panorámában.

Az emeleti részeken nincs egyértelmű külső héj, sem átlátszó vagy reflexív üvegfelület. A parkban sétálók vagy a madarak számára, nézőponttól függően, a henger széle mindig takart pozícióban van, miközben a lamellák áttörtsége az épületkontúrok elmosódását adja. Az erkélyek vizuálisan és használatukban is átmeneti teret képeznek az erdő és a szálloda, a külső és a belső között, amely különleges természetközeli élményt biztosít. Egyúttal a természet felé feltárulkozó belső, a kifelé nyitott, teljes egészében üvegezett homlokzat a lamellák áttörtségének köszönhetően „láthatóvá” válik. A lombkoronaszint pedig az épület párkányszintjével közel azonos, így a lombozat is árnyékolja az épületet.
 


Debrecenben a turizmus és vendéglátás területén érezhetően nőtt a felsőfokú végzettségűek száma, ennek ellenére a jelentős színvonalemelkedés nem történt meg. Az UniGreen Hotelnek köszönhetően a felsőfokú ismeretekkel rendelkezők a megfelelő gyakorlati tapasztalatot is megszerezhetik elméleti tudásukkal párhuzamosan. A tervbe vett innovációs oktatószálloda, tankonyha és tanétterem, a végzettek kompetenciabővülésével, a későbbiekben az alaphivatását betöltve piaci megmérettetésre is alkalmassá válik.

A TSPC jelentősen kiveszi a részét Debrecen városfejlesztéséből: legutóbbi sikerei közé tartozik a Debreceni Egyetem Klinikai Központjához tartozó Új Klinikai Tömb megvalósíthatósági tanulmánya. A turizmus és vendéglátás területén is kiemelkedő tapasztalattal rendelkező cégcsoport terve szerint valósul meg a budapesti Hotel Dorothea, illetve a napokban a debreceni Aranybika Szálló felújítására és bővítésére kiírt pályázaton is kiemelt megvételt nyert a TSPC Csoport terve.

 

Generáltervező: TSPC Kft., Kádár Mihály ügyvezető, vezető tervező
Projektmenedzser: TSPC Kft., Lacházi Gábor
Építész tervező: Firka Építész Stúdió Kft., Bikki István építész vezető tervező
Projektvezető építész: Bun Zoltán PhD
Építész tervezők: Dobos Zsolt, Hegedűs Balázs DLA, Kovács Veronika, Zsufa Klára, Weiser Balázs
Belső látványtervek: Sümegi János
Energetika: PPR Plan Kft., Pavlics Károly
Konyha- és szállodatechnológia: Design Studio Kft., Rétfalvi-Kurucz Alexandra
Vízgépészet: Hydrochem Kft., Hajdú Sándor

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolatban az erdővel

Kapcsolatban az erdővel

A Debreceni Egyetem UniGreen Hotel innovációs oktatószálloda, tankonyha és tanétterem tervpályázatán 3. díjban részesült a Hetedik Műterem terve. A pályázatot saját bemutatásukban közöljük.

Hirdetés